„A sors kereke a végzetre forog?” – Erdély a Nagy Háborúban

Csütörtökön délután, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve, a Bernády Házban mutatták be Koszta István bölcsész-újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része.

Fotó: Mózes Edith

Csütörtökön délután, az első világháború kitörésének századik évfordulójára időzítve, a Bernády Házban mutatták be Koszta István bölcsész-újságírónak A sors kereke a végzetre forog? – Erdély a Nagy Háborúban című könyvét, amely egy háromkötetes mű első része. A művet Pál Antal Sándor akadémikus méltatta, aki nem a könyv tartalmáról beszélt – arról részletesen maga a szerző szólt – hanem egyfajta bevezetőt tartott a kötet születésének körülményeiről.

Véleménye szerint Koszta István jól dokumentáltan – román, német, magyar hadtörténeti anyagok alapján – írt fontos dolgokról, érdekesen, olvasmányosan. Olyan hiánykönyvnek nevezte, amelyre szükség volt, és amelynek már nagyon régen meg kellett volna születnie.

Koszta István elmondta, hogy a kezdő fejezet címe – Mi dolgunk volt a háborúban? – pontosan tájékoztat a három kötetre tervezett írás első könyvének tartalmáról. Burián István, Őfelsége személye körüli miniszterünk, a forgatókönyv egyik szerkesztője, akitől a trilógia címét is kölcsönözte, egyféle válasza: „Az egész egy borzasztó istenítélete, mely győztessé teszi azt az oldalt, amelynek igaza van.” Mint mondta, nem szerkesztői fondorlatként idézi meg Tisza Istvánt is, akinek a korrespondenciájában, parlamenti válaszaiban, kortesbeszédeiben nem mindig tételesen ugyan, de kivehetően ott vannak a Nagy Háború erdélyi „történeteinek” értelmezési esélyei a maguk valós összefüggéseiben és dimenzióiban. Az első fejezetben idézett Tisza-szövegekben néhány kulcsszó, sőt mondat van, amelyeket tájékoztató kiegészítéssel továbbgondolásra ajánlott, még mielőtt a következő két kötetben a téma teljes feldolgozásába kezdene.

Pollmann Ferenc tudományos kutató, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum munkatársa a könyv hátsó borítóján olvasható méltatásában kijelenti: „Mindaz, amiről Koszta István legújabb könyve íródott, éppen kereken száz esztendeje történt: 1914-ben, amikor a világ még mindig nem szembesült azzal a döbbenetes felismeréssel, hogy képes elpusztítani önmagát. A rákövetkező bő négy esztendő azután meghozta ezt a felismerést is. Van valami végzetszerű az első világháború keletkezéstörténetében, mintha csak a sors akarata lett volna, hogy Európa, majd a világ büszke nemzetei és birodalmai egymásnak essenek; okos és tekintélyes politikusok alvajárók módjára vezessék tévútra a rájuk bízott milliókat; rettenthetetlen hadvezérek küldjék vágóhídra legkiválóbb katonáikat; a világ legokosabb koponyái és legkiválóbb művészei acsarkodjanak egymásra a nem is olyan képzeletbeli frontvonal két oldalán. Hogyan történhetett ez? – kérdezik azóta is, akik számára nem csupán ócska jelszó, miszerint „múlt nélkül nincs jövendő”, és ezt kérdezi Koszta István is. A tőle megszokott szívóssággal és alapossággal faggatja a száz év előtti történések emlékeit, és amit talál, legott megosztja olvasóival. Ami talál, leginkább elborzasztó, néha komikus, és néha felemelő, mégis – Nietzsche szavaival élve – emberi, nagyon is emberi.

A szerző hasonló tárgyú, megjelent könyvei:

HUSZÁRTÖRTÉNET (2008) – A marosvásárhelyi 9. hv. huszárezred története

Nem (csak) Erdély volt a tét I. (2010) – Kései tudósítás a párizsi konferenciáról

Nem (csak) Erdély volt a tét II. (2011) – Mária román királynő párizsi követsége