2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Február derével dacol a naspolya az ágon. Majd csak szottyosan édesedik ehetővé.

Aranka György könyvvel és gyertyával


A noszpolyafa gyümölcseit, minek előtte meglágyul, akkor szedik: de jobb, ha a fáján hagyják, hogy egyszer vagy kétszer megcsípje a dér, s édesebb lészen. – Lippai János uram Posoni kertjének harmadik könyvét Gyümölcs kert címmel halála után egy évvel adták ki Bécsben, 1667-ben. A Posoni kert csaknem két évszázadon át a magyar kertészet alapvető munkájának bizonyult.

Február derével dacol a naspolya az ágon. Majd csak szottyosan édesedik ehetővé.

Éhes hó második napja máris tavaszkezdő ünnep. Eredete a klasszikus görög időkbe nyúlik. A Föld anyjának, a békés földmívelés istennőjének, a jóságos Démétérnek leánya, a bájos és fiatal Persephoné egy szép napon az örökvidám forrásnimfák társaságában virágot szedett a tavaszi napfényben fürdő réten. Épp egy illatozó nárcisz fölé hajolt, mikor hirtelen megnyílt a föld, s Hádész, a kietlen alvilág istene bukkant elő. Egy mozdulatába került s máris vitte a leányt rideg birodalmába.

Édesanyja hiába járta be a réteket s erdőket, nyomára nem akadt sehol. Mélységes bánata gyászba borította a szántóföldet is, amely nem termett magot, a mezőt, melyen nem fakadt selyemfű a legelésző állatok számára. Éhínség és nyomor szakadt az emberekre is.

Végül a mindenlátó Héliosz napisten árulta el neki, hogy leánya az alvilág foglya. Démétér könyörgésére Zeusz ráparancsolt Hádészra, hogy csupán az esztendő egy részében tarthatja magánál Persephonét. A verőfényes tavasz s a termést fakasztó nyár visszaadja anyjának a leányt, aki könnyezve öleli keblére az elveszettnek hitt gyermekét.

A rög alatt lappangva csírázó magvak csodája a sötétség és a fény évenként megismétlődő küzdelméről zizzenti a több ezer éves mesét.

Az évszakok szakaszos változásának, a fagy és a meleg örök küzdelmének talán legszebb allegóriája ez.

A rómaiak a télutó hőséül Faunust, az erdők és mezők vidám istenét tették, akinek alakja már a hétcsövű sípon játszó Pán alakjában ott kísértett a déloszi berkek homályában is. Ő vigyázott a nyájak épségére. Ünnepét február elején tartották. Ekkor a papság a leölt állatok bőrét öltve, szíjakkal kezében járta végig a házakat, megérintve a szerencséjüket bennük vélők vállát. A latin februmból szelídült hónapunk neve.

A kereszténység igyekezett a maga képére átszabni az ünnepet: lobogó gyertyák világával köszöntötte a fény megnövekedését.

Az észtek minden tüzet kioltanak ilyenkor a házban, s kovával csiholnak újat. Évszázadok előtte nálunk is ekkor gyújtották újra a tűzhely kioltott lángját: gyertya tüzéről. Gyertyaszentelő. Ma így tiszteljük ezt a napot.

Lásd, február elején, egy reggel

búcsút int a lassan fogyó hold,

tudom, hogy csak néhány napra hagy el,

koppantóval minden fényt kiolt,

az égen sehol már egyetlenegy

csillagvirág sem lobban, nem zokog…

az udvara törtarany korong.

Az éjszaka hópermeteg hullott,

olyan vékony, mint egy tüll-lepel…

Láttatja Páll Lajos verse velem azt a február 10-ét, amikor jómagam is, akkori bolyais osztályom élén, égő gyertyával s magyar betűs könyvvel olvadtunk bele a százezres nagyságú tömegbe. Van annak is már majd negyedszázada. Azóta is a Küküllő-kalendárium rovásírásos kötete ott díszlett könyvespolcomon. Minap írattam alá szerzőjével, de már unokám nevére szólóan, mikor Kányádi Sándor bácsi rám pirított, hogy ugyan ennek a csöppség leánykának nevére is kellene valamelyik könyvbe belekanyarítani valamicske betűt.

Rám pirít Aranka György bátyám is. Talán éppen az Ebhátról jön. Mivel onnanfelől siet neki az Iskola utcának.

– Amice, bíz szívesen láttam volna vendégül Vitéz Mihály uramat minálunk, de maga helyett csak versét küldte el mihozzánk – mondaná forma.

– Hát akkor lett légyen így: megkövetem mindazokat, kiket félretájékoztattam volt. Csokonai sohasem volt az Ebhát vendége, csupán csak képzeletemben.

De siet is már tovább György bátyám. Kezében vaskos könyv, s rajta a már jócskán használt gyertya. Fénygyújtás végett. Mert a gyertya fénye melegít is.

Azt viszi most is tovább.

Jómagam maradok a naspolya példájával. Csípős hidegek után adja csak ki ízét.

Kelt télutó második napján, 2013-ban.

Kiváló tisztelettel:

Kiss Székely Zoltán

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató