A felmenőinktől kapott „csomag”, vagy magunk alakítjuk a sorsunkat?

Formálható örökség

Kényszersorsot élünk, vagy szabadon formálhatjuk a sorsunkat? Hogyan lehet kiemelni azokat az értékeket, amelyeket őseinktől örököltünk, és egyúttal szembenézni azokkal a terhekkel, amelyeket láthatatlanul vagy tudat alatt hordozunk az életünkben? – ezt a témát boncolgatta a Duna-Ház Torockó oldalán közzétett legutóbbi online Lélekműhelyben dr. Ferenczi Enikő mentálhigiénés szakember.

Dr. Ferenczi Enikő már az előadás elején elárulta, régóta foglalkoztatja ez a téma, ugyanis már évekkel ezelőtt, amikor lelki gondozóként beszélgetett emberekkel, kórházi munkája során gyakran érezte úgy, hogy olyan súlyos terheket cipelnek az emberek, mintha nem csupán a sajátjaikat hordoznák. Azóta is foglalkoztatja a kérdés, hogy vajon tényleg meghatároznak bennünket az őseink, a tőlük öröklött dolgok?

Mint mondta, évekkel ezelőtt, amikor belevágott a családterapeuta-képzésbe, derült ki, hogy ennek van egy elmélete, a családfaelemzés, ami lenyűgözte, így a tanárnőjének a javaslatára, miszerint haza kell menni, és meséltetni a szülőket, nagyszülőket, előkerült egy rakás fénykép, történet, mert a családfaállításnál fontos, hogy legalább három vagy négy generáció kerüljön fel az ábrára. 

A gyerek tulajdonképpen tünethordozó

A mentálhigiénés szakember terapeutaként gyakran tapasztalta, hogy gyerekeket vittek el hozzá valamilyen tünettel, ilyenkor általában kiderül, hogy a gyerek tulajdonképpen tünethordozó, a családi problémákat tükrözi. Többször fordult elő, hogy például elkísérték hozzá a szülők a szorongó kisfiút, hiszen a családterápiában fontos, hogy a teljes családot nézze a szakember, akinek a figyelme ilyenkor arra is kiterjed, hogy milyen a szülők párkapcsolata. Kiderült, hogy az apának problémája van az édesapjával, egyáltalán nem kommunikálnak. Így egyértelművé válik, hogy a gyerek szorongásának az oka a családi rendszerre nehezedő nyomásban keresendő.

Dr. Ferenczi Enikő úgy gondolja, nem vagyunk predesztináltak, mindenikünk fehér lappal indul, és arra rajzolja a saját életét, a nehézségek pedig, amelyekkel találkoztunk és találkozni fogunk a családi örökség miatt, kihívások egy minőségi életnek az alakításában. A családterápia kapcsán gyakran hallani a rendszerszemléletről, hiszen a családban vannak kapcsolatok és nehézségek. A szülő–gyerek kapcsolat sem felhőtlen, sok esetben felnőttként is rendeznünk kell viszonyunkat a szüleinkkel, nagyszüleinkkel. Ugyanakkor életünk során folyamatosan fejlődési krízisekkel kell szembenéznünk, például a nőknek, amikor pici gyerekük van: nem lehet egyedül hagyni, állandóan ügyelni kell rá, majd amikor tinédzser lesz, más típusú nehézségek adódnak, folyamatosan próbára teszi az édesanyát. Ilyen krízisek még az unokákkal, netán az idős szülőkkel is felmerülnek, illetve az is fejlődési krízist okoz, ha például a gyerekek kirepülnek otthonról, és rádöbben a férfi meg a nő, hogy ketten maradtak. Ugyanakkor vannak olyan krízisek, amelyeket olyan tényezők okoznak, amelyekre nem készültünk fel, például a betegség, baleset, ami teljesen átrendezi a családi struktúrát, ezeket szoktuk járulékos kríziseknek nevezni – szögezte le a szakember.

Fölösleges terheket hordozunk

Az előadó szerint mindenképpen érdemes szembenézni a családi örökségünkkel, mert gyakori, hogy olyan terheket hordozunk, amelyek megterhelnek bennünket, viszont nem a mieink. Azért ajánlatos szembenézni velük, hogy el tudjuk engedni őket. Ha valamit nem fedezünk fel, nem tudjuk kimondani, nem tudjuk, mi a probléma, nem tudjuk azt megoldani. Ezeket az örökségeket, amelyeket nemzedékeken át viszünk tovább, transzgenerációs örökségeknek nevezzük, és bizonyos betegségek esetében (például visszatérő alkoholizmus) érdemes megnézni, hogy fordult-e már elő korábban a felmenőknél. Számos elmélet szól arról, hogy hordozzuk az őseinktől kapott örökséget, és ez befolyásolja az életünket, a párválasztásunkat, valamint a betegségeket is, amelyekkel szembesülünk. A nagy kérdés: miért van az, hogy egyes családokban az alkoholizmus jelen van több nemzedék tagjainál, másoknál pedig pozitív dolgok adódnak tovább, például a felmenők között többen remekelnek egy adott szakterületen, vagy ugyanazt a mesterséget űzik.

Itatóspapírként szívja magába a gyerek a szülői mintát

Dr. Ferenczi Enikő szerint gyakran ismerik el felnőtt emberek, hogy bizonyos dolgokat, amelyek gyerekként zavarták őket a szüleik viselkedésében, szülőként maguk is elkövetnek, sok esetben ugyanazokat a szófordulatokat használják a gyerekeikkel, amelyek őket annak idején az őrületbe kergették.

– Nem győzöm hangsúlyozni, hogy le kell rendeznünk ezeket a konfliktusokat a szüleinkkel, hiszen csak akkor tudunk mások lenni, ha megfelelően eltávolodunk tőlük, de ugyanakkor minél jobb kapcsolatot tartunk fenn velük. El kell engedni a rossz dolgokat, és a szüleinkkel való kapcsolatban is fel kell ismernünk azokat a dolgokat, amelyeket tőlük örököltünk, és amelyekért hálásak lehetünk. Tudnunk kell, hogy elvághatjuk a negatív szálakat, hogy csak az értékeket örökítsük át – mutatott rá.

Hozzátette, bizonyára sokszor elgondolkodunk azon, hogyan ivódnak belénk a felmenőinktől származó minták – ezeket úgy kell elképzelni, mint az itatóspapírt. A gyerek magába szív mindent, amit a szüleitől kap. A jó dolgok mellett a szülő aggodalmát, félelmét, rettegését is. Ha felnőttként önmagunkba nézünk, gyakran kiderül, hogy azért aggódunk, mert gyerekként ez a minta jött át a szülőtől. A szülők életfilozófiája belénk ivódik, ha azt tanították meg, hogy az élet fantasztikus, tele van jó dolgokkal, mi írjuk a sorsunkat, akkor ezt tesszük magunkévá. Ám ha folyamatosan azt hallottuk, hogy minden rossz, és az emberi élet szenvedés, akkor ennek a szellemében élünk, és a legnagyobb baj, hogy továbbadjuk a gyerekeinknek.

A szakember azt tanácsolja, ha nem is a teljes családfát, de legalább azonos nemi ágon érdemes megismerni a felmenőink, anyánk, nagyanyánk, dédnagyanyánk történetét. Egy nő életében nagyon fontos, hogy mit ad át az anyja. Előfordul, hogy nők mennek el terápiára, mivel féltékenységgel küszködnek, és kiderül, nem tudnak bízni a társukban, mert folyamatosan azt hallották az anyjuktól, hogy soha nem szabad megbízni a férfiakban.

A családi titkok időzített bombaként vannak jelen az életünkben

Dr. Ferenczi Enikő rámutatott, a családfa kapcsán számos kifejezés merül fel, egyik a temetetlen holtak, azaz elhunyt hozzátartozóink, akiket nem gyászoltunk meg. Bizonyára sok családban van olyan hozzátartozó, akiről nem beszélünk, mert kényelmetlen, például öngyilkos lett, vagy bűnözés köthető a nevéhez. Eltitkoljuk, és az ember hajlamos azt hinni, hogy amit eltitkol, az nincs. Tudatosítanunk kell, hogy szinte minden családban vannak olyan dolgok, amelyek szégyenre adhatnak okot, és ezek, ha előjönnek, kísértenek, érzések formájában jelenhetnek meg.

Ugyanez a helyzet a családi titkokkal, amelyek, ha homályban maradnak, időzített bombaként viselkednek, amely egyszer csak robban.

A veszteségekkel is szembe kell nézni, ugyanis a szakember szerint nincs olyan terápia, olyan családfaelemzés, amikor nem fedezünk fel olyan veszteségeket, amelyeket nem tudtunk megélni. Minden család másként kezeli a veszteségeket, van amely eltitkolja, elássa, más meggyászolja. Gyakori, hogy amikor párterápiára jön egy férfi és egy nő, meg vannak győződve, hogy párkapcsolati problémájuk van, de kiderül, hogy valamelyiküknek egy lerendezetlen veszteség árnyékolja be az életét.