2024. november 27., Wednesday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Az emberiséget hosszú ideig rettegésben tartotta az istennyila. Valahányszor zivatarfelhők kergették egymást az égen, az ember meghajolt a természet nagysága fölött, nehogy lecsapjon rá a tüzes bosszú. 

Üvegharmonika


Az emberiséget hosszú ideig rettegésben tartotta az istennyila. Valahányszor zivatarfelhők kergették egymást az égen, az ember meghajolt a természet nagysága fölött, nehogy lecsapjon rá a tüzes bosszú. Ha a történelem idejét összemérjük azzal az idővel, amióta ismerjük a villámok természetét, ez utóbbi periódus annyinak tűnik, mintha csak a minap történt volna a nagy felfedezés.
A villámok pedig az embertől függetlenül cikáznak az égen. Mintha egy égi dirigens kezében villanna meg a karmesteri pálca, úgy zendül föl a versenymű, majd a dobok földrengető dörrenéssel dübörgik a taktust. És ha fegyelmezetlen a hallgató, megesik, hogy a „mester” odacsap. Volt és van oka az embernek félni a villámoktól...
Ma már tudjuk, hogy a villám elektromos jelenség, bizonyos fokig meg is védhetjük tőle magunkat. Az 1750-es években bukkant fel az az ötlet, miszerint lehetséges, hogy a villám elektromos természetű. Ezzel mintha verseny kezdődött volna, több tudós is hirtelen a villámokkal kezdett foglalkozni. Benjamin Franklin javasolta, hogy zivataros időben engedjenek fel egy papírsárkányt, amely segítségével a földre csalhatnak néhány szikrát. Ezzel, mint egy versenyműben, egymást váltogatták az ötletek, hogy végül megoldódjon a rejtély. Több fizikus is bekapcsolódott a kísérletek sorába. Európában a francia Thomas François Delibard 1752. május 10-én sikeresen földre hozott egy szikrát. Ő nem sárkányt eregetett, hanem egy 12 méteres vasrudat használt kísérletéhez. Rá egy hónapra Franklin is sikeresen elvégezte sárkányos kísérletét: a szikra pattogva bizonyította a feltételezés helyességét. Azt már nehéz eldöntenünk, hogy a kísérletezők tudtak-e egymás tevékenységéről.
A nagy találmánynak hamar híre futott szerte a világon. Sokan hitték, de többen is kételkedtek. Így néhányan kellő körültekintés nélkül megpróbálták megismételni a kísérletet, és bizony az „élettanár úr” lesújtott villámló pálcájával: Georg Wilhelm Richmann és társai Szentpéterváron halálos áramütés következtében örökre befejezték a kísérletezést. Csak óvatosan a villámokkal – és ez ma is érvényes!
Benjamin Franklin nevét leginkább a villámhárítóról ismerjük, de elektromos kísérletei mellett szerteágazó tevékenységet folytatott. Valódi polihisztor volt. Értett a könyvnyomtatás mesterségéhez, sikeres politikusként tartják számon, kitűnő sakkozó hírében állt, filozófusként is megállta a helyét, feltalálta a bifokális lencsét, és ami különösen érdekes, jó zenész volt és hangszerfeltaláló is egyben. Több hangszeren is jól játszott: hegedült, gitározott és a csembaló billentyűzetét is ügyesen uralta. És hogy bebizonyítsa, mennyire alaposan ért a zenéhez, komponált egy vonósnégyest. Igaz, a mű nem kavart nagy port a zenetörténetben.
Vonósnégyesénél sokkal híresebb az üvegharmonikája, amelyet 1761-ben alkotott meg. Az ötletet egy Cambridge-ben tartott zenei fesztiválon nyerte. Az üvegharmonika kisebb-nagyobb üveggyűrűkből áll. Ezeket a gyűrűket egy tengelyre erősítette, amelyet egy pedálszerkezet hozott forgásba. Ha a játékos vizes kézzel finoman érinti az üvegeket, akkor a hangszer megszólal. A hangmagasság az üveggyűrűk méretétől függ: minél nagyobb a gyűrű átmérője, annál mélyebb hang szólal meg. Franklin ügyességét bizonyítja, hogy sikerült jól behangolnia hangszerét. Nem lehetett egyszerű feladat a hangmagasságnak megfelelő gyűrűk öntése, majd ezek csiszolása a finomhangoláshoz.
Az üvegharmonika Amerikából Európába is átutazott. A szenzációs hangszer gyorsan hódított, sőt mi több, kisebb divattá vált a XIX. század elején. Külön zenetörténeti érdekesség, hogy több nagy zeneszerző is komponált a virtuóz üvegharmonikások számára egy-két művet (Telemann, Händel, Mozart, Beethoven, Glinka, Strauss). Leghíresebb Mozart szerzeménye, az Adagio für Glasharmonika (KV 617a), amelyet egy vak üvegharmonika-virtuóz, Marianna Kirchgässner számára komponált. 
További érdekesség a hangszerről, hogy különleges hangzásával megbabonázta a hallgatóit, de néha többen is szinte megtébolyodtak a hangjától. Ennek hátterében az áll, hogy a hallható tartományon kívül a hangszer infrahangokat is megszólaltat, amelyeket nem hallunk ugyan, de reagálunk rájuk, és hosszú távon zavaróak is lehetnek. Leginkább maguk az előadóművészek jártak pórul az üvegharmonikával, ugyanis rájuk volt legnagyobb hatással a nem hallható hangtartomány. Amint az üvegharmonikások felhagytak a muzsikálással, a szerkezet is feledésbe merült. Később a gyártók hiába próbáltak egészségügyi útmutatót mellékelni a hangszerhez, mégsem sikerült újra divatba hozni. Manapság már csak rendkívüli eseményeken szólal meg az üvegharmonika.
Franklin, villámhárító, muzsika és üvegharmonika: a tudomány, a technika és a művészet újabb találkozása. Az olyan családokban, amelyekben szinte előírás a hangszertudás, a sikerek is látványosabbak. Nem véletlen, hogy sok neves ember ügyes hangszeres is volt. Akik ma sikereket akarnak, de időt spórolnának a zeneórák mellőzésével, sajnos tévúton járnak, mert a siker érdekében többet kell kínlódniuk zenélés nélkül, mint zenéléssel együtt. Vannak ugyan kivételek, de mindenképp hasznunkra válhat a zenélés, az éneklés. Hogy miben és hogyan nyilvánul meg a zene haszna? Vegyük számba, milyen képességek szükségesek a zene különböző komponenseinek minél pontosabb észleléséhez!
Figyeljük a ritmust, amely „kezdetben vala” Hans von Bülow szerint, és ősidők óta az élet alapeleme. A Szentírásban az idő tagolása és az időegységek elkülönítésére szolgáló égitestek már az első oldalon megjelennek. Tehát a ritmus maga az időérzék. A napok, hetek, hónapok, évek, évszakok periodikus váltakozása génjeinkbe írta a ritmust. Így alakult ki az életritmusunk is. Időérzék, életritmus – mind az életünk velejárói, és komoly következményekkel jár, ha felborul a megszokott rend. Manapság eléggé gyakori, hogy az embernek nem jut valamire ideje, tehát nem képes megfelelően beosztani az idejét. Miért van ez? Mert nincs kellő gyakorlata az idővel. Ha az ember uralja az idő múlását, és ismeri önmagát, kevesebb eséllyel történnének meg látványos, tőle függő időeltolódások. Sok baleset is annak tudható be, hogy az ember azt hiszi, elegendő ideje van. A zene egyik komponense a ritmus. Ha komolyan tanuljuk a zenét, tudat alatt finoman hangolódik az időérzékünk. Mit nyerünk tehát a zene (ritmusa) által? Szélsőséges esetben az életünk függhet tőle, ugyanakkor a ritmus a mozgásunkat és a gondolkodásunkat is pontosabbá teheti.
A hangmagasság, a dallam komponense, számszerű jelenség. Ahogyan egyetlen szám értéke sem értelmezhető kicsinek vagy nagynak, amíg nincs egy másik szám, amihez hasonlíthatnánk, úgy egyetlen hang sem nevezhető mélynek vagy magasnak viszonyítási pont nélkül. Egy melódia a maga hangjaival, különböző hangközeivel hasonlít egy számsorhoz. A kottaolvasás pedig hangsúlyozottabban matematikai folyamat, mert a látott hangjegyeket képzeletben hangmagassággá kell alakítani. Kodály relatív szolmizációja pedig – annak ellenére, hogy megkönnyíti az egyszerű szolmizációt a nem abszolút hallással rendelkezők számára – a folyamatos átszámítások által szintén bonyolult matematikai gyakorlatot jelent. A hangközök észlelése hasonló a mennyiségek, mértékegységek észleléséhez. Ha a hallásunk területén képesek vagyunk a viszonylag pontos értékbecslésre, ez a képesség könnyebben átültethető más mértékegységekre is. Mi ebből a haszon? Megismerhetjük korlátainkat, és ugyanakkor az értékbecslés által kisebb a tévedések lehetősége; nehezebben vagyunk becsaphatók, de erőnk feletti dologba sem vágunk bele meggondolatlanul, meg sem próbáljuk útját állni a medvének.
A hangerő és a hangszín érdekes módon inkább lelki tényező, mint kognitív folyamat. A halk és a hangos közötti árnyalatnyi fokozatok, a változatos hangszínek mind-mind üzenetet hordoznak. Aki pontosan képes ezeket észlelni, embertársai viszonyulását is helyesebben ítéli meg, emberi kapcsolatai biztonságosabbak. Leírt jelek alapján hangerőt reprodukálni azt jelenti, hogy az egyén képes a pontos hangulatteremtésre. Mi ebben a haszon? Gondoljunk csak egy jó szónokra!
Mindezeket zene nélkül is meg lehet tanulni, de hosszabb az út...
Szilágyi Mihály 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató