Bözödi György (1913-1989) többször járt Vadasdon (Havad község, 5 kilométerre fekszik Erdőszentgyörgytől). Többek között Sütő András, Szász János, Erdős Irma és a két Hajdu testvér társaságában érkezett, ma is sokat mesélnek erről a falu lakosai.
Bözödi György (1913-1989) többször járt Vadasdon (Havad község, 5 kilométerre fekszik Erdőszentgyörgytől). Többek között Sütő András, Szász János, Erdős Irma és a két Hajdu testvér társaságában érkezett, ma is sokat mesélnek erről a falu lakosai. Sokan találkoztak a helybéliek közül az íróval, ismerték, beszéltek vele, együtt énekeltek, nótáztak vagy hallgatták ízes-zamatos történeteit, élvezték fanyar humorát. Ma is jól emlékeznek a „nagyothalló Bözödire”, akiről az a mendemonda járt: Isten ments, ha valamelyik nagyothalló vadasdi is bekerült a társaságukba, mert akkor csengett a falu a kiabálástól.
E sorok írója 1974-ben került Vadasdra. Gyurka bácsival csak 1979. augusztus 11-én ismerkedtem meg egy csodálatosan szép nyári délutánon. Hajdu Zoltánnal érkezett Marosvásárhelyről, akivel –miután szétnéztek a Hajdu-belsőségen és felkeresték az életszer gondozóját, Kuri Juli nénit – „átléptek” a szomszédba, hogy látogassák meg a falu egyik köztiszteletnek örvendő idősebb nőszemélyét, a szép fekvésű Németi Dina-ház tulajdonosát. Vendégmarasztaló, szép zöld pázsitos udvaron leheveredve élvezték az asszony vendégszeretetét, finom parasztuzsonnát fogyasztva. Tudtam, hogy jönnek, ezért előre megbeszéltem Dina nénivel, hogy értesítsen érkezésükkor. Ahogy megismerkedtünk, Gyurka bácsi máris megkért, hogy tegezzem, és kifejezte ama óhaját, hogy sohase magázzam, mert ezt nem szereti. Kitüntető közvetlenségét és barátkozó természetét mindenképp jó szívvel fogadtam. Sok mindenről beszélgettünk, kisebbségi sorsban tengődő magyarságunk szülőföldön maradására és gyarapodására keresve a választ. Eközben finom vadasdi bort ittunk, igaz, csak ketten, mert Hajdu Zoltán – krónikus betegségére való tekintettel – gyógyszert használt, italt nem fogyasztott.
Emlékszem, a Székely bánja (1938) című nagy sikerű szociológiai regényéről kezdtünk beszélni – nagyon restelltem, hogy addig nem olvastam el, mert évek óta index alatt volt és nem tudtam megszerezni –, amikor az újrakiadásának lehetőségét hozta szóba.
– Képzeljétek el – mondta Bözödi –, jöttek és javasolták, hogy adjuk ki újra a könyvet, de azokat a részeket, amelyek nekik, mármint a cenzúrának nem tetszenek, vegyem ki. Márpedig én ebbe nem megyek bele! Amit leírtam, az úgy volt jó, ahogy megjelent. Semmit se hagyok ki...! Akkor inkább ne! – mondta az alacsony, gyenge csontozatú, de annál nagyobb határozottsággal érvelő Bözödi, akit otthon bözödi rokonai, falusfelei Jakab úrnak szólítottak.
Alig három hónap telt el, amikor egy ködös őszi reggelen Marosvásárhely főterén, a Bukarest cukrászda előtt futottunk össze, s a nálam lévő, frissen megjelent Nap és árnyék című verseskötetét mutatva, behívtam egy fél deci erősre a kávéházba. A meghívást rögvest elfogadta, gondolta, legalább elbeszélgetünk egy kicsit, mi újság Vadasdon. Így is történt. Bent az asztalnál, a lassan imbolygó-távolodó füstostor alatt Gyurka bácsi, dedikálásképpen, ezt írta a kötetbe: Székely Ferencnek, kedves barátomnak Bözödi György. Mvhely, 1979. nov. 3.
Néhány év múlva, amikor Kuri Juli néni, a Hajdu-ház „gondnoka” potom árért eladta, szétosztogatta könyvtárát, hogy utódok hiányában, halála után ne kerüljön illetéktelen kezekbe, esetleg tűz martalékává, több könyv került hozzám, egy részük dedikálva. Az 1958-ban megjelent Hazafelé c. kötet belső lapjára (3. oldal) Bözödi György ceruzával ezt írta: A mi vadasdi Nagymamánknak sok szeretettel Bözödi György. Vadasd, 1958. V. 29. A nagybetűvel írt nagymama Kuri Julianna volt, egy igen olvasott, tájékozott, család nélküli hölgyemény. Íme, ez az ajánlás is mutatja, hogy B. GY. már rég járt Vadasdra, élő kapcsolatot ápolt az itteni személyekkel. Egyébként az sem mellékes, hogy K. J. vonalas füzetbe másolt címtárában olyan nevek postacíme maradt fenn, mint a Czine Mihályé, Ilia Mihályé, Illyés Kingáé stb. (Bözödi György fent említett kötetében volt egy ceruzával írt, 1950-ben Vadasdra címzett levél is, Erdős Irma aláírással).
Ma is őrzöm ezeket a könyveket, a címtárat, leveleket, s valahányszor Bözödi György nevét hallom, egy egyszerű öltözetű, kopott bőrtáskás, kezét gyakran füléhez emelő, jó humorú kis ember jön felém az idő mindent megszépítő messzeségéből.
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb
felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt:
Adatvédelmi
tájékoztató
