2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

59 helyett csupán 50 osztály

A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. 

– Remélem, hogy a tanfelügyelőség által levágott magyar osztályok visszakerülnek a beiskolázási tervbe. A főtanfelügyelővel folytatott beszélgetésen ezt tisztáztam, félig-meddig ígéretet is kaptam. Kérdés, tartja-e a szavát, vagy ő is megijed a ránehezedő nacionalista nyomástól – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Biró Zsolt képviselő, a képviselőház oktatási bizottságának tagja. 
A képviselő annak kapcsán nyilatkozott, hogy Marosvásárhelyen annyi magyar gyermek végzi el a 8. osztályt, hogy 59 osztályra lenne szükség. Ezzel szemben a tanfelügyelőség mindössze 50 osztályt engedélyezett. „Ha hozzáadjuk a katolikus iskolában indítandó három osztályt, még mindig csak 53-nál tartunk” – mutatott rá Biró. 
Hangsúlyozta: nem szabad összemosni a római katolikus iskola osztályait a magyar közösségnek járó többi osztállyal. „Ha megadják számunkra azokat az osztályokat, amelyeket igényeltünk, az nem azt jelenti, hogy a római katolikus iskolától vettünk el. Ezt egyértelműen és világosan elmondták az intézmények vezetői is. Ha adnak egy osztályt a Bolyainak vagy a pedagógiai líceumnak, akkor nem a római katolikus iskolát rövidítettük meg. Ennek az iskolának a helyzetét meg kell oldani önálló intézményként.” 
Magyar osztályt kért Marosvásárhelyen a Bolyai Farkas Elméleti Líceum (egy természettudományi osztályt), amelyet a tanfelügyelőség korábban visszautasított, a pedagógiai líceum (egy társadalomtudományi osztályt), amelyet szintén visszautasított a tanfelügyelőség azzal, hogy „a magyar osztállyal a románokat rövidítenék meg, illetve, megváltozna az etnikai arány az Eminescu líceumban, ha egy újabb magyar osztály indulna”.
Az Elektromaros líceumban a tervek szerint indult volna egy matematika-informatika osztály, de magyar tagozaton indított volna osztályt a C. Brâncuşi és a I. Vlasiu iskolaközpont, ahol szakiskolai osztályokról lett volna szó, ezeket is „levágták”. 
„Nagyon fontosnak tartom, hogy ezek az osztályok is visszakerüljenek a beiskolázási hálózatba, hiszen megfosztjuk a magyar közösséget attól, hogy szakmát tanuljon anyanyelvén, ha ezeket az osztályokat nem engedélyezzük, és pontosan azoktól a tanulóktól vesszük el az anyanyelven való tanulás lehetőségét, akik esetleg most gyengébben vizsgáznak, de ősszel a pótvizsgán átmennek, és szakiskolában folytatnák tanulmányaikat. Fontos, hogy mind az Elektromarosban, mind a Brâncuşi-ban, mind a Vlasiuban induljanak magyar osztályok.” Elfogadhatatlannak tartja azt is, hogy Erdőszentgyörgyön azzal vágták le a társadalomtudományi osztályt, hogy az ottani gyermekek nagy része amúgy is Vásárhelyre jár iskolába. 
 
Felháborító és diszkriminatív
Felháborítónak és diszkriminatívnak nevezte, hogy Maros megyében 253 magyar diák számára nem biztosítanak továbbtanulási lehetőséget, bár a 9. osztály kötelező, miközben a román tagozaton közel 150 hellyel, a német kisebbség esetében pedig 18 hellyel hirdettek meg többet a 9. osztályba.
„A tanügyi törvény világosan fogalmaz a nemzetiségi oktatás tekintetében is. A magyar közösségnek alkotmányos és tanügyi törvényben is rögzített joga, hogy anyanyelvén tanuljon, a tanfelügyelőségnek pedig az a kötelessége, hogy ahány tanuló végez, annyinak biztosítson továbbtanulási lehetőséget” – mondta.
Elfogadhatatlannak nevezte a tanfelügyelőség érveit, mely szerint kevesebb diák iratkozik be a 8. osztályt követően a vizsgára, mint ahányan elvégezték a tanulmányaikat, vannak, akik megbuknak. A képviselő kijelentette: ezeknek pótvizsgát szerveznek, és az érvényes módszertan szerint, mivel kötelező a 9. osztály, akik a pótvizsgán átmennek, de azok is, akik a felmérőn nem érik el az átmenő jegyet, be tudnak iratkozni szeptemberben a 9. osztályba. Tehát őket is számításba kell venni.
Mint mondta, többször tárgyalt – nemcsak parlamenti interpellációk és a minisztériumokhoz levelek formájában – a tanügyminisztérium szakembereivel, és mindenki megerősítette, hogy annyi helyet kell meghirdetni, ahány tanuló végzi az iskolát. 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató