A természet kalendáriuma XLVIII.

Kedves olvasni szerető természetbarát Ismerősöm! Gyere velem portalan ösvényeimen! Ma Májusi zápor utáni barangolásra hívlak, füvek, bogarak s versek világába: 

Szinte sercent, hogy nőtt a fű

Kedves olvasni szerető természetbarát Ismerősöm! Gyere velem portalan ösvényeimen! Ma Májusi zápor utáni barangolásra hívlak, füvek, bogarak s versek világába:

 

Szinte sercent, hogy nőtt a fű,

Zengett a fény, csókolt a nap,

Szökkent a lomb, virult a föld

S táncolt minden az Ég alatt

S táncolt minden az Ég alatt.

 

Káprázó városi szemem

Behunyom ennyi csók előtt

Rebegőn és nyugtalanul

És halkan kérem az Urat:

„Áldd meg ezt a csókos mezőt,

Áldd meg ezt a csókos mezőt.”

 

Ady Endre verse a Nyugatban jelent meg 1908-ban. Rég sárgult levelű füzet fekszik előttem. Nagyapám ebbe másolta az Ady-verseket nagyenyedi diákként, s vitte magával a háborúba. Ez az egyetlen, amit magával vitt s hazahozott 1920-ban Vlagyivosztokból. Hogy hazajött, szerepe van abban ezeknek a verseknek is.

 

Itt is, ott is asszony-csapat

Kapál, hol majd élet terem.

(Óh mégis-mégis élni jó.)

Erősek és fiatalok

S a lábuk térdig meztelen

S a lábuk térdig meztelen.

 

Mintha a másfél hónapos lemaradást pillanat alatt akarná behozni a természet. Belecsobbanunk a májusi forróságba.

 

Az ablakomnak külső párkányára

leszállt egy fényes kék-aranybogárka.

Messziről jött, és itt most megpihen.

Szárnyát bevonja, s rám néz szelíden.

 

…Mily boldog e kis élet:

csak véletlen, hogy a városba tévedt;

az erdőség az ő igaz hazája,

a lomb, a fű, a virág a tanyája;

bú nélkül él, békén, függetlenül;

minden övé, ahova települ;

…ha eljő az éj,

a sátra lomb, az ágya falevél;

reggel, ha ébred, inni, fürdeni

egy tiszta harmatcsepp elég neki;

 

Az ember is, ez óriás-bogár

a zöldben élt valaha réges-régen,

függetlenül, csendben és békességben;

de vágya támadt látni új világot,

s ment-ment, elhagyva fát, füvet,

míg végre kövek közé rekedett,

s küzdelmes élet örök rabja lett.

 

És üldögélünk csendes, szótlanul.

A nap kisüt a fellegek alul.

Megmozdul, fölnéz az aranybogár:

szárnyát kibontja, s dongva tovaszáll.

 

Különös címe van a versnek: A bogár (Chrysomela fastuosa). Hogy a hivatalos nevét is odaírja az ihlető élőlénynek a szerző, ritkaság. Jómagam Áprilynál találkoztam hasonlóval. A levélbogárfélék családjába tartozó csalánlevélbogár ma használatos latin nevét Linnétől kapta. Az élénk aranyszínű, szárnyfedőin kék sávos aranybogárka csalánon és kenderkefüvön él. A vers szerzője nyilván pontosan tudta, hogy miről ír. Nem alaptalanul választotta tiszteletbeli tagjául a tudományos akadémia. Kosztolányi Dezső a ravatalánál így emlékezett meg róla:

„A hajdani falusi tanító ma az egész magyarság tanítómestere… Szelíd és egyszerű… az eszköztelenség varázsával hat.”

Talán már sejted, kedves Olvasóm, az Egri csillagok regénybe álmodójáról beszélek. Április 27-től kezdődően Gárdonyi Géza-emlékévet számítanak a Kárpát-medencében.

S ha már bogarak kapcsán szó volt itt a falusi tanító-regényíró természettudományáról, ide illik egy orvos-drámaíró édes-bús Nyár dala:

 

Alig bírtuk, füve perzselte lábunk,

de a tisztásig kellett menni még,

fölöttünk, mint egy órjás rózsa kelyhe,

éretten, égőn, fulladásig telve

alig lélegzett a július ég.

 

E csenddel szemben lent a fűben, bezzeg,

száz kórus zengett összevissza-dalt

oly harsányan, hogy kutyám ráncos füllel

és lógó nyelvvel bosszankodva dűlt el

s szöcske után a levegőbe falt.

 

Nem vette észre semmi, hogy profán nép

mohón lesi, milyen belül a nyár,

s mire egy víg szitakötő csodálva

rájött, hogy létünk nem egy bizarr álma,

beláttunk titkuk rejtekébe már:

 

Megláttuk, hogy a szent elégedettség

úgy abroncsolja át a telt nyarat,

ahogy Isten aranyhordóját illő,

s azt őrizvén minden fűszálból nyíl lő

s minden ellenen diadalt arat.

 

Népünnepély bukfencező hangyákkal

volt ez s táncolt száz katicabogár,

s az erdőszélről három nyúlfióka

ágaskodón leste: be szép e móka,

mellyel mulatja önmagát a Nyár.

 

A tisztásig még három lépés kellett,

de azt súgta egy mély parancs: elég!

e varázshoz, mint órjás rózsa kelyhe,

éretten, égőn, fulladásig telve

csak ő méltó: a júliusi ég.

 

Bárd Oszkár, az Erdélyi Helikon tagja 1893. május 6-án született Naszódon. Orvosi praxisa mellett rendszeresen publikált. Az Erdélyi Helikon mellett a Zord Idő, a Pásztortűz, a Független Újság és a Korunk hozta verseit. Drámáit Kolozsvárott mutatták be.

Vallomásosan személyes lesz az én kalendáriumom, ígértem egy éve, kedves Olvasóm.

Igyekszem ígéretemhez tartani magam. Kalendáriumunk mezsgyéjén billegek, természet és költészet, szív és ész, tudás és hit határán. Ha érdemesnek tartod, tarts velem elkövetkező barangolásaimon is.

Maradok kiváló tisztelettel:

Kelt a 2013-ban, május 4-én, egy nap híján egy éve első levelem kezedhez érkezése után.