A harangzenész plébános (4.)

(Folytatás a június 17-i lapszámból)

A harangterv után már sokkal konkrétabb dolgok következnek. Téglából, agyagból elkészítik a harang belső üregének pontos negatívját, majd a külső rész következik feliratokkal, mintázattal együtt. A harangmintát ezután jó keményen leföldelik, hogy majd az olvadt érc szét ne vethesse a formát. E bonyolult és pontos munka után, ami ráadásul egy gödörben folyik, az olvadt ércet a megfelelő nyíláson beöntik a formába. A harang méretétől függően egy vagy több napon át hagyják hűlni az öntött hangszert. Végül kiássák a kész harangot a gödörből, leveszik róla a formát, a belsejéből is kiszedik a cseréppé keményedett belső formát, majd vízzel és homokkal simára csiszolják az egészet.

Bár kész a harang, mégsem szól. Ennek oka, hogy még nincs nyelve. Ahhoz, hogy „beszélni” tudjon, nyelvre van szüksége. De milyen legyen a nyelve? Nem elég egy kalapács? Valóban nem. A harangütő a haranggal arányos kell legyen, és az alakja és felfüggesztése is különös szakértelmet igényel. A harangütő anyaga puha kovácsoltvas. A nyelv súlya a harang súlyának 2,5-3%-a, és még ehhez hozzáadnak 5 kg-ot. Így az egytonnás harang nyelve 30-35 kg. Szinte hihetetlen, de az sem mindegy, milyen alakú az ütő. Ha gömb alakú a harang nyelve, könnyen megrepedhet a harang, ha viszont körte alakú, akkor kisebb a repedés kockázata. A nyelvet úgy kell felfüggeszteni, hogy az a harang legvastagabb részét üsse. Természetesen az ütő felfüggesztésének is sok titka van.

Amikor teljesen elkészül a rendszer, akkor a hangszer a végső helyére kerül. A harang felfüggesztésének is számtalan csínja van, amit mind tudnia kell a harangkészítőnek.

Értékes hangszer egy harang, ezért nagyon kell rá vigyázni. Kovács Mihály figyelmeztet, hogy a harang lakását (gyakran a torony belsejét) úgy kell kialakítani, hogy tűz esetén a lángok ne juthassanak a toronyba se alulról, se kintről. A nagy harangot úgy kell elhelyezni, hogy az a torony falától a lehető legtávolabb essen, tehát középen a helye. Ez a szabály azért fontos, hogy a harang lengéséből eredő rezgések minél hosszabb úton, folyamatosan csillapodva jussanak el az épület szerkezetéig.

Végül nem elhanyagolható tényező a harangozás. Sokan úgy vélik, harangozni bárki tud 3 perc „képzés” után. Sajnos nem így van. A jó harangozó ismeri a harang mozgását, és így kevés fizikai erővel képes „játszani” e hangszeren. Ha túl gyorsan akarjuk húzni a harangkötelet, a harangnak és magunknak is ártunk vele: a harang hangzását rontjuk, vagy épségét kockáztatjuk, magunkat pedig feleslegesen fárasztjuk.

A haranglelkű plébános legtöbbet Jászfelsőszentgyörgyön szolgált. Építette gyülekezetét, és közben óvta a magyar harangokat. A népe között élt, nem távolodott el tőlük. Ha valahol munka volt, és szükség volt rá, nem vonakodott a segítségnyújtástól. Az egyik szüret alkalmával egy szőlősgazda meghívta ebédre. A plébános valamilyen ok miatt sokat késett, mire a gazda erőteljes méltatlankodásba kezdett. A plébános szerényen csak annyit mondott, „Jézus Krisztus, bocsásd meg neki”. Aztán meg is rótta a társaság egyik női tagját a kirívó öltözete miatt. Szó nélkül fogadták a szidást, mert tekintélye volt, felnéztek rá.

Bár szívós akaraterővel szolgálta népét és a harangokat, elérkezett az idő, hogy 1935-ben nyugdíjazását kérje. Nem megfáradt emberként roskadt a lócára, hanem úgy, mint aki munkája befejeztével pihenni ül le. 1935-től Jászberényben élt nyugalmazott plébánosként.

1960-ban acélmiséjét tartotta. Ekkor már érezhető volt, hogy meggyengült élete harangjának a húzója. Még két évig szólt lelke harangja, egyre halkabban, míg végül 1962. február 1-jén utolsót kondult ez a harang. 95. évében az ország legidősebb papjaként távozott. Szelleme azonban tovább él minden harangban, amely az általa megalapozott tudás szerint készült.