Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Hiányérzetem volt.
Furcsa érzés kerített hatalmába, amikor a fejedelmi szoboravatás résztvevőjeként éltem át a rendkívüli eseményt: mintha valakik ellopták volna az ünnepi hangulatot. Nem mindennapi történés volt e székely eredetű erdélyi város történelmében, hiszen ritkán állítanak mifelénk magyar fejedelmi szobrokat, pedig arra a másfél évszázados független erdélyi fejedelemségre még fél évezred távlatából is büszkén tekint vissza a hozzáértő történész és az erőt merítő átlagember is.
Ünnepi meghatódás helyett inkább hiányérzetem volt. Nem így képzeltem el iktári Bethlen Gábor érkezését. Álmaimban és vágyaimban lóháton érkezett volna, a fél város pedig ünneplőben várta volna már a főtér alján, s aztán egyre csak növekedett volna a morajló tömeg, hogy hűséggel, hódolattal fogadja a nagy fejedelmet.
Két nagy erdélyi szoboravatás fényképe és emléke lobogott előttem: a Mátyás királyé és a Bernády Györgyé. Milyen szép is lett volna az igazságos király és a feledhetetlen polgármester mellé odatenni a fejedelmet mint egy erdélyi triumvirátus harmadik darabját.
Mátyás király szobrát Kolozsvár főterén 118 évvel ezelőtt avatták fel olyan ünnepi pompával és tömeges részvétellel, hogy a nagy magyar író, Jókai Mór azért kesergett előtte való napon, hogy neki nincs még jegye a másnapi szoborleleplezésre, s vajon beengedik-e őt az ünnepélyre jegy nélkül?
Ez a történelmi pillanat jutott eszembe, amikor november 15-én – a fejedelem születésének és halálának évfordulóján – egy féltucatnyi rendőrből álló élő kordon állított meg a főtéren, s így csak olyan 30-40 lépés távolságból köszönthettem azt a politikust, államférfit, akinek életvezető igéje most is ott olvasható az erdélyi református egyház címerében: „Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?”
És ott állva a főtéren még századmagammal sem, eszembe jutott a másik nagy szoborállítás, amikor 26 évvel ezelőtt mi is bejöttünk a szomszédos Jeddről, hogy több mint tízezer emberrel együtt kiáltsuk: miénk itt a tér! A fejedelmi szoborállítás csendben, szomorú hangtalanságban ment végbe; a rendőrkordon mögött a hivatalosságok, politikusok, sajtósok többen voltak, mint mi, ünneplő marosvásárhelyiek. Lehetne magyarázkodni: nem hívtak meg, de el sem tiltottak, és a törvény előírásának megfelelően azért pár százan – talán még félezren is – elfértünk volna a maszkos főtéren, hisz előző nap, szombaton még elég sokan álltak, jártak a déli órákban, s majd december 6-án újból nagy lesz a forgalom a város központjában… nem csak a Mikulásért.