Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Székelyvécke, e kis, három faluból álló község régóta ismeretes mind a gyönyörű, mondhatni tipikusan erdélyi tájról, amelyben fekszik, mind a számos, eredeti jellegét, arculatát megőrző felújított épületéről, vagy a községközpont fölött magasodó domb tetején álló Isteni irgalmasság kápolnáról és a hozzá tartozó Székely Golgotáról, Székelyföld első, székely kapukból álló keresztútjáról. A községben zajló életről, megvalósításokról és gondokról Fekete Pál polgármesterrel beszélgettünk.
– Úgy gondolom, hogy mindazt, amit kaptunk a falutól, az őseinktől, és mindazon lehetőségeket, amelyek előttünk állnak, maximálisan ki kell aknázni – és ebben sok szép lehetőség van. Ahova helyezett a sors, ott hozzuk ki magunkból a legtöbbet. Sokszor megkérdik, hogy sokan vagyunk a faluban? 360-an vagyunk Véckén és 6-700-an a községben. De ez nem akadályozott meg a pályázásban. Volt egy nagy tervem, ami meghaladott – a vízvezeték és kanalizálás kiépítése –, de ez szerencsére megyei szinten készül: az Aqua Invest általi, a Maros megyei víz- és szennyvíz-infrastruktúra fejlesztésére irányuló regionális projektről van szó. A víz bevezetését jóváhagyták, mert 1000 lakosnál kevesebben vagyunk, de a kanalizálás kialakítását már nem – hogy miért, magam sem értem. A vízhálózat kiépítése a Mezőségen kezdődött, hozzánk még nem jutottak el, de úgy néz ki, hogy jövőre lesz vezetékes vizünk. Voltak ugyan kiírások, amelyek keretében kisebb települések pályázhattak egy-egy falurész vagy utca szennyvízhálózatának kiépítésére, de ezt hogyan osszam el: ez az utca kap egy ülepítőt, a másik utca nem? Így nem is pályáztunk. A kisebb projektekkel azonban igen: az Anghel Saligny terv keretében a hidak és mellékutcák felújítására nyertünk pályázatot. Községenként egy projektet mindenkinek jóváhagytak, én azt kértem, hogy minden mellékutcát aszfaltozhassunk le. Jóváhagyták. Véckén ilyen szempontból jól állunk, Zsákodon és Szálláson végezzük a munka java részét.
Pályázatot nyertünk továbbá az iskola modernizálására és energetikai felújítására, erre már alá is írtam a szerződést, és megpályáztuk az orvosi rendelő felújítását is. Ami hozzánk tartozik közigazgatásilag, mindent rendbe tettünk vagy teszünk a közeljövőben. Valószínűleg vállalok még egy mandátumot, de ha le is köszönnék, elmondhatom, hogy nincsen a községben egy olyan, az önkormányzathoz tartozó épület sem, ami ne volna teljesen felújítva: a régi óvoda, az iskola, a régi iskola, a kultúrotthonok, a vendégház, a régi váróterem, a ravatalozók, még az üzletek is.
Véckén nagyon szép ravatalozót építettünk, Székelyszálláson is megoldottuk a halottasház kérdését, és Magyarzsákodon is építeni fogunk egyet, mind önkormányzati pénzből. A kultúrotthonok rendben vannak: pár évvel ezelőtt pályáztuk meg a véckei rendbetételét. Nagyon tetszett, hogy a tervező bevont engem is, hogy egy picit a falu képéhez igazítsuk az egészet, emiatt kerültek a zsalugáterek vissza, így lett a gerendázat és a vakolás rusztikus, olyan, ami talál a többi épülethez. Nekem szívügyem, hogy a házakat és a középületeket is – nem beszélve a templom körüli kertről vagy a tornácos, régi egyházi iskoláról – úgy javítsuk fel, hogy egyértelmű legyen: vigyázunk arra, amit az öregeinktől örököltünk. Ez az életcélom és életvitelem. Emiatt tűnik ki a többi kultúrotthon közül: nem engedtem olyan jellegű modernizálást, amely miatt esetleg nem illett volna bele a faluképbe. Bent nincs laminált padló, hanem parkett, nincs betontető, csak gerendázat. A termopán ablakokat ugyan megkövetelte a mai technológia, de tettünk rájuk zsalugátert. Ezt is uniós pályázat keretében valósítottuk meg, sokat vergődtünk vele. A gond az uniós pályázatokkal az, hogy egy bizonyos összeg fölött kikerül a licit a netre, és bárki jelentkezhet a munkálatok elvégzésére. Nagyon rosszul jártunk az első szerződéssel, egy olyan semmirevaló vállalkozó nyerte el, aki lebontotta a tetőt, majd éveken keresztül úgy hagyta, fák nőttek a ház közepébe. Elhúzódott, ameddig valahogy sikerült megszabadulnunk tőle, és jött egy komolyabb cég, amely végül felújította az épületet; olyan lett, amilyent szerettünk volna – az udvar másik felében álló, szintén a kultúrházzal egy időben felújított kulturális központtal egyetemben. Utóbbiban működik a könyvtárunk is. Az évek során az iskola mellett kivilágított sportpályát építettünk, a hozzá tartozó sporttermet jelenleg újítjuk fel – hamarosan elkészül –, az udvaron lévő fásszínt is rendbe tettük. Ezeket is önerőből végeztük el.
Gyors internet, kábeltévé van már a falvakban, az a cég, amelyik bevezette, a Digihez tartozik. Miután szinte megoldhatatlannak tűnt, hogy a község területén mobilos lefedettség legyen (a tavaly nyári vendégoldalunkban részletesen írtunk erről a problémáról – a szerk.), ez a cég elkezdte a megfelelő terület keresését egy antenna felállítására. Sikerült is neki, most engedélyeztetés alatt áll a folyamat, s amint az antennát felállítják, le lesz fedve a völgy, és digis telefonokon lehet majd beszélgetni.
A vadkárokra vonatkozó kérdésünkre – nemrég egy medve sétált a véckei út fölött átívelő székely kapu mellett – Fekete Pál elmondta, van ugyan vadkár, de kevés a gazda. – Minél kevesebb a gazda, annál kevesebb a vadkár is. Véckén nincs egy tehén sem! Ezt nem lehet érteni. Mindenki kérdi, hogy mit kéne kitalálni falun? Csak dolgozni kell, semmit nem kell kitalálni. A falut nem a szövöde látta el, hanem a gazdálkodás. És ez a szellemiség elveszett, jelenleg csupán annyit jelent, hogy van két-három juhász, aki lelegeltet mindent. És ezzel elvette a méhész lehetőségeit, mert ahol a juh tavasztól őszig legel, ott az akácon kívül nincs mézelő virág. Egy család méh sincs a faluban. Pár személy az összes földjét uniós támogatás fejében bérbe adta legeltetésre, de ők sem fejnek, mert nincs rá ember: egy gramm sajtot nem kapsz a juhásznál, a bevétel a bárányok eladásából származik. Felborult a rend, és erre rátesznek az úgymond madárvédelmi rendelkezések is: azért fizetnek a gazdáknak, hogy ne kaszáljanak augusztus elsejéig – amikor augusztusban már a harmadik sarjúnál kellene legyenek, hogy legyen mit enni adni az állatoknak. És a gazda nem kaszálja le, mert megpályázta a madárprogramot, és annyi pénzt kap érte, hogy neki megéri. Igen, kell támogatni a gazdákat, de ez egy elferdülés. Épp ahogy a medvéket érintő intézkedések is. Brüsszelben eldöntik, hogy a medvepopuláció itt kell éljen, nekik viszont már nem kell. Össze kellene fogdossunk vagy 30-40-et, és kivigyük őket, az Alpok környékén annyi szép hegy van! Van zerge, meg málnás, lenne amit egyenek. De nem, itt tartják őket. Ez is abnormális.
Olyan jellegű és mértékű gazdálkodás a községben, mint régen, már nincs. Ezt a folyamatot, amit a szocializmus elindított, nem tudtuk megállítani a demokráciával sem. Minden község ezzel kínlódik, gyakran tanakodunk azon, hogy mit tehetnénk, hogy a lakosság ne vándoroljon el, hogy az iskola, az óvoda ne szűnjön meg, de ehhez én nem vagyok elég okos. Ám ragaszkodom ahhoz, amit örököltünk, és tudom, hogy ha egy kicsit büszkébbek lennénk, és jobban vigyáznánk az örökségünkre, a világ csodája lehetnénk. Vannak a múltunknak olyan kézműves, kulturális és építészeti remekművei, amelyeket ha megőriznénk, nagyon sokan kíváncsiak lennének rá. Véckén sok szép felújított régi ház van, az idegenforgalom működik, sokan jönnek ide. Remélem, hogy az utódaink jó értelemben megfertőződnek, és ebből hajtanak hasznot maguknak, a községnek, a közösségnek. Ez egy jó lehetőség: idehozni a turistákat, szolgáltatásokat nyújtani, csillagtúrákat szervezni a Székelyföld és a szász vidékek különböző településeire. De ezzel foglalkozni kell.