2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Jubileumi fesztivál Gavril Cadariu bábszínház-igazgató emlékére

A játék öröméből és a játékmester elvesztésének fájdalmából születik nemsokára csodaszép szőttes a marosvásárhelyi Ariel Ifjúsági és Gyermekszínház 75 esztendejét ünneplő, július 9–16. közötti rendezvénysorozaton. Az égiek társulatába nemrég áthívott színházigazgató, Gavril Cadariu emlékének szentelt, hazai és magyarországi vendégelőadásokban bővelkedő jubileumi programról Székely Katalin művészeti vezetővel beszélgettünk.

Antal Pál

– Körvonalazzuk ennek a nyolc napnak a koncepcióját, forgatókönyvét!

– Míg öt évvel ezelőtt, a hetvenedik évfordulón inkább magyarországi bábszínházakat hívtunk meg, ezúttal az erdélyi magyar társulatokra fektettük a hangsúlyt. Rumini című családi előadásával érkezik hozzánk a nagyváradi Szigligeti Színház Liliput Társulata, a kolozsvári Puck Bábszínház magyar tagozata a Mese a csodálatos szőlőfáról című gyermekelőadást mutatja be, továbbá a sepsiszentgyörgyi Cimborák Bábszínház is eljön Mamó című ifjúsági előadásával. Ezenkívül Moll tündér álma című zenés mesejátékával az egri Harlekin Bábszínház is itt lesz, a pécsi Bóbita Bábszínház pedig a Kacor királyt hozza el. Mindkét intézményhez régi együttműködés fűz. A Harlekinnel még Antal Pál rendező idejében alakult ki szoros baráti és szakmai kapcsolat, amikor még Demeter Zsuzsa volt az igazgatója az egri bábszínháznak, és a közös munka akkor is folytatódott, amikor Lengyel Pál vette át ott az igazgatói szerepet. Ezért is örültünk nagyon, amikor azzal kerestek meg, hogy pályázati lehetőségük adódott határon túlra elvinni egy előadásukat, és ránk gondoltak. Ugyanígy került képbe a pécsi Bóbita is, amelynek igazgatója, Sramó Gábor már háromszor rendezett nálunk, és mi is sokszor voltunk náluk fesztiválokon, illetve meghívásos alapon, legutóbb pedig társulatunk tagja, Bonczidai Dezső rendezett náluk. 

„Gabi is így szeretné…”

– Május 2-án jutott el hozzánk a megdöbbentő közlemény, ami így kezdődött: „Vannak azok a pillanatok egy színház, egy társulat életében, amikor elfogynak a szavak, elszorul a szív, és néma csendben lehull a függöny”. Biztos vagyok benne, hogy a 75 évet ünneplő fesztivál előkészítésében sok mindent megváltoztatott az aranyszívű intézményvezető, Gavril Cadariu hirtelen eltávozása.

– Volt egy pillanatnyi lelki megtorpanás, tétovázás, hogy megszülethet-e így ez a fesztivál, de a következő gondolatunk már az volt, hogy igen, ezt folytatni kell, mert a színház ilyen, nincs megállás, és minden bizonnyal Gabi is így szeretné. Akkor határoztuk el, hogy az ő emlékének szenteljük a rendezvénysorozatot. Így még bekerültek a programba olyan előadások, amelyeket Gabi rendezett a román és magyar tagozaton. Ilyen például a Ridichea uriaşă (Az óriásretek) című mesejáték a krajovai Colibri Színház előadásában, vagy a 18 éven felüli nézőknek szóló Hess. Ez utóbbi egy nagy sikerű, díjnyertes rendezése volt közel húsz évvel ezelőtt, Nicu Mihockal állították színpadra még az Ariel színház régi, Posta utcai székházában, az Underground teremben, Alina Nelega, Gabi felesége szövege alapján. Éppen most újították fel, és mutatták be Bukarestben ezt a darabot. 

– Úgy gondolom, az sem véletlen, hogy a jubileumi programsorozat a magyar nyelvű Zurinkával indul.

– Így van, hiszen ez volt Gabi utolsó felújítása. Amikor annyi új szereplő kerül egy előadásba, mint amennyi a Zurinkába, akkor a mesejáték szinte teljesen megújul, premierként kerül a közönség elé. A fesztivál alatt egyébként két alkalommal is megemlékezünk Gabiról: június 10-én, hétfő délután 6 órától magyar nyelven idézzük fel mindazt, amit ő az Arielnek jelentett, 13-án, csütörtökön este 8 órakor, a Hess 18.30 órakor kezdődő bemutatása után pedig román nyelven kezdődik a róla szóló megemlékezés, amit Smaranda Enache vezet. 

A régi nagyok öröksége

– Kik voltak még azok a személyiségek, akik az Ariel színház hét és fél évtizedét meghatározták?

– Antal Pál rendező, a mi Pali bácsink  jut most elsőre az eszembe. Nagyon érdekes az, ahogyan az élet alakul, ahogy a staféta átadódik. Annak idején az ötvenéves rendezvénysorozatot Pali bácsi már két évvel korábban elkezdte tervezgetni. 25 évvel ezelőtt szintén júniusban került sor a nagy eseményre, és Antal Pál nem sokkal azelőtt, májusban elhunyt. Ő akkor már hónapok óta súlyos betegséggel küzdött, aminek sajnos várható volt a végkifejlete, de még lázálmában is az ötvenedik évfordulóról beszélt. Amikor Gabi az igazgatói állás betöltésére versenyvizsgázott, és kinevezték az intézmény élére, mindig az volt az érzése, hogy Pali bácsi rábízta a színházat, hogy vigyázzon rá. Az ő közös csángó gyökerükből is eredt az a bizalom, amit Gabi sokszor emlegetett. 26 szép évet töltöttünk itt el együtt, és ez alatt az idő alatt sok újításra is sor került, de közben Gabi soha nem tagadta meg ennek a színháznak a múltját, nagyon tisztelte azokat a művészeket, akik itt letették az alapkövet, az általuk képviselt művészi koncepciókat. Emellett persze az innovatív formák bevezetésére is törekedett, ez egyrészt csapatmunkaként valósult meg, de például az Underground program kitalálása teljesen az ő és az Alina Nelega érdeme volt. Az Ariel színház múltjához visszatérve, ebben Demeter Zsuzsa, a Harlekin bábszínház igazgatója is fontos szerepet játszott. Olyan előadásokat állított színpadra, amelyeket még ma is játszunk, ilyen például a János vitéz bábos változata. De nagyon szerettük az Óz, a csodák csodája vagy a nagy sikerű Minden egér szereti a sajtot című előadását is. Annak idején sokáig csak Pali bácsi rendezett, az első külsős rendező Demeter Zsuzsa volt, aki nőként egy teljesen más minőséget hozott az életünkbe, érdekes és jótékony hatása volt a társulatra és a megszülető előadásokra is.

Minden egér szereti a sajtot

A felnőtteknek is jutott a csodából

– Vannak-e személyes emlékeid arról, hogy mit jelentett a bábszínház a gyerek-, illetve felnőttközönségnek a hetvenes, nyolcvanas évek Marosvásárhelyén?

– Emlékszem, hogy a szüleimet mint hajdani kollégákat rendszeresen meghívta a társulat az előadásokra, A kék madárra vagy A kis hercegre. De már korábban, a hatvanas években is voltak az Arielnek felnőttelőadásai, például a Bajor Andor-paródiák. Ez a műfaj mindig is létezett nálunk, és Pali bácsiék is önkéntelenül beépítették a repertoárba. Az én gyerekkori bábszínházélményeim egyébként elég ködösek, inkább gyakorlati dolgokra emlékszem, arra, hogy hogyan terelgetett be minket az óvó néni, hova tettük a kabátunkat. Azt is tudom, hogy a jelenetek közötti váltások, az elsötétülések elég erősek voltak számomra, de előadáscímek érdekes módon nem maradtak meg. 

– 1995-ben vált munkahelyeddé, második otthonoddá az Ariel színház. Erre az időszakra hogyan emlékszel?

– Egy nagyon szép tanulási, rácsodálkozási folyamat volt ez számomra. Pali bácsi szerette és közel is engedte magához a fiatalokat, de ugyanakkor rendkívül szigorú is volt, éppen úgy, mint egy következetes és igazságos, közkedvelt tanár.

– Az elmúlt évtizedekre visszatekintve, mi az, amit elengedett, és mi az, amit azóta is őriz a marosvásárhelyi bábszínház?

– A paraván mögül való kilépés ma már teljesen természetessé vált ebben a művészeti ágban, bár régen is előfordultak élő szereplős előadások. Ami változatlanul megmaradt, az a történetmesélés, a csoda megjelenítése, az „itt és most” varázsa, az, ahogy a színész, a báb és a nézősereg együtt lélegzik.

Zurinka

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató