Versenyre kelve a tavaszi természettel, a könyvekben alvó verset keltették életre immár negyedszerre a magyar költészet napján Nyárádszentsimonban.
Versenyre kelve a tavaszi természettel, a könyvekben alvó verset keltették életre immár negyedszerre a magyar költészet napján Nyárádszentsimonban. Ünneplő ruhában, ünneplő lélekkel mondták és hallgatták a verset idősebb, középkorú és egészen fiatal résztvevők helyből, a község falvaiból és a környező településekről (Havad, Rigmány, Geges, Nyárádszereda, Erdőszentgyörgy, Szováta stb.).
Ha azonban jól meggondoljuk, nemcsak az a félszáz személy alkotta a hallgatóságot, akik az egykori református iskola vendég- marasztaló termét megtöltötték, ahol a község jellegzetes, régi úrasztali terítőit állították ki. A vendéglátó szervező Buksa Ferenc helybeli református lelkész, genealógus kutatómunkája révén a ma hetvenlelkes falu hajdani lakóinak neve a terem falait betöltő családfák ága-bogán olvasható. Így volt hát együtt a múlt és jelen, ész és szív, és az a ritka lelkesedés, amely a szavalókat és zenészeket, valamint a közönséget áthatotta.
„A vers fényűzés, ezért nélkülözhetetlen./ A vers szünet a mindennapi életben, amelytől megújulunk./ A vers csendre szoktat és hallgatásra./ A vers tanít befelé figyelni./ … A vers és a magyar nyelv arra tanít, hogy a lélekben minden mindenhez kapcsolódhat./ A vers megérteti velünk érzelmeinket./ A vers neveli ízlésünket és ítélőképességünket: vagyis tanít különbséget tenni a majdnem és a valódi között./ A vers nem hoz hasznot. Ez a legfőbb haszna. És ettől rokon az istenivel.” (Mire jó a vers)
Balogh Irma tanárnő, a versdélután szervezője és műsorvezetője Kodolányi Gyula kortárs magyar költő vallomásával adta meg az alaphangot a többszólamú versünnephez,
Buksa Ferenc köszöntésképpen a 148. zsoltárt olvasta fel Balassi Bálint fordításában, majd az ötszáz éves reformáció és az anyanyelvű kultúra kapcsolatáról beszélt. Arról a folyamatról, amikor a XVI. század Európájában a nemzeti nyelvek sikeresen vették fel a harcot a latinnal, a göröggel és a héberrel. A reneszánsz korszakot követő száz év a reformáció jegyében telt, amely során az anyanyelvi megújulás elválaszthatatlanul kapcsolódott össze a vallási reformmal, a nép nyelvén a néphez szóló isteni ige erejével. A reformáció kezdetétől fogva virágzott a zsoltárköltészet, a hitvitázó dráma (Sztárai Mihály), egymás után keletkeztek a traktátusok, vitairatok, prédikációs kötetek (Bornemissza Péter), elkészültek a Biblia részleges, majd teljes fordításai (Méliusz Péter, Heltai Gáspár, Károli Gáspár, Szenczi Molnár Albert). A protestáns énekköltészet anyagát gyűjteményekbe rendezve nyomtatták ki a reformáció céljával azonosuló, egymással versengő könyvnyomdák szerte Erdélyben, vagy írták szépen illusztrált kéziratos énekeskönyvekbe – hangzott el sok érdekes egyéb információ között a lelkész tartalmas, adatokban gazdag előadásában. Buksa Ferenc felsorolta azokat a költőket, akiknek műveit meghatározta a reformáció. Kiemelte, hogy Balassi Bálint három verse is szerepel a református énekeskönyvben, illetve azt is, hogy Istent megszólító versei közül az egyik legszebb az Adj már csendességet. A felvilágosodás eszméivel azonosuló Kölcsey Ferenc, a Himnusz szerzőjének verseiben is megfigyelhető a bibliai ihletettség. A kétszáz éve született Arany Jánost a 19. század legbibliásabb költőjének nevezte, majd Ady Endrét említette, akinek verseit az erdélyiség mellett mindvégig meghatározta a protestáns szellemiség, a hit gondolata. Áprily Lajos lírájának pilléreit az erdélyi táj, az antikvitás klasszikus hagyománya és a bibliás protestáns örökség képezi – mondta, majd kiemelte az idén száz éve született Szabó Magda írónőnek a hithez, Bibliához való kötődését.
– Nem véletlen, hogy 2017 a reformáció és Arany János emlékéve is egyben – emelkedett szólásra László János nyugalmazott magyartanár.
Arany János a legnagyobb magyar költő, nyelvünk, a magyar nyelv legkiválóbb művelője. Nyelve csodálatos, gazdag, művészi, és a mélyből, a paraszti világból ered. Emberként végtelenül szerény volt: „Lelkem, ha kérte, amit a sors nem adott, Arany János bűvös szavával mulatott” – jellemezte Kosztolányi Dezső (Két vers életre-halálra). Nemcsak költő, ember is volt, minden időben, minden helyzetben. A néma ellenállás korában is, amikor a tragédiába fulladt 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően a Habsburg-vezetés azt is fontolóra vette, hogy mennyi idő szükséges a magyarság kiirtásához (megtiltva még a magyar bajusz, a pörge kalap viselését, betiltva a magyar nóta éneklését) is. 1857-ben, Ferenc József császár Magyarországra látogatásakor Arany visszautasította, hogy dicsőítő verset írjon, és megszületett A walesi bárdok. A vers hasonló történelmi eseményt idéz az 1200-as évekből, mikor Eduárd angol király meglátogatja a leigázott walesi tartományt. Felszólítja a bárdokat, hogy dicsőítsék, de mind az ötszázan inkább a máglyahalált választják, a király pedig megőrül. Arany Jánost Wales központjában díszpolgárrá avatták, és sajnálattal állapították meg, hogy a magyar gyermekek sokkal többet tudnak a máglyahalált szenvedett 500 walesi bárdról, mint a helybeliek – vezette be az általa elszavalt Arany-költeményt.
– Diákoromban magyarórán azt vártam, hogy csengessenek ki, most pedig el tudtam volna hallgatni még két órán át is a tanár urat – hangzott el a dicséret a volt tanítványtól. Ezt követően Tóth Sándor, Nyárádszereda polgármestere és Veress Gergely, a vendéglátó Havad község polgármestere a megyei RMDSZ Könyv és gyertya díját adta át László János magyar szakos tanárnak értékes és lelkes munkájáért, szerepéért, amit a közösség oktatási és művelődési életében betöltött. Mivel a március 15-i díjkiosztó ünnepség idején kórházban volt, a költészetnapi bensőséges rendez- vényen vehette át az elismerést hosszas taps kíséretében.
Balogh Irma az Ágnes asszony balladát mondta el, majd az Ajándék zenekar következett. Tőkés Attila gegesi református lelkész, Botos Mirela, Adorjáni Szabolcs és Tőkés Mátyás megzenésített verseket adtak elő. Buksa Áron a Mátyás anyja című verset mondta el könyv nélkül, majd húga, Buksa Lídia szerepelt Pósa Lajos Isten című költeményével. Hallottuk Veress Gergely polgármestert, Csalóka Ernő teológiai hallgatót, aki a személyes éle-tünkben megtörténő reformáció fontosságát hangoztatta. Verset mondott még Falka Emőke, Biró Mária és Suba Gyöngyi Nyárádszeredából, Nagy Erzsébet Gegesből, Csiszér Erzsébet Havadról, Botos Mirela Gegesből, László Lehel Erdőszentgyörgyről, Csipán Ilona Rigmányból. A humor is jelen volt Varga Sándor szovátai untárius lelkész révén, aki a Mátyás anyja című Arany-versnek a volt kolozsvári polgármester, Gh. Funarhoz címzett átiratával szórakoztatta a hallgatóságot. Üde, kellemes jelenség volt az erdőszentgyörgyi református presbiteriánus gyülekezet leányzenekara, akik a reformáció időszakában íródott énekeket, húsvéti zsoltárokat adtak elő. Buksa Júlia-Izabella óvónő pedig az Uram, közel voltam hozzád című húsvéti éneket adta ajándékba a résztvevőknek, akik együtt énekeltek a tiszteletes asszonnyal.
A tombola ez alkalommal sem maradt el, Balogh Irma, a Csámborgó vendéglő és az Ajándék zenekar felajánlását a versmondók között sorsolták ki, ugyanakkor a Genesis pékség és Csipán Csaba vállalkozó is támogatták a rendezvényt. A versünnep közönsége, mint minden évben, az idén is elültetett egy fát – ezúttal egy somfát – a gyülekezeti ház udvarán, majd kötetetlen beszélgetéssel, szeretetvendégséggel ért véget a költészetnapi rendezvény.
Ami maradt, Kosztolányi szavaival az ünnepi borzongás emléke, ahogy a könyvben térbeli életet élő verssel alkalmunk volt az időben találkozni. Viszontlátásra 2018-ban.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató