2024. november 24., Sunday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Nem, azért nem annyira, hogy bocsánatot is kérjek valakiktől, akik életkor tekintetében előnyösebb helyzetben vannak nálam, hiszen elméletileg és gyakorlatilag is – ismerve a várható átlagéletkort – rengeteg idejük lesz arra, hogy minden nótát megtanuljanak és hibát, bakit, vétséget, elkövetett botlást, tévedést és rossz döntést kijavítsanak.

Nem, azért nem annyira, hogy bocsánatot is kérjek valakiktől, akik életkor tekintetében előnyösebb helyzetben vannak nálam, hiszen elméletileg és gyakorlatilag is – ismerve a várható átlagéletkort – rengeteg idejük lesz arra, hogy minden nótát megtanuljanak és hibát, bakit, vétséget, elkövetett botlást, tévedést és rossz döntést kijavítsanak. Kiköszörüljék a csorbát. (Ide nem értve a savanyúlevest és a ferdeképű exminiszterelnököt.)

Szóval én már régen elszakadtam attól a életkortól és -formától, amelyben a napi slágerek és topok körüli lihegés jelentette a trendit, az volt a sirály-király, cool-bomba-haláli, a menő-oltári-atom-vagány-klassz-jassz (fordított kronológiai sorrendben), ha azonnal tudtad, ki cserdítette a világra, hányadik helyen áll, kik az együttes tagjai és hibátlanul dúdoltad el a legmenőbb számot. Nem is bánom. Ki győzné szusszal, idővel, füllel, hallással, memóriával?

Az embernek más dolga is van, s ha még a szerencse is mellészegődik, olyan munkára akad, amit imád. Nem érzi nyűgnek, sem a paradicsomi, eredendő bűnbeesés naponkénti megtorlásának. Vagy egyszerűen mázlista (jobb mint a slágerlista és legalább annyit tart) és munkahelyet talál. Manapság már ez is főnyeremény. Huszonöt évvel ezelőtt az utcán lézengő életerőst lecsukták közveszélyes munkakerülésért, ma a hatóságok rád sem hederítenek, s a kávéházak (vagy amelyek úgy tesznek, mintha igazi polgári találkozóhelyek lennének) alig várják, hogy már kora reggel beülj egy svarcra, mely mellett egész délelőtt nézheted, mint metszik a fákat a fatarolók, s mint ássák a gödröt a csővesek az orrod előtt.

Na, elkalandoztam szokásom szerint, ráadásul belekevertem egy jó csomó empirikus megfigyelésen alapuló szociológiatörmeléket. Pedig csak az kavarta fel reggeli békés tévészemlélődésemet, hogy Európa legnagyobb könnyűzenei versenyére – melyen az idén egy csomó elszegényedett kisország már részt sem vesz, kivonult a talmi csillogást jelentő veres szőnyegről – az Eurovízió első helyezését megcélzó román állami televízió nem kevesebb mint 200 ezer ejurót irányozott szét. Bizonyára a legjobb hazai dalért járó díj lesz a legcsekélyebb ebből az összegből, de benne lesz a zsűri tiszteletdíja – több mint kilencen bírálgatnak – benne a versenyzők és családtagjaik kiutaztatása, valamint a hazai tévéstáb svédországi csatangolása, az Eurovíziós zsűri megkenésére szánt apró figyelmességek, benne a reklámköltség plusz áfa, a pályázó művészek cicoma-együtthatói ruhában, sminkben és gitárhúrokban stb., stb. És még a tévé intendánsa is jól jár, amíg ki nem rúgja egy újabb kormány.

Az olvasók gazdasági és realitásismereteire bízom, mi mindent lehetne 200 ezer ejuróból összehozni. Nem szólok itt nyugdíjakról és bérkompenzációról, sem járdakövezésről vagy szeméthordásról. Hiszen ezek lerágott csontok, akár azok napi menüje, akik ebből a 200 ezerből talán egyszer-kétszer jóllaknának. Márha Románia lesz az első helyezett az Eurovíziós versenyen, hiszen akkor dőlni fog ide az elismerés, a csudálat, minden bantu kisgyerek a román daltól fakad anorexiára, jönnek a thájföldi és kameruni befeketítők és honunk boldog mosollyal orcáján megrendezheti a 2014-es kiadást egybefűzve az elnökválasztással…

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató