Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Ha gyermekkori, ifjúkori emlékeinket felidézzük, mindig felbukkant a kedvenc vagy a túlságosan szigorú, esetleg egy-egy különc tanárunk emléke, míg másokat olyan nyomtalanul felejtünk el, hogy ha nem lennének az osztálytalálkozók, soha többé eszünkbe sem jutnának. Legkedvesebb tanárunk azonban úgy él bennünk, mint aki egy életre befészkelte magát személyiségünkbe, magatartásunkba, gondolkozásunkba és cselekedeteinkbe is. Ki ne vetett volna számot ezzel, ki ne tudná, hogy pedagógusaink nélkül nem lehet jövőt építeni, s gyermekeink, unokáink későbbi érvényesülése is jelentős mértékben az ő példaadásukon, munkájukon múlik. Ezek után teljesen természetes lenne, hogy minden társadalomban a leginkább megbecsült, anyagilag és erkölcsileg is a legelismertebb szakemberekként kezeljék azokat, akik valóban hivatásszerűen foglalkoznak a gyermekekkel. Ezzel szemben a pénz hatalmától megszédült világban egyre kevesebb elismerés jár nekik, s Romániában az amúgy is szerény bérüknek a 25 százalékától is megfosztották őket. Ennek ellenére továbbra is elvárjuk, hogy minden téren példaképek maradjanak, ápoltak, jól öltözöttek, műveltek, tájékozottak, minden újdonságra fogékonyak, minden új dologban jártasak legyenek, mert aki erre képtelennek bizonyul, azt nemcsak a szülők, a gyermekek is hamar „leírják”.
De hogyan maradhatnának a leg-ek, mikor a maradék ösztönző tényező lassan már csak a lelkiismeret, már akiben megmaradt vagy pislákol még valamennyire? A legkiválóbb értelmiségieket vonzó pálya egyre jobban megfakul, mind többet veszít az értékéből, s már a gyenge középszer is e téren próbál kereseti lehetőséghez jutni.
Bár minden országban a hagyományossá vált napon ünneplik a pedagógusokat (magyar nyelvterületen július elseje a tanítók napja), az UNESCO (az Egyesült Nemzetek Nevelésügyi Tudományos és Kulturális Egyesülete) azt szeretné elérni, hogy az október 5-i nemzetközi nap honosodjon meg szerte a világon.
„Tegyünk a pedagógusokért!” – hangzik az idei világnap felhívása, amelyen a jól szervezett képzést, a folyamatos szakmai fejlődés biztosítását, a tanárok jogainak védelmét értik a világnap szervezői. Miközben egyre többet várunk a tanároktól, ők is egyre többet várnak tőlünk – olvasható a közzétett üzenetben.
Tanárnak születni kell, jó tanárnak még inkább – tartották az idők során. Csakhogy ma sajnos elmarad a pályaalkalmassági felmérés, s dossziék alapján kerülnek a tanárképző szakokra sérült személyiségű, a kommunikációra alkalmatlan, a gyermekekkel való bánásmódra képtelen fiatalok is, akik nemzedékeket fognak megnyomorítani. És sok vidéki településen még a „hibás áruból” sem jut, hiába tudjuk, hogy milyennek kell lennie az igazi tanárnak. Semmiképpen sem „diáknyúzó félistennek”, hanem a saját korlátaival is szembenéző, önmagával jó viszonyban élő, szakmailag hibátlanul felkészült, az új ismeretekkel lépést tartó, a világra nyitott, gyermekbarát, következetes, kiszámítható, hiteles, elfogadó, megértő, barátságos, fantáziadús, a humort is értő személyiségnek, aki a szidásnál jobban tud dicsérni, s aki elfogadható mennyiségű munkát ad és vár el a tanítványaitól. Szerencsére vannak még ilyen tanárok a pályán, de valóban tenni kellene azért, hogy ott is maradjanak.