Virágfák közt Indiában

A Grand Hotel Bálványos nyújtotta kitűnő körülmények között 15 jeles képzőművészünk dolgozott, köztük ott volt Gaál András festőművész, a Gyergyószárhegyi Művésztelep egyik alapítója, aki az Art Camp Goa vendége volt.

A nyári táborozások csúcsszezonja Erdély-szerte művészeti események sokaságát kínálja az érdeklődőknek. Egymást érik a tábornyitó, táborzáró kiállítások. Ezen a hétvégén is több ilyen esemény lesz, talán a legtöbben a 35. Homoródszentmártoni Alkotótábor vasárnapi zárórendezvényére, az elmúlt tíz nap alatt készült munkákat bemutató tárlatra lesznek kíváncsiak. Egy héttel ezelőtt a 3. Bálványosi Művésztábor Kézdivásárhelyen rendezett kiállítására gyűlt össze szép számban a közönség. A Grand Hotel Bálványos nyújtotta kitűnő körülmények között 15 jeles képzőművészünk dolgozott, köztük ott volt Gaál András festőművész, a Gyergyószárhegyi Művésztelep egyik alapítója. A kétlaki, csíkszeredai illetve pannonhalmi alkotó néhány héttel ezelőtt a marosvásárhelyi Bernády Házban állított ki reprezentatív válogatást festményeiből. Tárlatáról írtunk mellékletünkben. De akkor hosszabb beszélgetést is folytattunk, ebből emelünk ki ma egy részletet, visszatekintve a művész emlékezetes tavaszi élményére, indiai táborozására. Az Art Camp Goa vendége volt. Alighanem rekordteljesítmény az övé, kevesen lehetnek olyan művészek, akik annyi művésztelepen megfordulhattak, mint Gaál András.

– Az indiai Goa művésztelepe volt a 35. ilyen létesítmény, ahova elmentem. A hazai alkotótáborok mellett, amelyek közül soknak évente vendége lehetek, részt vehettem még számos külföldi alkotói összejövetelen, de erre a különleges, távoli helyre először juthattam el. Talán nem meglepő, hogy festőként ott is a jellegzetes székelyföldi tájak törtek fel belőlem, vagyis az, ami kitörölhetetlenül bennem van. Sok minden befolyásolt, amivel Indiában találkoztam, és mégis. Különben másként érzékeltem az ottani valóságot, mint amilyen dolgokat hallottam, olvastam erről a földrésznyi egzotikus országról. Az emberek közvetlenek, vendégszeretőek. Tíz indiai művésszel dolgoztunk együtt, három helyen volt kiállításunk, Goában, Mumbaiban és Újdelhiben. Én a szentendreiek révén kerültem a tíz magyar művész közé, hárman képviseltük ezt a művészetéről híres kisvárost, egy Szolnokot, a többiek Budapestet. Nagyon jól éreztük magunkat, nagyszerűen tudtunk dolgozni. A kiállításunk is szép volt, az ottaniak meg voltak elégedve vele.

– Volt valamilyen sajátos elvárás, megkötöttség?

– Adott méretre kellett dolgozni. Először kimentem az udvarra, és ott festettem. Ahogy Szárhegyen szoktunk, természet után. Meglepett az a rengeteg virág, ami körülvett. Nem tudom másképp nevezni, én úgy mondanám, hogy virágfák vannak az épületek körül. Március elsején nyári melegben dolgoztam a pálmafák alatt. A hely gyönyörű, európai jellegű turisztikai központ. Goa különben a legkisebb állam Indiában. 450 évig voltak ott a portugálok, hatvan éve mentek ki végleg. Ez nagyon érződik. Az európaiak, amerikaiak szeretnek oda járni. Fűszererdő is van a közelben. Hegyes, dombos vidék. A tengerpart is lenyűgöző. Mumbaitól egyórányi repülőútra található. Jó volt, hogy minket nem úgy kezeltek, mint a turistákat. Amint megrendeztük a kiállítást, jött egy autóbusz, és elvitt háromszázötven kilométerre egy másik államba. Több faluban megálltunk, a helybeliek körbefogtak, és úgy bámultak, mintha fehér embert csak tévében láttak volna. Szembetűnő, hogy milyen szegények, de nem kéregettek. Számunkra furcsának tűnt, de nem rendhagyó, hogy az út menti földeken valaki két tehénnel és faekével szánt.

– Térjünk vissza arra, amit ott festettél.

– Négy pasztellképet készítettem. De volt váratlan élményem is. Goába menet a repülőről lenézve észrevettem, hogy olyan a táj, mint amilyennek én szoktam festeni. Rizsföldek voltak alattunk, zöldellő mező, négyzetes, geometrikus formák, kész kép, csak vászonra kellett volna vinni. Haladtunk tovább, ott timföldszerű vöröses földek voltak, és egy olyan hegy, mint amilyen mindig ott van az én szárhegyi képeimen. Gondoltam, nincs is szükségem más témákra. De ahogy szállt a repülő, mindez eltűnt előlem, mint egy látomás. A hátam mögött ült a szentendrei Szakács Imre, amikor utóbb megmutattam neki az elkészült festményt, azt mondja: te, ezt én is láttam a repülőről. Én is meg akarom festeni, de majd csak otthon. Ezzel a dombbal és a hegyekkel azonban én bizony eléggé megkínlódtam. Festettem, festettem, de semmiképp sem akart olyan lenni, amilyennek szerettem volna. Ez a vörös és a zöld valahogy nem illeszkedett egymásba, és nem úgy nézett ki, mintha a repülőről látnám az egészet. Inkább olyan volt, mintha valami hernyók mászkálnának valahol lenn a fűben. Annyira idegesített a dolog, hogy utolsó előtti nap fogtam a nagy vásznat, kimentem az udvarra, és azt a virágos udvart festettem meg. Jó zsögödi módra. Ez lett az egyik kiállítási munkám. S még kértem egy vásznat, és hirtelen festettem egy ilyenszerű képet, amilyet itt, Vásárhelyen is kiállítottam. Egészen szabadon, ahogy belülről kikívánkozott. Úgyhogy három festményem volt a kiállításon, majdnem mindig a főfalon.

– Virágos udvart festettél, miközben nem a részletek festője vagy, hanem a táj általánosabb jellemzőit, a lényeget ragadod meg szerkezetben, színben, a hegyek feszített ívében, a foltok, vonalak átfogóbb ritmusában.

– Itt is a szín fogott meg a látványban, az a különleges színfolt. Az egyik virágfa tiszta fehér volt, a másik meg lilásvörös. Teljesen impresszio-nisztikusan lehetett kezelni, nagyon jól nézett ki. Egy alak öntözött a kertben.

– Az igazi festői világodról az ottaniak képet alkothattak?

– Kellett vinnünk magunkkal egy CD-t, és esténként két magyar, illetve két indiai művész 40-50 képét mutatták be kivetítve. A mi világunk nagyon különbözött az övékétől. Az ő munkáikon erősen érződik a vallás hatása, mondhatni mindenik képük ilyen fogantatású volt, és részletesen el is magyarázták sajátos istenhitüket, amely a festményeiket ihlette. De teljesen modern képeket is láthattunk a bemutatottak között. Valószínű, hogy ők meg a mi festményeinkkel járhattak így, számukra mi lehettünk az egzotikum, amire rá lehet csodálkozni.