Távírómuzsika

Az emberiség mindig mélyen óhajtott vágya volt a távolság gyors és könnyű legyőzése. „Istenem, Istenem, mért nem adtál szárnyat?” – sóhajtott fel Mátyás anyja Arany János balladájában. Hosszú ideig a galambok jelentették hosszabb-rövidebb távolságon belül a leggyorsabb hírközlési lehetőséget, viszont a galambos üzenet mindig kockázatosnak számított a célba jutást illetően.

Valamikor a lármafa számított gyors veszélyjelző megoldásnak. Magas dombok vagy hegyek tetején felállítottak egy vastag fenyőfát, aminek a tetejére egy jókora szurkos-gyantás szalmacsomót rögzítettek. A szalmacsomótól a pózna aljáig ugyancsak gyantás szalmakötelet engedtek le, hogy azt meggyújtva lángra lobbanthassák a szalmacsomót. A lármafa tövében mindig állt egy őrszem, és ha ellenséget látott közeledni, meggyújtotta a kötelet. A füst és a láng azonnal jelt adott a következő őrszemnek, aki szintén meggyújtotta a maga lármafáját, így mindig sikerült gyorsan jelezni a veszélyt. A völgyek mélyén rejtőző falvakban a fényjelzést látva azonnal fellármázták a falut, hogy a férfiak fegyvert fogjanak, a nők és a gyerekek elrejtőzhessenek.

A baj csak az volt, hogy ezzel a módszerrel csak egyezményes üzenetet lehetett továbbítani.

A magyar technikatörténetben azonban felbukkant egy személy, aki – talán a lármafa ötletét továbbfejlesztve – kidolgozott egy üzenettovábbító megoldást. Chudy József találmánya mai szemmel nézve rendkívül kezdetlegesnek számít, de az 1700-as évek végén – a technikai lehetőségeket számba véve – használható lett volna – ha ott nem lett volna a volna...

Chudy Józsefről csak annyit tudunk, hogy 1753. június 14-én született Pozsonyban. Gyermekkoráról, tanulóéveiről egyelőre nincs fellelhető adatunk. Az anyakönyvön kívül 1779-ben találkozunk újra a nevével, ugyanis ekkor egyik zeneműve nagy tetszésnek örvendett. Ezzel el is árultuk, hogy Chudy József nemcsak értett a zenéhez, hanem sikeres és ünnepelt zeneszerző volt a maga korában.

A zenetörténet rejtélye, hogy Chudy Józsefet „a láthatatlan ember” jelző is megillethetné. Különleges módon egyetlen műve sem maradt fenn, arcképét sem festették meg. Csak annyit tudunk róla, hogy létezett, alkotott, népszerű volt, meghalt, és elfeledték. Azaz majdnem elfeledték, mert ha a zene világa nem is zengi áriáit, a technikatörténet feljegyzi a nevét, és közli távközlési ötletét.

1785–1788 között Pozsonyban volt színházi karmester. Ebben az időben Európában eléggé szabadságharcszagú volt a levegő. A felkelések szervezőit gyakran lefülelték, letartóztatták. Az üzenetek meglehetősen lassan és kockázatosan terjedtek. Talán ez lehetett az oka, hogy Chudy József karmester azon kezdett gondolkozni, hogyan lenne megoldható a gyors üzenettovábbítás. 1787-ben Pozsonyban érdekes ötlettel állt elő: optikai és akusztikai módszerrel rendkívül ötletesen és logikusan oldotta meg az üzenettovábbítást.

A Chudy-féle gépezet öt világító ablakból állt, melyeket redőnyökkel egyenként gombnyomással el is lehetett sötétíteni. A távírórendszer körülbelül tíz kilométerenként egy-egy jelzőtoronyból állt. Az üzenetet továbbító torony kezelőjének előbb fel kellett vennie a kapcsolatot a másik toronnyal, majd közölni kellett a kódolt betűket. A betűk és számok, valamint írásjelek közlésére elegendő volt az öt ablak, mert attól függően, hogy világított vagy sötét volt a nyílás, más-más volt a jelentése. Ezeket az ablakokat fáklyával vagy egyéb fényforrással látták el. Chudy József arra is gondolt, hogy köd vagy más láthatóságot gátló tényező esetén is használni lehessen az üzenettovábbító rendszert. Ekkor fényjelek helyett harang használatát javasolta. A betűket ebben az esetben is öt harangütés kódolta, mégpedig úgy, hogy a sötét ablakot egyetlen ütés, a világos ablakot két gyors egymás utáni kondulás jelezte volna. A betűk között hosszabb szünet lett volna a jel. A működőképes távközlő megoldáshoz egész rendszer kiépítése kellett volna.

A feltaláló nagy érdeme, hogy másfél évszázaddal megelőzve a modern számítástechnika korát, a betűket, számokat és írásjeleket kettes számrendszerben kódolta, vagyis a sötét ablak 1, a világos 0 volt. A jeleket vevő oldalon pedig előre nyomtatott, öt cellából álló táblázatba lehetett behúzni az egyeseket, majd az üzenet végén megfejthetővé vált az üzenet. Az akusztikus eljárás távolról ugyan, de hasonlít a számítógép órajeleken alapuló adatforgalmához.

Chudy József találmányát több főrangú személy előtt is bemutatta, sőt 1792-ben vagy 1793-ban Potsdamban a porosz király előtt is előadta. Hiába fogadták tetszéssel az ötletet, a távírórendszer kiépítését senki sem támogatta. A siker érdekében mindent megtett a feltaláló: 1792-ben Budán megjelentette találmánya részletes leírását is Beschreibung eines Telegraphs, welcher im Jahr 1787 zu Pressburg in Ungarn ist entdeckt worden címmel. Hiába a tekintélyek tetszése, a leírás, a távírórendszert senki sem akarta megépíteni. Chudy József még mindig nem adta fel, találmányát operába foglalta, és úgy igyekezett népszerűsíteni. A Der Telegraph, oder die Fernschreibmaschine című operát megtapsolták, és a találmánnyal együtt elfeledték. 1806-ben még megemlítette egy bécsi szaklap, a Vereinigte Ofner und Pester, amikor a vakok intézetének tervezett akusztikus távíróról értekezett.

A történelem különleges iróniája, hogy Chudy József találmánya (1787) után öt évvel, 1792-ben egy francia feltaláló, Claude Chappe a párizsi nemzetgyűlés előtt bemutatta a Semaphore nevű karjelző távíróját. Az ötletet elfogadták, és hamarosan kiépítették az első kísérleti rendszert hetven kilométeres hosszúságban Párizstól délre. Chappe távírója hasznosnak bizonyult, ezért szerte Európában több ezer kilométeres hálózattá bővült, mely az 1850-es évekig üzemelt.

(Folytatjuk)