Történetek gyermekekről, felnőtteknek

Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros.

Gyűjteményesnek is nevezhető Bölöni Domokos legújabb kötete (Küküllőmadár, Erdélyi Gondolat Könyvkiadó, 2011), melyben régebb megjelent karcolatok is szerepelnek. Ami összeköti ezeket az írásokat, az a szereplők személye: gyerekekről szólnak, gyerekeknek is, de inkább felnőtteknek. Nem válik itt külön – ahogy a valóságban sem – a gyermekek és felnőttek világa, a gondtalan gyermekkorba gyakran beleszól a „nagybetűs élet”, szereplői nemcsak tanúi, hanem elszenvedői is a mindennapok drámai vagy tragikus eseményeinek. Nincs szó itt felhőtlen és boldog gyermekkorról, mégis – vagy talán pont ezért – jelen van a humor, és jelen van a történelem, mely gyakran beleszól a mindennapok életébe.

A sajátos humor végigkíséri a szerző egész életművét. Az elpusztíthatatlan népi humor ott bujkál a sorok között, hol önfeledt, vidám, hol kesernyés, ironikus, éppenséggel csúfondáros. Szereplői nem azért viccelnek, tréfálkoznak, mert olyan vidám az életük, inkább egyfajta védekezés ez a vigadva sírás, hogy megfordítsuk az ismert szójátékot. Tomcsa Sándor egyik hősének az esernyője jut eszembe, mely lyukas és becsurog rajta az eső, de jó védelmet jelent a pergőtűzben.

Ilyen pergőtüzekben gyakran volt része e táj emberének, szó szerintiben is, hisz végiggázolt itt két világháború, kisebbségi sors, kommunizmus, kollektivizálás, árvíz, aszály, betegségek és egyéni tragédiák. Hogy mindezt túléltük, abban szerepe van a mindennapi humorunknak is.

Ezek a történelmi viharok szedték a maguk áldozatait, például a címadó karcolat alig tizenhét éves hősét. Ez a legény – félig még gyerek – 1956 reményteljes októberében kitűzte a falu tornyára a magyar zászlót. Senkinek nem szólt, nem mondta, miért, nem szervezkedett, nem lázított. A megtorlás azonban nem késett, rövid bujkálás és szökési kísérlet után elfogják… Amikor hazakerül, zárkózott, komor lesz, epilepszia kínozza, falusfelei egyszerűen bolondnak nevezik. Nagyon életszerű történet ez: ugyanebben az időben rokonságom egyik tagját egy Ludas melletti faluból vitték el, nyomorékká verték, egész életére megbetegítették. Bűne az volt, hogy saját búzáját saját udvarára vitte be, nem a szérűre. Rengeteg ilyen történetünk van, s bár történészeink és újságíróink sok mindent feldolgoztak – pl. Pál-Antal Sándor, Tófalvi Zoltán –, a fiatal nemzedékek keveset tudnak erről a korszakról. Ezért a történelemoktatásunk is kárhoztatható, és a szépirodalom is ritkán nyúl ezekhez a témákhoz.

Bölöni Domokos úgymond üdítő kivétel e tekintetben, nemcsak az említett írásban és utóbbi kötetében, hanem az előző munkáiban, könyveiben is gyakran fordul a közelmúlt történéseihez, szól arról, hogyan éli meg a kisember a nagy történelmi változásokat. Ezzel a gondolattal fogok hozzá újraolvasni szerzőnk előző köteteit.

A könyv borítóját Kedei Zoltán munkái díszítik, a borítót Beke Sándor-Olivér tervezte, akárcsak az előző kötet, ez is külsőleg is szép, tetszetős munka.