A tamburás öreg úr (II.)
2016-10-26 12:33:10
- Szilágyi Mihály
Gitár, kedves gitár! Rólad és önmagáról írta Arany János zenés önéletrajzát. És hogy bebizonyítsa, nem csak amolyan húrpengető öreg koldussá vált, saját dalokat is szerzett.
Az öreg úrnak van egy tamburája,
S mikor az ihlet s unalom megszállja,
Veszi a rozzant, kopogó eszközt
S múlatja magát vele négy fala közt.
Nem figyel arra deli hallgatóság,
Nem olyan szerszám, divata is óság:
Az öreg úr, (fél-süket és fél-vak),
Maga számára és lopva zenél csak.
Ami dalt elnyűtt ez az emberöltő,
S mit összelopott mai zene-költő,
Öreg úrnak egyről sincs tudomása;
Neki új nem kell: amit ő ver, más a’.
Mind régi dalok, csuda hangmenettel:
Váltva kemény, lágy, – s magyar a némettel; –
Hegyes-éles jajja úti betyárnak,
Ki hallja szavát törvényfa-madárnak.
Nyers, vad riadás... mire a leglágyabb
Hangnembe a húr lebukik, lebágyad,
Ott zokog, ott csúsz kígyó-testtel...
Hol végzi, ki tudná? nincs az a mester.
Majd egyszerű dal, édesdeden ömlő
– Tiszta remekké magába’ szülemlő –
Pendül, melyen a tánc tétova ringat,
Mint lombot a szél ha ütemre ingat.
Olykor egy-egy ének nyújt neki vigaszt;
A hitújítás kora szülte még azt:
Benne a tört szív, bűnt-vallva, leverve,
Vagy erős hittel Istenhez emelve.
Mindezt öregúr, nem mintha kihozná
Kopogójábul – csak képzeli hozzá;
S ha nem sikerül kivitelben a dal:
A két öreg szerszám egymásra utal.
De azért nem tűri rajta meg a port;
Emlékezetes neki minden akkord;
Egy hang: s feledett régi dalra émed –
Szövege cikornyás, dallama német.
Az öreg úr így, dalai közt élve,
Emlékszik időre, helyre, személyre:
Kitől, mikor és hol tanulta, dalolta
Ezt is, amazt is, gyermekkora óta.
Néha egy új dalt terem önkint húrja,
S felejti legott, már ő le nem írja;
Később, ha megint eszébe ütődik:
Álmodta-e, vagy hallotta? – tűnődik.
Sokra bizony már alig viszi dolgát:
Ő is „minden nap feled egy-egy nótát”;
Nem is a művész babérja hevíti,
Csak gémberedő ujját melegíti.
Gyakorold is, amit valaha tudtál,
Hasznát veheted, ha nyomorba jutnál;
Ha kiülsz, öregem! vele útfélre,
Hull tán kalapodba egy-egy fillérke.
(1877. július 12.)
Gitár, kedves gitár! Rólad és önmagáról írta Arany János zenés önéletrajzát. És hogy bebizonyítsa, nem csak amolyan húrpengető öreg koldussá vált, saját dalokat is szerzett. 19 dalról tudunk, amelyeket 1874-től haláláig komponált saját, valamint Petőfi, Amade László, Kölcsey Ferenc és Bartalus István verseire. Néhány dalának nem ismerjük a szövegíróját. Két olyan dalt is szerzett, amelyet mindenki ismer, és legtöbben népdalnak nevezik. Az egyik: Zöld erdőben, zöld mezőben sétálgat egy páva, a másik pedig a híres Erdő mellett estvéledtem kezdetű dal, amelyre maga Kodály talált rá „népdalként” Pásztón 1922-ben. Ezt később fel is dolgozta Esti dal címmel. Tény, hogy a tizenkilenc dal közül nem mindenik állta ki az idő próbáját, de amelyek fennmaradtak, bizonyítják komponistájuk zenei képzelőerejét.
További érdekesség, hogy csak a költő halála után derült ki a zenei „karrier”, ugyanis Bartalus István 1883. január 31-én a Kisfaludy Társaság ülésén számolt be a dalokról. A következő évben Bartalus zongorakísérettel látta el a dalokat, és kiadták őket. „A kvart alakú kötet Erzsébet ausztriai császárné és magyar királyné ő felségének van ajánlva. A képek Gyulai László jellegzetes rajzai” – írta Lakatos Vince. Milyen alak a kvart? A válasz: a nyomdai papírt kétszer merőlegesen összehajtva négy lapot alkotó papírlevelet kapunk. Nyomtatás és kötés után ezeket fel kellett vágni.
Újabb érdekességek még évtizedekkel később is megjelentek Arany János zenei foglalkozásáról. Kodály elhatározta, hogy feltérképezi Nagyszalonta népdalvilágát. Hallott arról, hogy a költő diákjaival végeztetett némi kutatást, de csalódva jegyezte meg, hogy nem alapos munka, mert hiányzik a dallam és az adatközlők neve, valamint a gyűjtés dátuma. Így Kodálynak nem maradt más lehetősége, mint újra eldaloltatni minél több éneket. Sikerült is 353 dallamot lejegyeznie, ezek többségét fonográfhengerre is rögzítette.
A döbbenet 1917-ben következett be. Nagyszalontán ünnepséget terveztek a költő születésének századik évfordulójára. Ekkor került elő Arany rejtett kincse, a kottás kézirata, amely 148 dalt tartalmazott. A meglepetés akkora volt, hogy nem tudtak mit kezdeni a felfedezéssel, és csak 1952-ben jelenhetett meg Kodály Zoltán és Gyulai Ágost jegyzeteivel. Ekkor írta Kodály: „Senki sem veheti túlzásnak, ha azt mondjuk, súlyos mulasztás volt 80 esztendeig kéziratban hevertetni e gyűjteményt”.
Arany gyűjteménye egyedülálló a korszakból. „1952 óta tehát hozzáférhető ez a kincs, ami nemcsak azért értékes, mert a lejegyzője egyik nagy költőnk, hanem azért is, mert ebből az időből hasonló, dallamokkal ellátott daloskönyvet alig ismerünk. Arany János előfutára lett ezzel a rövidesen színre lépő nagy népzenekutatóknak” – írja Duspin Pál.
Bátran nevezhetjük Aranyt nemcsak költőnek, hanem népzenekutatónak, és egy kicsit dalszerzőnek is. És ha valamikor az Esti dalt énekeljük, jusson eszünkbe, hogy ez a melódia minden magyar közös kincse, olyan műdal, amely megérdemli, hogy népdalként szálljon szájról szájra!
