2024. june 30., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Régimódi szóval próbálkozom, ízlelgetem. A címben szereplő szavunk mára szerintem elvesztette eredeti értelmét. Nem vagyok felkészült nyelvész, de bizonyára egyre kevesebben használják, használjuk ezt a szót, azért, mert a jelenség fölött, amelyet megnevez, immár hétköznapi történésként siklunk át.

Régimódi szóval próbálkozom, ízlelgetem. A címben szereplő szavunk mára szerintem elvesztette eredeti értelmét. Nem vagyok felkészült nyelvész, de bizonyára egyre kevesebben használják, használjuk ezt a szót, azért, mert a jelenség fölött, amelyet megnevez, immár hétköznapi történésként siklunk át.

Mai világunkban ugyanis bevett gyakorlattá vált, hogy adott szavunkat megmásítsuk, megszegjük. Ez a szomorú gondolat jut eszembe annak kapcsán, hogy folyamatosan zajlik a vita Marosvásárhely magyarsága leendő polgármester-jelöltje megnevezését illetően. A vita maga üdvözlendő, sőt, egyenesen kívánatos. Csakhogy emlékeim szerint hónapok óta történt szóbeli, részben talán írásos egyeztetés immár arról, hogy minden vitán felül a majdan megválasztásra javasolt személy egyedüli magyarként szerepeljen a választási névjegyzéken. Abban a bizonyos egyezkedésben részt vettek a jelenleg bejegyzett, önmagukat magyar érdekképviseletként meghatározó politikai tömörülések. A felmerült kínálat, köztudomású, nem volt nagyon gazdag, hiszen a lehetséges jelölteket, gondolom, elriasztotta az a sokszínű „kívánságkosár”, amellyel a vitában résztvevők megszabták támogatásuk feltételeit: ne legyen politikailag elkötelezett (?!), ne legyen tehát úgymond „pártkatona”, ne legyen egykori kommunista (van még ilyen életben?), de legyen ismert (vajon mivel szerezheti meg az ismertséget?), de legyen mégis fiatal (az vajon érdem önmagában, vagy csupán állapot?), akit nem lehet zsarolni… és vég nélkül sorolhatnám a megfelelési kitételeket.

Miután hónapokon át folyt a megfelelőnek ítélt jelölt keresgélése, sikerült egy, szinte teljes egyetértést magáénak tudó jelöltet találni dr. Vass Levente személyében. Úgy tűnik azonban, hogy vannak, akiknek mára ez a jelölt nemhogy elfogadható lenne, hanem immár olyannyira ellenszenvessé vált, hogy alaptalan és könnyen cáfolható vádak özönét zúdítják a nyakába, lejárató kampányt folytatnak ellene. Nem kell megneveznem a berzenkedő alakulatot, amelynek eddigi politikai szereplése legfontosabb „eseménye” a regnáló államelnökkel való poharazás (többek között december elseje alkalmával is, Bukarestben).

Pontosan azért, mert nem szeretném kisebbíteni a fent említett alakulat színeiben helyi sikereket bizonyára elérő, tisztességes közemberek érdemeit, megjegyzem, hogy Maros megyében magam is tudok arról: ebben az esetben sem a párt-hovatartozás az eredmények alapja, hanem az egyén hozzáállása, tisztessége abban a munkában, amelyet általában a legnagyobb figyelem kísér és a legtöbb bírálat ér, gyakran igaztalanul: a polgármesteri tevékenységben. És éppen ezért, mivel itt ugyanúgy egy település leendő vezetőjének megnevezésében próbálok együttgondolkodásra biztatni, úgy gondolom, mindenki számára világossá illik tenni: a négy hónap múlva bizonyára sorra kerülő helyhatósági választásokon csak akkor várhatunk Marosvásárhelyen (de sok helyen máshol is) pozícióink meg- vagy visszaszerzésére, ha felülemelkedünk kicsinyes egyéni vagy csoportérdekeken.

Nagy megelégedéssel olvastam az egyházaink Maros megyei vezetői által aláírt állásfoglalást dr. Vass Levente jelöltsége támogatására. Sem ez az állásfoglalás, sem bárki más támogatása nem garantálhatja azonban, hogy majdani jelöltünk megválasztásra kerül, mint ahogy senki és semmi nem adhat biztosítékot arra, hogy megválasztása esetén sikeres polgármestere lesz Városunknak. Sokszor mondjuk ugyanis, hogy amiként a puding próbája is az evés, úgy a közéleti vezető „próbája” is a tevékenysége során elért eredménye. Fölösleges tehát minden olyan igyekezet, hogy a mostanra szinte teljes egyetértést összegző jelölt helyett mást keresgéljünk, inkább arra kellene törekedni, hogy jelöltünk helyzetét minél kedvezőbbé tegyük.

Szeretném ugyanakkor elmondani, hogy személy szerint is megfelelő jelöltnek tartom dr. Vass Leventét. Egyetemi éveiben ismertem meg, azóta többször beszélgethettünk, többnyire teljesen hétköznapi dolgokról, hiszen semmilyen politikai-közéleti „függőségem” nincs lassan nyolc éve. Emberi oldalról közelítve szóltunk családról, gyerekekről, egészségügyről, és azt tapasztaltam, hogy amilyen visszafogott volt egyetemista korában, most eredményei „beszélnek” helyette, és nem a kirakatban szokott „üldögélni”. Legutóbb a Bernády Napok októberi rendezvényén a Kultúrpalotában találkoztunk, ahol csupán erélyes rábeszélésünkre ült a páholy első sorába, mert nem akarta elfogadni, hogy olyan idősebbek elé üljön, mint főtiszteletű Ötvös József vagy Keresztes Gyula. Az ilyen, aprónak tűnő viselkedési jellemzők is arra késztetnek, hogy úgy véljem: neveltetésében, a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetemen szerzett ismeretei és immár közigazgatási tapasztalatai birtokában, az egykor volt Város hagyományainak tiszteletében felnőtt, csíkszeredai származású fiatalember alkalmasnak bizonyulhat a Város vezetésére.

Az elmúlt hónapok szokásának megfelelően a szószegéssel kapcsolatosan magyarországi példát is felemlítek. Az utóbbi hetek azzal teltek Budapesten, hogy miközben az Európai Unió és a Nyugat számos nagy tekintélyű lapja vádak özönét zúdította a magyar kormány címére, a magyar közvélemény felvonulásokkal hívta fel magára a figyelmet: előbb január másodikán a kormány intézkedései ellen tüntettek néhány tízezren az operánál, majd január 21-én néhány százezren biztosították támogatásukról ugyanazt a magyar kormányt és különösen annak vezetőjét.

Nem merülök el annak taglalásában, hogy melyik tömeg mennyivel volt nagyobb, ezt sokadlagosnak vélem amellett, hogy kétségtelen tény: a kormány ellen tüntetők is békésen, meggyőződéssel bírálták a kormány intézkedéseit, néhány beszéd is elhangzott. A jellegtelen és általam nem helyeselt feliratok (…takarodj!) ellenére is meggyőződésem: ezek az emberek is a magyar társadalom részét képezik, nem csak azok, akik eléggé kétes értelmű molinókat vittek magukkal a békemenetre (Nem leszünk gyarmat!?). Mindkét „oldal” tehát a magyar társadalom javát akarja, eltérő eszközökkel, demokratikusan. Ezért teljesen érthetetlen számomra, hogy az elmúlt két hétben a kormányzat azt sugallja, hogy hazaárulók terjesztik Magyarország rossz hírét külföldön, ezért a nemzetközi negatív visszhang. Jut eszembe: amikor évekkel ezelőtt, az ellenzékben levő Fidesz követelte Brüsszelben és ahol érte: ne támogassák az úgymond utódkommunista magyar kormány intézkedéseit, az nem volt hazaárulás? Amikor parlamenti képviselők szerelőkulcsokkal kordont bontottak a Kossuth téren, az dicséretes cselekedet volt, de a mostani, évekre szóló „lefoglalása” a Belügyminisztérium által Budapest szinte összes köztereinek, az elfogadható és a demokrácia megőrzését hivatott gesztus?!

A hó borította Budapest most békésebb képet mutat, mert a közterület-fenntartóknak dolguk akadt: ennél nincs sürgősebb, mint a normális élet kereteinek legalább alapfokon való biztosítása. Lám, az időjárás így „kényszeríti” a hatalmat és az ellenzéket arra, hogy végre ismét megfogja a lapát nyelét. Mert az értelmes munkára bizony nagyon nagy szükség van!

Természetesen Romániában is! Van még mit tanulni arról, hogy miként konszolidálódott a demokratikus intézményrendszer Nyugaton!

 

  

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató