2024. december 3., Tuesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Messze van még a mesterséges intelligencia forradalma

Ha a technológiai újítások terén körbenézünk, láthatjuk, hogy az emberek mesterségesintelligencia-lázban égnek. Az okostelefonokon is ott vannak az AI-programok, és azoknak tesszük fel a kérdéseinket, nem írjuk be őket a Google-be, vagy kérdezzük a virtuális asszisztensünket. Hosszan lehetne beszélni arról is, hogy a különböző iskolai vagy munkahelyi feladatok területén is folyamatosan tör előre a mesterséges intelligencia. A technológia gyors fejlődése, valamint a nehéz és kényes ellenőrzés miatt vezették ki például a Babeş–Bolyai Tudományegyetem Jogi Karán a szakdolgozatírást az idei tanévtől. Tehát azt lehetne mondani, hogy az AI egyre jobban meghódítja a világot, azonban egyelőre csak a magánemberek esetében.

Vannak olyan üzleti területek, ahova még 2017-ben robbant be a mesterséges intelligencia, és ott azóta csökkenni látszik a felhasználási területek növekedése, valamint relatív kevés példát lehet látni a vállalatok működését forradalmian megváltoztató megoldásokra, miközben az emberek mindennapjait elég radikálisan a feje tetejére állította az AI. Egyes szakemberek arról írnak, hogy a mesterséges intelligencia fejlesztése különböző trendeket követ, viszont ezek csak időszakosak, és nem látszik mögöttük egy valódi cél vagy koncepció. Emellett arról sem szabad megfeledkezni, hogy komoly gondok vannak az adathitelesség terén, azaz nem minden valós, amit az AI a felhasználók elé tár, azonban sokan első olvasatra elhiszik az információkat, elkényelmesednek, és kompetenciáik egyre hiányosabbak lesznek.

Ha kicsit mélyrehatóbban megvizsgáljuk az AI és az üzleti világ kapcsolatát, látható, hogy globális szinten mintegy 22 millió cég használ valamilyen mesterséges intelligencia alapú megoldást, főként egy-egy üzleti funkcióhoz kapcsolódva. A szakértők arról számolnak be, hogy a technológia főleg az ügyfélszolgálati és kiberbiztonsági területekre szivárgott be, az AI-alapú virtuális asszisztensek is egyre inkább elterjednek.

A legnépszerűbb az összes mesterséges intelligencia terület közül a generatív AI, amely a tartalomgyártóknak, az értékesítés és a marketing területén dolgozóknak nyújt segítséget. Ezen túlmenően nem sok olyan terület van, amelyet forradalmasított volna a mesterséges intelligencia. Annak ellenére, hogy a technológiát számos gazdasági szektorban bevezették, úgy tűnik, egyelőre nem találták meg a módját, hogy miként is lehetne kamatoztatni. Biztosan vannak olyan vállalkozások, amelyek csak követik a trendeket, nem akarnak lemaradni semmiről, ami a digitalizációhoz köthető, azonban nincs semmilyen kigondolt stratégiájuk vele kapcsolatban, így nem is tudnak építkezni az Ai-re. Bevezetnek ugyan néhány új szoftvert, de ezek nem képesek valódi megoldást nyújtani a változó piaci viszonyokra, az aktuális üzleti igényekre.

A mesterséges intelligencia üzleti felhasználásában további problémát jelent, hogy nincs elegendő olyan ember, hús-vér alkalmazott, aki megfelelőképpen értene a rendszer használatához és karbantartásához. Ezért a vállalatok nem is tudnak rájönni, hogy miben segítheti a mindennapjaikat az AI.

Egy vállalaton belül a mesterséges intelligencia sikere nagyban múlik azon is, hogy a vezetőség mennyire nyitott a technológiai korszakváltásra, illetve meg tudják-e fogalmazni, milyen stratégia mentén valósítanak meg digitális fejlesztéseket. Utóbbira támpontot adhat egy problématérkép készítése, amely világosan megmutatja, hogy milyen kihívásoknak kell megfelelnie a cégnek a jelenlegi piaci környezetben, vagy akár öt éven belül. A problématérkép függvényében meg lehet tenni azokat a lépéseket, amelyek valóban hasznosak a vállalat számára. A szakemberek felhívják a figyelmet, fontos, hogy egy konkrét vízió mentén, körültekintően állítsák össze a cégek a digitalizációs mérföldkövek listáját, vizsgálják meg a rendelkezésre álló termékeket és szoftvereket, ezek függvényében válasszák ki a számukra leginkább megfelelőt. A mesterséges intelligencia, illetve a szoftverek nyújtotta megoldások csak akkor igazán hatékonyak, ha megfelelő módon integrálva vannak a cég folyamataiba.

Az átállásra időt kell szentelni, és szem előtt kell tartani az adatok biztonságát, megfelelő formában való betáplálását az AI rendszerbe. Ellenkező esetben adatvesztés vagy rossz adatfeldolgozás is lehet a sietség vége. Ugyanakkor elengedhetetlenek a szakemberek, akik képesek megfelelően használni a technológiát, kiaknázva a benne rejlő képességeket.


Számos újdonságot jelentett be a Meta

Már rég megfigyelhető jelenség, hogy a fiatalok egyre inkább „elköltöznek” a Facebookról, mivel a közösségi médiás felületen ott vannak a szüleik, nagyszüleik vagy éppen a tanáraik. A jelenségre a Meta, a Facebook anyavállalata is felfigyelt, egy ideje küzd azért, hogy új felhasználókat vonjon be, visszaszerezze a fiatalokat. Az elmúlt években például megjelent a Reels funkció, ahol rövid videókat lehet megnézni, éppen, mint a TikTokon, most pedig további újításokat jelentett be a vállalat.

Érthető, hogy a Facebook harcol a fiatalokért, hiszen mostanra a kínai TikTok számít a legnépszerűbbnek a körükben, de a Metán belül is elég komoly konkurenciája van a Facebooknak: az Instagram. Nem arról van szó, hogy temetni kellene a Facebookot, van még bőven aktív felhasználó, de érzik az oldal üzemeltetői, hogy egyre nehezebben tudják felvenni a versenyt a konkurenciával, ezért jelentettek be újdonságokat, amelyek fókuszában a helyi közösségek is állnak. A Facebook kap egy „Helyi” (azaz Local) névre keresztelt fület, ahol olyan tartalmak fognak megjelenni, amelyek az adott felhasználó környékén készültek, és ezáltal többet megtudhatnak az adott helyről. Ezek a tartalmak származhatnak különféle csoportokból, eseményekről vagy éppen a Marketplace-ről, azonban a funkció először csak néhány amerikai városban lesz elérhető, viszont ígérik, hogy a jövőben Európában is meg fog jelenni a Helyi fül, ami által a normál hírfolyamban is nagyobb figyelmet kapnak a helyi közösségek számára potenciálisan érdekes bejegyzések.

De nem ez az egyetlen újdonság, a TechCrunch szúrta ki, hogy a közösségi médiás oldal egy „Felfedezés” (Explore) fület is be fog vezetni, ahol a személyre szabott ajánlásokra fognak fókuszálni. Ez mondjuk nem annyira új, hiszen minden közösségi médiás felület készített egyfajta profilt a felhasználóiról, felmérte, hogy melyek azok a tartalmak, amelyek felkeltik az adott személy érdeklődését, és olyan jellegűeket tárt eléjük, hogy minél hosszabb ideig a felületen tartsa őket. Ebben tehát nincs semmi meglepő. Ami a változást jelenti, hogy a Felfedezés fül kiemelt helyet fog kapni mind az IOS, mind az androidos alkalmazásokban, mindkét esetben a navigációs sávba fog kerülni. Miután a felhasználók rákattintanak a Pinterestre vagy a TikTok új platformjára, a Lemon8-re hajazó megjelenés fogadja őket. Ez két részre lesz osztva, egyrészt a Helyi, másrészt a Felfedezés ajánlásra.

Ezek mellett a Meta odafigyel a videókra, ugyanis ezen a téren is újítások várhatók. Hamarosan minden videót – az élőket, a hagyományosokat és a rövid formátumúakat is – csak teljes képernyős módban fogja lejátszani a Facebook. Ezt a fejlesztést nem is kell sokat magyarázni: minden lehetőséget megragadnak, hogy felvegyék a harcot a TikTok-kal.

Végül, de nem utolsósorban, említsük meg az Események nevű funkciót, amely a videós tartalmakhoz hasonlóan nem új keletű a 

Facebookon, azonban ez is kap egy ráncfelvarrást. Az Események fül alatt a felhasználók heti és hétvégi ajánlásokkal találkozhatnak a közelgő eseményekről, amelyek az érdeklődési területeik alapján lesznek rendszerezve. Az ajánlásokat értesítésként fogja tálalni a Facebook. Az eseményekre Instagram-felhasználókat, -követőket is el lehet majd hívni, akár SMS-ben, akár e-mailben, ha azok nem rendelkeznek Facebook-profillal. Érdekes, hogy a Meta különválasztja a két felületét, tehát nem lesz lehetőség arra, hogy a felhasználók egyenesen a Facebook-profilukból küldjenek meghívót egy másik felhasználó Instagram-fiókjába. Eddig sem volt teljes az átjárás a két felület között, viszont most úgy tűnik, a Meta célja az, hogy még inkább különválassza őket. Bár azt sem lehet kizárni, hogy a széles körű bevezetésig meggondolja magát.

Bevezet továbbá számos mesterséges intelligencia alapú megoldást is, viszont ezek nem lesznek elérhetők Európában. Az apróságok terén még meg kell említeni, hogy a Messenger alkalmazásban bevezetett Jegyzetek funkció megjelenik a Facebookon is, a WhatsApp esetében megismert Közösségi funkciót pedig beépítik a Messengerbe is.

Pontos dátumot egyelőre nem lehet mondani azzal kapcsolatban, hogy mikor érkeznek meg az újdonságok, valószínűleg fokozatosan fogják bevezetni őket.

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató