2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Február 3-i lapszámunkban dr. Madaras Sándor Szudánban tett látogatásáról számolt be, arról, hogy milyen veszélyt jelenthet a nyugati civilizációra, ha a sivatag közeli országban kimerülnek a természeti források. Beszámolójának második részében az ország majdnem félmillió éves múltjának emlékhelyeiről olvashatunk, úgy, ahogy egy régész idegenvezetővel turistaként látták. 


Több ezer éves eszközök a homokban 

Az emberiség hajnalán a Nílus völgyének a mai Szudán területére eső szakaszán megfelelők voltak a körülmények gyűjtögető, vadászó őseinknek. A régészek szerint itt egyfajta zöldfolyosó volt, ahol az évezredek során a parton vándoroltak észak felé, amikor a jégkorszakot követően érezhetően felmelegedett a Föld hőmérséklete. Ez az út követhető a régészeti leletek által, és igazolható, hogy az alsó paleolitikum idejéből főként a szakócák különböző változatai maradtak fenn. Ezeknek a nyomai a sivatagban a mai napig fellelhetők. Dr. Madaras Sándor hozott is néhány pattintott kődarabot, amelyeket csak úgy felemelt a homokból. 

– Csak úgy megcsillantak a vakító napfényben. Felemeltem egy ilyen követ, megmutattam a régész idegenvezetőnknek, hiszen láttam, hogy nem természetes módon erodálódott. Ő azonnal rábólintott, hogy mintegy 200.000 éves munkaeszközt tartok a kezemben. Aztán egy kicsit figyelmesebben kutatva, megbolygatva a homokágyat, tíz perc alatt több hasonló követ találtunk. „Ezek voltak a rossz, selejtes darabok, azért dobták el készítőik” – mondta az idegenvezetőnk. Akkor még nem tudtuk, hogy ez lesz utazásunk kiindulópontja, ahonnan elindulva végigkövethettük az emberiség történetének fontos állomásait. 

A fáraó portréja


Időutazásunk következő állomása Kerma volt, ahol megismerkedhettünk az i.e. 3500–2700 közötti időszakban létezett pre-Kerma, majd a Kerma-kultúra hagyatékával. Abból a korszakból nagyméretű, kerek alaprajzú házakból álló települést tártak fel. Megtudtuk, hogy hajdanán a Kerma Királyság irányította a korabeli kereskedelmet, amelynek útvonala a területén haladt át, Belső-Afrikából a Földközi-tenger felé itt szállították az akkor is luxuscikknek számító elefántcsontot, állatbőröket, tömjént, aranyat, a rabszolgákat. Műhelyeikben kézművestermékeket állítottak elő. Érdekes volt látni, hogy milyen impozáns épületeik voltak, amelyeket mintegy 5000 évvel ezelőtt húztak fel. 

Az óriási agyagtéglákból készült, kúp alakú építményekhez képest a mai emberek vályogházakban laknak. A létesítményeket összehasonlítva elképzelhettük, milyen emberfeletti erő kellett ahhoz, hogy i.e. 3000 évvel ilyent építsenek. A környéken, ahol helyenként ásatásokat folytatnak, csak úgy a földön temérdek cserépdarab hever. Ezekből többdombnyit ástak ki, egyeseken rajzolatok, minták vannak, mások pedig kúp alakúak. Idegenvezetőnk felvilágosított, hogy az utóbbiból azért lehet még most is nagyon sokat találni, mert ezekben sütötték a kenyeret. Ezek az agyagedények amfora alakúak, úgy kell elképzelni, mint amilyen alakú papírzacskót sodornak a sült gesztenyét árusítók. A kermai „pékek” az edény falára tették a kenyértésztát, megsütötték, az agyagedényt pedig eltörték, ezért maradt annyi az utókornak, hogy még nekünk is jutott belőle. 

A Kerma-kor virágzásának az Új-birodalom fáraóinak hódítása vetett véget, akik i. e. 1550-től fokozatosan meghódították Núbiát. A fáraók hatalmas mennyiségű aranyat, drágakövet és elefántcsontot szállítottak Egyiptomba. Az új tartományban domborművekkel és hieroglifákkal díszített kőtemplomok épültek az egyiptomi istenek tiszteletére. A núbiai harcosokat pedig mai szóhasználattal beépítették saját hadseregükbe. 

Jártunk még Ó-Dongolában, a szolebi templomot, az egyik legismertebb, homokkőből épített istenházát kerestük fel. Hagyományos elrendezésben épült, óriási oszlopcsarnokkal. Az i.e. mintegy 4000-ben épített templomot a régészek visszaállították romos állapotába. Az elv az, hogy megtalált állapotukban kell megőrizni ezeket az építményeket. Így is óriási a komplexum, lenyűgöző volt. 


Virágzó kereskedelem, méhen keresztüli hódítás 

Érdekes volt látni, hogy a kereskedelmi útvonalat őrző birodalmak miként tartották ellenőrzés alatt az egykori karavánokat. Tombosban egy gazdag régészeti lelőhelyen mutattak egy határkövet, amelyet az óegyiptomi állam állított fel, falában egy 1x1 méteres kartusban mai napig is látható hieroglifákkal. A felirat arra figyelmezteti a kereskedőket, hogy csak vámfizetés után lehet továbbmenni. 

Felkerestük Amon isten szülőhelyét és a fekete fáraók nyughelyeit. A Dongola–Karima sivatagi út mentén van Dzsebel Barkal. Ez a magányos sziklatömb a fáraókat védelmező ureuszkígyó alakjában tetszeleg, a környező templomok faragott kövei istenek és uralkodók hőstetteit suttogják. A 250 méter magas természetes sziklatömb egyik részének fallikus a formája, tetejét egykor bevonták arannyal. Ez Egyiptom legszentebb helye. Mélyében barlangtemplom volt, amelyet később fedeztek fel. Falait szépen megmaradt, színes óegyiptomi freskók díszítik, és itt található Baál isten egyetlen ábrázolása, ahol, eltérően az akkori szokástól, szembenéz velünk az istenség. A szikla tetejéről látszottak a fekete fáraók piramisai. Egy-egy nemzedékhez tartozóan egyik helyen 50 van, míg a másikon 30-at számláltunk. A sírkamrákat kirabolták. Kisebbek ugyan, mint a gízai piramisok, de formáik lépcsőzetesek, ezek voltak az első ilyen építmények, amelyek talán az elkövetkezendő évezredekben építettek modelljeiként szolgáltak. A környéken ma is beszélik Jézus nyelvét, az arámit. 

Kartúmi bazár

Fotó: dr. Madaras Sándor


Az egykori Meroé piramisainak egy részét elhordták építőanyagnak, nagy részüknek a teteje hiányzott, olyanok voltak, mint egy-egy csonka gúla. Idegenvezetőnk elmondta, az egyik olasz kutató egyszerűen lerobbantotta a tetejüket, aranyat keresve. Azt gondolta, hogy fentről könnyebben bejut a sírkamrákba. Nem talált semmit, mert az évezredek során mindegyiket kirabolták. Csupán maradandó kárt okozott kapzsiságával. Tudni kell még, hogy Meroé királyai felügyelték a belső-afrikai kereskedelmet, feliratokkal és reliefekkel díszített kőtemplomaik, palotáik és piramisaik nagy gazdagságról tanúskodnak. A monumentális kőépítészet, a kerámiafestés és más művészeti ágak mellett fontos kulturális vívmány volt, hogy a meroéi írnokok az i. e. 2. században sajátos ábécén alapuló írásrendszert hoztak létre nyelvük leírására. Ez a meroita írás fokozatosan átvette a korábbi egyiptomi nyelvű feliratok helyét.

A következőkben megismerkedtünk az i. sz. 300–900 között fennálló meroita királyság hagyatékával. Ez egy monoteista keresztény közösséget alkotó birodalom volt, amely 600 évig tartott. Érdekessége, hogy a birodalmat körülvették a muszlimok, és nem erőszakkal, hanem a „méhen keresztül hódították meg”, vegyes házasságok révén fokozatosan eltűntek a keresztények. A történet talán intő jel lehet ma is a migrációs, kisebbségi ügyeket rendezőknek, mert a történelemben nincs új a nap alatt. A keresztény királyságok lakói egészen a 14. századig megtartották vallásukat, amikorra az utolsó királyuk is felvette a mohamedán hitet. 

A meglátogatott régészeti lelőhelyek nagy részénél még mindig ásatások zajlanak. Szudánban nem őrizték meg szigorúan a leleteket, így az itt feltárt műtárgyak közül rengeteg került nyugati országok múzeumaiba. Ami maradt, azt a kartúmi nemzeti múzeumban gyűjtötték össze. Az utóbbi évtizedekben már szigorúan felügyelik a műemlékeket, s erre egy jó példát mesélt idegenvezetőnk. A meroita királyság egykori székvárosában van egy fal, ókori feliratokkal,  ahova még a fáraók idején is bevésték jeleiket az arra járók. A régész egy másik magyarországi csoportnak is megmutatta a helyet, és az egyik turista úgy gondolta, emléket hagy a falon. A helybéliek észrevették, a csoportot bekísérték a rendőrségre, és tíz napig nyilatkoztak arról, hogy ki tette. Persze nem derült ki, de majdnem diplomáciai botrány lett belőle, a magyarországi turistákat ki akarták tiltani Szudánból. 

*

Szerencsésen megjártuk, emlékekkel, élményekkel tértünk haza. Nagy utazás volt időben és térben, néhány nap alatt betekinthettünk az emberiség történetébe, fénykorába, és talán párhuzamot vonva a jelennel, jövőnk egyféle tükrét is láthattuk – foglalta össze szudáni élményeit dr. Madaras Sándor. 

„Modern” szállítóeszköz

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató