Testtudat, éntudat

Két érdekes fogalom, melyek egyként és külön is magyarázhatók. Mielőtt ezekről a fogalmakról beszélnénk a gyermekekkel kapcsolatosan, nézzük meg, mit tudunk a saját testünkről mi, felnőttek? Hát a magasságunkat, a testsúlyunkat, a betegségeinket, a kinézetünket; az adottságainkat, a hiányosságainkat már kevésbé, nagyvonalakban ennyit. A testtudat az önismeret szerves része. Testünk fizikai valónk, melyben létezünk, s melynek jó vagy rossz működése befolyásolja a lelkiállapotunkat. A test és lélek kapcsolata ma már zöld téma, tudjuk, hogy harmóniában kell legyünk magunkkal, erre utal a divatos mondás, hogy „jól érzem magam a bőrömben”. A sportközpontok többségében kiragasztott jelmondat, a „Mens sana in corpore sano” (ép testben ép lélek) sem fedi teljesen a valóságot. A vicc kedvéért szokták mondani: „ép testben épp hogy élek”, de viccen kívül ezt az ókori költő, Juvenalis Krisztus előtt 27-ben úgy fogalmazta meg, hogy „Orandum est ut sit mens sana in corpore sano”, vagyis „Imádkozni csak azért érdemes, hogy ép lélek ép testben lakozzék”. Milyen szép kívánság volt ez már az ókorban, kifejezésre jut benne a harmóniára való törekvés. A test és lélek harmóniája, a mai „jól érzem magam a bőrömben, szeretem és elfogadom a testemet úgy, ahogy van, gyengeségeivel, erősségeivel”. Sokszor felnőttként is rá kell döbbennünk arra, hogy nem ismerjük eléggé önmagunkat, s ezt mások visszajelzéseiből vesszük észre. Hogyan látnak mások, és hogyan látjuk mi magunkat? Nem bízunk eléggé magunkban, nem tudunk az elvárásainknak megfelelően teljesíteni, nem bízunk képességeinkben, vagy ellenkezőleg, éveken keresztül úgy élünk, hogy felülértékeljük magunkat, s ezt a külvilág negatív visszajelzéseiből sem vesszük észre. Nem tudjuk érzékelni és értékelni saját testi funkcióinkat, pedig mindez bennünk zajlik, mindez mi vagyunk. Nem árt tehát saját érdekünkben befelé fordulni, magunkba szállni és búvárkodni saját testünkben, saját magunkban, fejlődésünk, haladásunk érdekében. Ugyanezt az érdeklődést, búvárkodást rávetíthet- jük gyerekeinkre is, a saját példánkon keresztül. De mi is tulajdonképpen az önismeret? Lássuk, mit mond az önismereti fogalomtár ezzel kapcsolatban: az önismeret tulajdonképpen az önmagunkról alkotott képünk, önmagunkról alkotott tudás. Az énkép az, amit az ember elképzel magáról. Az én fogalma, az énről való tudásunk, az önmagunkkal kapcsolatos ismereteink, melyek egyidejűleg magukba foglalják testi énünket, szociális szerepeinket, vágyainkat, értékrend- szerünket. Alakulását a társadalmi kapcsolatok, a szülők, társak, tanárok visszajelzései, egyéni tapasztalatok határozzák meg. Az önértékelés az önismeret alapja, és folyamatos önmegfigyelésen, önellenőr- zésen alapszik. Az ember kritikai megítélése önmagáról, képességeiről magatartásáról. Persze ez a sok ön mind mi vagyunk. Az önértékelés egy olyan értékítélet, amit önmagunkkal kapcsolatban alkotunk, fogalmazunk meg, és tartunk fenn hosszabb ideig, és énfelfogásunkhoz hasonlóan, a társas összehasonlítástól függ. Mert feltehetjük a kérdést a szülőknek: ki ismeri igazából önmagát? Testi jellemzőit, erős oldalát, tehetségét, gyengéit, hibáit (melyekre leghamarabb a gyermekek figyelnek fel). A gyermek a legtisztább, legőszintébb és legkegyetlenebb tükör. (Mennyire találóak, és generációkon keresztül maradandóak a tanárokra ragasztott nevek!) A manapság annyira divatos önismereti tréning valóban hasznos, mert mintegy szembefordít önmagunkkal, felfedezőútra visz, mely önmagunk reális megismeréséhez vezet. Amennyiben ez valamelyest sikerül, gyermekünket is jobban megismerjük, az egyes folyamatokat önmagunkból kiindulva jobban megértjük, önismeretünket fejleszthetjük. Beszélnünk kell a testsémáról, mely szintén kulcsfogalom. A testséma működése nem örökletes adottságunk, de a megszületés pillanatától alakul ki, nem tudatosan és fokozatosan. Feldolgozza, rendszerezi és tárolja a saját testünkből és a külvilágból érkező információkat, ingereket. Ennek a feldolgozórendszernek az alapján jön létre a test idegrendszeri háromdimenziós modellje, egy belső térkép saját testünkről és mozgásos eszközeinkről. Ahhoz, hogy a térben helyesen tájékozódjunk, egyensúlyban tartsuk magunkat a különböző mozgások végzése közben, pontos testséma szükséges. A mozgásfejlődés során a gyermek fokozatosan, mondhatni ösztönösen rájön, hogyan használhatja testét a különböző szituációkban. Ha követjük a kisbaba mozgásfejlődését, napról napra tapasztaljuk, hogyan használja kezét, lábát, hogyan fedezi fel a testét a különböző mozgásminták gyakorlása közben. A gyermekek testi tudati folyamatainak harmóniájáról, az önismeret-fejlesztő módszerekről a folytatásban bővebben szólunk.

Bogdán Emese