Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-09-17 16:32:16
„Anyám szájából édes volt az étel, apám szájából szép volt az igaz” – írta egykor József Attila. Mondjuk, helyesebb lett volna így fogalmaznia: anyám kezéből édes volt az étel… De ezen immár hasztalanul morfondírozunk. Azon viszont érdemes elgondolkodni: a mai gyerek, fiatal kitől, milyen igazságokat kap? Miről hall, olvas? Az apák egészen biztosan keveset papolnak örökösen rohanó, számítógépen „lógó” csemetéiknek. Marad tehát a világháló jóvoltából és a tévéképernyőről áradó sokféle igazság. Nem irigylem a jelenkori tévéseket. Nem könnyű eligazodni a különböző érdekek által befolyásolt valóság értelmezésében. Viszont ennél valamivel egyszerűbb a szavak, mondatok szépségének a megőrzése, azok csiszolgatása. Erdélyi viszonylatban rendkívül fontos anyanyelvünk minél tökéletesebb használata. A nyelv tisztaságának a megtartásában óriási szerepük van (kellene legyen) a hazai magyar tévécsatornáknak.
Az Erdélyi Magyar Televízió mostanában örvendetesen gazdagítja, színesíti tartalmát. Új rovatok jelentek/jelennek meg, bővül azoknak a helyszíneknek a skálája, ahonnan hírt adnak a különböző rovatok. A nyelvi kivitelezés azonban időnként korántsem tökéletes. Több hónappal ezelőtt egy helyi újságban szóvá tettem: a csatorna kolozsvári tudósítója, a bájos Székely Blanka hírolvasás közben bántóan „énekel”. Azaz gyakran ott is felvitte a hangsúlyt, ahol ezt semmi sem indokolta. Nem feltételezem, hogy soraim hatására változtatott gyökeresen magyartalan stílusán, csupán örömmel konstatálom: ez megtörtént. Igaz, immár a monotónia veszélye áll fenn szövegelőadásában, de ez bocsánatosabb vétség a korábbinál. Most viszont a szorgalmas, értelmes Madaras Melinda hírszerkesztő intonál olyan elemista stílusban, amit jobb iskolákban már a tanító nénik kigyomlálnak a kisgyerekek gyakorlatából. Érdekes, hogy az EMT-nél egymást sűrűn váltogató fiatalemberek közül egyik sem követ el ilyen hangsúlyozási vétségeket.
Ugyanakkor a túl szabados kifejezések használata is néha bántóan megzavarja a híradó befogadását, élvezetét. A sajátos stílust megkövetelő hírműsorokban nincs helye az olyan „ jópofa” szóhasználatnak, mint például: „Ráncfelvarrják az EU-t”. Értem én, hogy mit akart közölni velem a hírszerkesztő, csakhogy ez így erősen bántó megfogalmazás, amely ráadásul a képernyőre feliratozva jelent meg, és napok óta „gazdagítja” az EMT internetes honlapját. Az olyan jasszos, csibészes kifejezések sem valók a híradóba, mint például az, hogy Băsescu fényezi Romániát. Még az átlagosnál lazábban fogalmazó magyar kereskedelmi adók sem engedik meg maguknak, hogy a híradók folyamán csibészkedjenek, kikacsintsanak a kedves nézőre, jelezvén: „tudjuk mi, hogy tudod, miről van szó”. A híradószerkesztőnek pontosan, tömören, egyszerűen, egyértelműen, irodalmi nyelven kell fogalmaznia. Ez kötelező.
Természetesen arra is igencsak ügyelni illik, hogy ne kerüljön a szövegekbe román tükörfordítás. Például az egyetemek esetében az egyes helyek nem fizetésesek (cu plată), hanem költségtérítésesek vagy tandíjkötelesek.
Kár elrontani a gazdagodó, változatos tartalmat ilyen könnyen kijavítható, bántó hibákkal, pongyolaságokkal.
Máthé Éva