Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2012-08-07 15:55:00
Elgondolkodtató kérdésként merül fel olykor: miért van egyazon szónak két különféle alakja – egy rövidebb és egy hosszabb –, ha nincs számottevő jelentésbeli árnyalatkülönbség közöttük. Az épp–éppen, itt–itten, rá–reá, érte–érette, aztán–azután stb. alakpárokban tényleg nem érzékelhető semmilyen különbség, mi magyarázza hát, hogy az amúgy takarékosságra hajló nyelv (illetve nagyjából a többi nyelv is) „megtűri” ezt az oktalan szertelenkedést.
A kérdés jogos, de természetesen nem a szinkrónia – vagyis kizárólag a jelenlegi nyelvállapot – oldaláról kell a választ keresnünk, hanem a nyelvtörténetbe is bele kell kukkantanunk.
Érdekes példaként emeljük ki ezúttal a nincs–nincsen alakpárt.
Nem sokan tudják, hogy a nincs, bár egytagú, voltaképpen összetett szó: a nem tagadószóból és az és, is kötőszókkal azonos es, is nyomatékosító, kiemelő szó összeolvadásából jött létre. Az is elem nyomatékosító szerepe egy idő után elhomályosult, és az összetétel tagadó igévé, összetett volta meg jószerével felismerhetetlenné vált. A nincs tehát ige, de ragozása hiányos, hiszen csak egyes szám harmadik személyben (nincs) és többes szám harmadik személyben ragozható (nincsenek). A többes számú alakban már fel is tűnhet, hogy a -nek személyrag előtt ott az -en „kötő-elem”. Grétsy László e szópárral foglalkozva hivatkozik rá, hogy ez a bizonyos -en a legkevésbé sem egyedülálló a nyelvünkben, mi több, a régi magyar nyelvben egyenesen gyakori tünemény, ott találjuk a legősibb igék egyes szám harmadik személyű alakjában: leszen/lészen, teszen/tészen, megyen, viszen stb. Feltételezhetőleg ennek a mintájára tapad a nincs-hez is az -en elem. Grétsy ugyanakkor arra is figyelmeztet: talán mégiscsak van valami többletfunkciója a nincsennek a ninccsel szemben: „mondatritmikai okokból – mondja – jó lehet, ha ugyanannak a szónak van egy hosszabb s egy rövidebb változata.” Ezt az írók, stiliszták nyilván sokkal jobban érzik, mint „az utca embere”, a két szóalak között ennél nagyobb különbséget azonban csakugyan nem tudunk megnevezni.