Télen díszkivilágítnak, nyár derekán, ősz elején népünnepélyen mulattatnak, évzártakor tűzijáték is „dukál”… Sok vásárhelyi többnyire ennyit – esetleg pár pluszparkolót, megfiatalított járdát, zöldebb zöldövezetet – érzékel abból, amit városa „célirányosan és nagylelkűen” pontosan az ő adófizetői személyére áldoz.
Télen díszkivilágítnak, nyár derekán, ősz elején népünnepélyen mulattatnak, évzártakor tűzijáték is „dukál”… Sok vásárhelyi többnyire ennyit – esetleg pár pluszparkolót, megfiatalított járdát, zöldebb zöldövezetet – érzékel abból, amit városa „célirányosan és nagylelkűen” pontosan az ő adófizetői személyére áldoz. Pedig ennél sokkal többről szól, azaz kell(ene) szóljon a kapok-adok viszonyon alapuló együttélés. A társadalmi lét számos területén – az egészségügy, kultúra, oktatás színterein – várhatnánk el városgazdáinktól azt, hogy – legalább gondolatban – jelen legyenek. De maradjunk csak az oktatásnál. Pontosan egy hete zajlott le a helyi „gazdálkodj okosan”, melynek résztvevői természetesen a megyeszékhely iskoláiról sem feledkeztek meg (teljesen), de hogy a tan ügyére pontosan (vagy körülbelül) mennyi cseppen az idén, azt csak a nostradamusi képességgel felruházott polgár sejtheti. Ahogy azt is, hogy a város imidzsére szánt összegből – miután azt a tanácsülésen megfelezték – mennyi jut (mert megbízható források szerint jut) az oktatási intézményeknek. Hogy is lehetne erről fogalma a hétköznapi adófizetőnek, amikor a költségvetés elosztásában legilletékesebbek sem tudnak konkrét választ adni, inkább – a helyi önkormányzatok újonnan megnövelt hatásköréből adódó – bizonytalanságokra hivatkoznak. Első hallásra talán elfogadható is ez a magyarázat, de csak első hallásra, és csak nagyon rövid ideig. A tanintézetek – többek között a város egyik legjobbjának számító 2-es iskola – javítása, az oktatási folyamat tereinek kibővítése, felfrissítése ugyanis égetőbb probléma, mint bármikor az elmúlt évek során. Két kulcsfontosságú osztály – az előkészítő és a kilencedik – számára kell a marosvásárhelyi iskolákban (is) helyet teremteni, előbbi számára pedig szélsebesen, de nem elkapkodva – a napfény kedvéért a tetőt lebontó –, Bolond Mihók módra. Ha óvodás környezethez szokott szülő járja végig a város iskoláit, a legtöbb helyről csalódottan, szorongva távozik, ezek az épületek ugyanis a marosvásárhelyi óvodáktól eltérően a legnagyobb jóindulattal sem nevezhetők gyermekbarátnak. Miért nem tett semmit ennek érdekében a város az elmúlt években? Milyen pénzből fejlődhetnének az egyház épületeiben működő iskolák, amikor a polgármesteri hivatal nem fizeti a bérleti díjat? Hogyan tudták egyes vidéki önkormányzatok olyanná tenni iskoláikat, hogy azok mellett elbújhatnak a megyeszékhelyiek? Jó kérdés – szokták minderre mondani. Az. De az óra ketyeg…
