Üzenet Bajáról

Vásárhely számos testvérvárosa közül Baján adták a kezembe a Bajai Honpolgár című honismereti és kulturális havilapot, melynek összevont nyári száma teljes egészében Vásárhelyről szól. A bajaiak csodálkozva lapozgatták, számomra meg egy ismert-rég ismert album nyílt fel. 

Úgy mutatkozhattam be, hogy kinyitottam, és ide-oda böktem a képekre az ujjammal: itt konfirmáltam, itt végeztem zongora tanszakot, itt érettségiztem. Érdekes volt olvasni annak a lelkes kerékpározó csapatnak a történetét, mely 750 kilométeren tette meg a Baja–Vásárhely útvonalat. Szerepelnek benne Maros megyei kastélyok, portrék, családtörténet is, a vásárhelyi örményekről külön írás szól. 

Ám milyennek látja ezt a helyet egy ott élő? Idén újabb film látható a mozikban e vidékről Gemenc – Az árterek világa címen, melynek Barkuti Balázs volt az egyik fontos közreműködője. Egyike azoknak, akiknek Baja otthont adott, aki szenvedélyét követve itt telepedett meg.

– Életútja Pécsett indult, majd Budapesten szociális munkás volt. Hogy alakult ki a Gemenc iránti rajongása?

– Gyerekkoromban itt nyaraltam. Tízévesen egy telefonvezetéket követve az erdőbe mentem, kíváncsi voltam, hova visz a drót a Káposztás-Duna tavirózsái közt. Egy erdészházhoz jutottam, ahol egy erdész fogadott azzal, hogy „Hát te hol jársz, ahol a madár sem jár?” Szörppel kínált, majd hazaküldött. Gerlék, malacok voltak ott, az élmény megfogott. A Gemenc iránti rajongásom lassan alakult ki, el kellett kanyarodnom tőle. 18 évesen Budapestre költöztem, de tíz év alatt elegem lett Budapest lüktetéséből, abból, ahogy az élet a munkahely és albérlet között kattog. Akkor vettük át feleségemmel, Erős Hajnalkával a Bárka vendégház működtetését, mely csak nyáron, az év felében üzemel. Általában májusban árad a Duna, s ha a passaui vízállásjelentés szerint árvíz várható, öt napunk van a földszintről felhordani a bútorokat az első emeletre, mert tudjuk, bennünket is el fog önteni az ár. Tíz év alatt öt árvizünk volt, különösen az 2013-as volt embert próbáló.

– A ladikos túrán, a Vén-Duna homokzátonyain aranyszemcséket mostunk. Megmutatta a tenyerén, milyenek a kis aranylemezek, hogyan lehet őket kiválasztani a homokszemcsék közül. Ez ma már nem megélhetés?

– Ha valaki most rászánná magát az aranymosásra, talán napi 3000 forintot keresne vele. Így ma már nem népszerű ez a foglalkozás. Nagyon sok arany van a Kárpát-medencében, a felvidéki bányavárosokban, Körmöcbányán, Selmecbányán. Az ottani hegyekből származó aranylemezkék kopnak, darabolódnak, utaznak a folyóval, a Vág, Garam, Ipoly most is sok aranyat szállít a Dunába. Bán József volt az utolsó aranymosó a múlt század elején, a szigetközi Ásványrárón. Télen megélt abból, amit nyáron kimosott. 

– Ahogy halad a csónak a Vén-Dunán, Balázs sorban megmutatja a fák gyökerei között a hódvárak bejáratait. Megnevezi a csendes folyóág partján álldogáló vízimadarakat: kis kócsagokat, szürkegémeket, dolmányos varjakat. Milyen titkokat rejt az erdő?

– A gemenci erdő zavartalan sűrűjében még a ritka fekete gólya is fészkel. Tőlünk délre fekszik Báta, a Tolna megyei 1700 lelkes zsákfalu. Ott hoztuk létre a Bátai Fekete Gólya Házat egy régi iskola épületében. Ez Európa egyetlen feketególya-múzeuma, az elnökségi tagja vagyok. Önkéntes segítőként gyerekeknek tartok ott foglalkozásokat. Nagyon izgalmas feladat, mivel a gyerekektől azonnali bizalmat kell nyernem, nehéz fegyelmezni őket. 

Ugyancsak Bátán van a Szent vér temploma, melyet az idők folyamán sokszor felgyújtottak. Lajos király a mohácsi csata előtt ott szállt meg, s ott írta utolsó levelét. A hideg futkos a hátamon, amikor felidézem levelének ezt a sorát: „Már látjuk a törökök tüzeit”.

– A bajai gabonakikötőben ma is rakodják az uszályokat, melyek úgy úsznak a Dunán hatosával összefogatva, mint háztetők, s ugyanúgy viszik a bácskai gabonát Budapestre, Révkomáromba, mint Jókai Arany emberének idejében. Mit tudhatunk erről a múltról?

– Az ökrös vontatás nehéz, kínos, nagy odafigyelést igénylő tevékenység volt, kirendelték rá a jobbágyokat, a köztörvényes bűnözőket is. Olykor ráment az ökör, néha emberéletet is követelt. A parton kivágták a fákat, bokrokat, de a tönkök ott maradtak a vízben, s ha a vontatott hajó ráment a tönkre, léket kapott, kifolyt belőle a búza. Innen a „tönkre megy” kifejezésünk. E történeteket Rádi József gyűjtötte össze a kalocsai érseki levéltárban, és megírta Kalocsán – Gemencről. A Kalocsai Érseki Uradalom erdő- és vízgazdálkodásának története (2012) című könyvét. Olvashatunk benne hajdan volt árvizekről, régi korokról, perekről.

– A Vad Magyarország című film 2010-ben készült, ugyancsak Barkuti Balázs közreműködésével. Idén újabb filmet láthatunk Erdélyben is a mozikban Gemenc – Az árterek világa címmel, melynek gyártáskoordinátora, társoperatőre volt. Ez egy természetfilm esetén mit jelent?

– Én vittem a döglött halakat – mondhatnám viccesen. Bizonyos jelenetek megszervezése, szcenírozása, felvétele volt a feladatom. Az első Gemencről szóló természetfilmet Homoki Nagy István készítette, Gyöngyvirágtól lombhullásig címen mutatták be 1953-ban. A filmbeli vadőr minden reggel elindul, őt kísérve megismerkedünk a gemenci erdő élővilágával. A Vad Magyarország (2010) volt a második, a mostani pedig Gemenc – Az árterek világa, melyhez ötletekre volt szükség, hogy megkönnyítsem az operatőr munkáját. Állatokról készült jelenetek láthatók benne, az erdő olykor drámai élete, amikor a Duna elönti az erdőt, s a vaddisznók, szarvasok a földmagaslatokra menekülnek. Csigák, bogarak a fűszálakra kapaszkodnak. Amikor pedig leapad a víz, harcsa kínlódik a homokzátonyon, míg elviszi a víz – egy szippantókocsival szimuláltuk a dagályt. Akváriumban víz alá süllyesztett halat kap ki a ragadozó madár a vízből, vaddisznó kap ki lehulló makkot a pocsolyából.

– Van még ötlet? Miről lehetne még filmet készíteni?

– Életekről, itteni emberek régi történeteiről. Mindig jönnek hírhozó emberek, tavaly is járt itt egy idős úr, és azt kérdezte, megvan-e még a kisrezéti erdészház. Elmesélte, hogy a nagyapja cseléd volt az erdészházban, és gyerekkorában az „erdész úr” megengedte, hogy ő és a nővére ott töltsék a nyarat. Egy nap a halászok „árvizet kiáltottak”, ez volt az akkori vízállásjelentés. A nagyapa összepakolt, s szekéren menekültek az erdész úrral, de a gyerekeknek nem jutott hely a kocsin. Mondták, hogy gyalogoljanak ki az erdőből. Ez 15-20 km-t jelentett, közben elkezdődtek a fokbetörések, a Duna lassan folydogált az erdőbe, lábuk alatt víz csillogott, erek indultak, amelyeken átgyalogoltak. Most utoljára szeretné végigjárni azt az utat, átérezni, ahogy ötéves korában a torkában dobogott a szíve, a végén a nővére a hátára vette, s lábuk alatt egyre nőtt a víz… 

– Barkuti Balázs nagyüzemi szakács, aki 20-30 főre főz, a vidék nemzetiségi ételeit is elkészíti: a sokác köcsögös babot, szerb csevapcsicsát, bunyevác birkapörköltet. Van kedvenc étele?

– A halászlé, kakaspörkölt, rántott hús, lecsó, amit én főzök, s azóta megszerettem, mert gyerekkoromban nem ettem meg. Szabadtűzi étel a csíptetett ponty, ami délvidéki recept szerint készül, a kopácsi Al-Dunán tanultam. Szívesen közreadom az általam használt receptjét.

*

Csíptetett ponty

A pontyot fordítva, a hátán vágjuk fel, úgy, hogy a hasa alja maradjon egybe, nagy lepény alakú legyen. Áztassuk paradicsomos, fokhagymás, sós, köményes, citromos lében egy ideig. Aztán szorítsuk a halat két felhasított vastagabb karó közé. Ez tartja össze a lepényszerű halhúst sütés közben a szabad tűz felett. A ponty zsírja csöpög, piroslik, barnállik, a füst is megjárja. Friss salátával tálaljuk. Ez a legjobb felhasználási módja a zsíros pacnipontynak. Mutatós szabadtéri étel, de grillen is lehet készíteni.

Balázs Ildikó