A természet kalendáriuma (DV.)

 Március utolsó hete. Már tavasz, de mégis havas képpel – Alpok-beli tájjal – kezdek újra meséimbe, kedves Olvasóm. Székely János Lászlóffy Aladárnak dedikált Havasi szonettek versciklusából, a Magányos túrájával búcsúztatom a telet:

Minden lélegzet mellbe vágott, minden

Lépésemmel derékig rogytam a

Kérgesre dermedt, istenverte hóba.

Keserves volt, a gyötrelem maga!

Mérföldek hosszán minden centiméter

Haladásért meg kellett küzdeni,

Miközben már a fagyhalál kísértett.

Ki nem próbálta, el se képzeli!

Mi űzött mégis? Én magam sem értem.

Biztos, hogy nem a pusztulástól féltem.

Hiszen az élet rég terhemre van.

Mentem, sehol se lassítván a tempót,

Mentem, mivelhogy mindez küzdelem volt,

És nem akartam megadni magam.

 Én sem emberként, a Nap sem csillagként: öt napja lépett át a Kos nulla fokán, s felbukkant az északi féltekén. Tavaszi napéjegyenlőség – a csillagászati tavaszkezdet pillanata s az új csillagászati év kezdete.

 A napmelegre felébred a föld: a tetszhalott természet nem újraszületik, hanem újraéled.

Mire megjön már

mire a hó elmegy

mire megjön a tavaszi

nap-éj-egyenlőség

és március parazsát a szél

gyöngéd szája majd fújja fújja

mire a nedvek kifakadnak

mire a sebek behegednek

mire de mire de mire

valamire vagy semmire

mi-re-dó szó-mi-szó

mire megjön már

mire nincs is már

mire március eljön

a Liget fái közt gyöngyösen

sálosan átoson az inges talpas

ifjúsági szellem

ajkán láz-viszkető kiütések

és koravén mosoly.

 Mire Horgas Béla tavaszkáját végigdúdolom, már márciusból áprilisba fordul a tavaszi zsongás. A hóvirág s a hunyor elvirágzott, s a kakasmandikó is a Németkalap alatt. Az élet vágya dalol mindenünnen. Mint Áprily Lajos Halálmadarában:

A karcsú ág is reszketett alatta,

Némán figyelt a barna házikó,

S csudálkozó szemét reá nyitotta

a hóvirág s a piros mandikó.

Megénekelte cinke ritka kedvét,

a fák rügyét, amely hintázva ring,

a hóvirágot és a nyárfa nedvét,

mely mint a vére, erjedőn kering.

Megénekelte azt a drága csendet,

amelyet elhoz minden alkonyat,

a patakot, amely lefutva csenget,

s csacskán locsolgat omló partokat,

a vágyat, amely hajtja most a pásztort,

míg ő juhot hajt serkedő gyepen,

fajd mámorát és édes ízű nász-tort

s megénekelte lobbanó szemem.

A vér is megcsordult reá a fában

s a visszhang is dalolta himnuszát,

mert vágy piroslott mindenik szavában

és élet, élet, élet, ifjúság!

 Meleg dombháton a leánykökörcsin virágkelyhébe fúrja magát egy korán ébredő bogár. Meggémberedett lábait s csápját bogozza a fagyvédő bolyhokból, hogy aztán nektárt s virágport lakmározzon. S közben beporozza a nyalábban álló bibéket.

 De! A beporzó rovarok – bogarak, lepkék, hártyásszárnyúak és kétszárnyúak – sokfélesége rohamosan csökken világszerte.

 Ennek fő oka a klímaváltozás: a virágzás idejének változását a beporzók bioritmusa nem tudja követni. Ez eredményezheti a beporzás elmaradását, s a beporzók is éhkoppon maradnak.

 A másik ok a tájhasználat változása: lassan eltűnnek a természetközeli, virágos rétek. A vegyszerek túlzott használata, a mezőgazdasági monokultúrák egyeduralma, az ember szerkesztette mesterséges környezet burjánzása felszámolja a méhlegelőket. És lassan néma lesz a tavasz.

 Az előre nem látható következményekkel járó tájhasználat egy érdekes, szomorú példáját hadd idézzem itt. Március 25-én van éppen 227 éve annak, hogy 1795-ben megszületett a Tisza szabályozója, Vásárhelyi Pál. Első mérnöki munkája a Körösök és az Al-Duna egy szakaszának felmérése volt. 1833-tól Széchenyi István irányítása alatt készítette el az al-dunai Vaskapu szabályozásának tervét, amely csak jóval a kiegyezés után, 1889–1896 között valósult meg. Fő műve a Tisza-szabályozás terve volt, amely többéves munka után 1846 márciusára készült el. A folyó szabályozását és az ármentesítést egységes feladatként kezelve határozta meg a szükséges átvágásokat, az árvízvédelmi töltések pontos kialakítását. A terv heves vitákat váltott ki – ezek egyike során Vásárhelyi szívrohamot kapott, és meghalt, de a Tisza-szabályozás megvalósult.

 Eggyel nem törődtek csupán: a csatornázással olyan élőhelyek szűntek meg a Tisza mentén, amelyek manapság éppen a biodiverzitást őriznék sokkal hatékonyabban, mint a ma mesterséges mederbe terelt folyóink. E veszteségek másfél évszázadnyi idő elteltével kezdtek komolyan megmutatkozni – a beporzók vonatkozásában is.

 Ki lehet-e váltani a beporzókat? Hiszen Szecsuánban már emberek porozzák a gyümölcsfákat. Izraelben pollen-permetezőgépek szórják a virágport a citrusültetvényeken. Japánban szappanbuborékba zárt virágporral kísérleteznek. A hollandok és az amerikaiak robotméheket – miniatűr drónokat – gyártanak.

 Jobb lenne megtartani a beporzókat, biztosítva számukra a fészkelési, szaporodási és táplálkozási lehetőségeket.

 Március utolsó szombatja a nyári időszámítás kezdete. Ennek a természetellenes óraátállításnak is véget kellene vetni már egyszer. Hiszen növény, állat egyaránt a helyi idő múlásához idomítja bioritmusát. Csak a magát értelmesnek tartó „világ ura” ember akar mindenképpen kilépni a természet szabta korlátok közül.

 Az áprilisi-májusi virágzásrobbanás színeinek, illatainak március végi előfutárai lassan tarka foltjaikkal borítják a múlt évi avart. Ebbe a virágünnepbe született bele 132 évvel ezelőtt, 1890. március 29-én Csapody Vera, minden idők legnagyobb magyar növényillusztrátora. A Sacré Coeur Sophianum Leánygimnázium matematika-fizika tanára az 1910-es évektől kezdve készített növényakvarelleket. 1922-ben Jávorka Sándor kérte fel az 1924–25-ben megjelent A magyar flóra illusztrálására. 1932-ben a Mediterrán elemek a magyar flórában című dolgozatával doktori fokozatot szerzett botanikából Szegeden. 1951-65 között a Természettudományi Múzeum Növénytárának főmunkatársa volt. Jávorkával közös alapművük, A magyar flóra képekben (Iconographia florae hungaricae) 1929–34-ben jelent meg. 15 éven át gyűjtött és csíráztatott magvakat, ezek rajzait jelentette meg 1968-ban a csíranövény-határozóban (Kleimlingsbestimmungsbuch der Dikotyledonen). Növényakvrelljeinek száma meghaladja a 12 ezret – boldog tulajdonosa vagyok egy nyúlárnyékakvarelljének. A magyar gyógynövények (1948), az Erdő-mező virágai (1950), a Színes atlasz Magyarország kultúrflórájához (1962, mind Jávorka társszerzőjeként), A növényszervtan terminológiája (1963) és a Magyar növénynevek szótára (1966 – utóbbi kettőt Prisztler Szaniszlóval), a Kis növényhatározó (1966 – Simon Tiborral), a Védett növényeink (1982 – Csapody Istvánnal), a Tóth Imrével készített A Colour Atlas of Flowering Trees and Shrubs (Közép-európai díszfák és díszcserjék) mellett 1970-től Debreczy Zsolt munkatársaként a többkötetesre tervezett Dendrológiai atlasz összeállításában vett részt: sikerült mintegy 4 ezer tusrajzot elkészítenie. Élete utolsó napjaiban is ezen dolgozott.

 Vera néni önmagáról így vallott:

 Én mindig azt mondom, hogy növényrajzoló vagyok, tehát nem művész, s nem is tudós, hanem a természetnek egy alázatos másolója. Az én munkám a megfigyelés és a valósághoz hű visszaadás.

 E március végi levelemet hadd fejezzem be egy közel 2500 évvel ezelőtti tavasz megidézésével.

Nézd, a tavasz hogy újra eljött,

S eltűnt a zordon tél hava,

Lágyan fuvallnak enyhe szellők,

Bimbózni kezd a rózsafa.

Itt vannak íme már a gólyák,

Vadludak úsznak ezrivel,

Az erdő lombos takaróját

Már öltögetni kezdi fel.

Nézd! Mint süt a nap tiszta fényben,

A szürke felhők oszlanak,

A földműves munkál serényen,

Nyomában búvik, kél a mag.

A szőlőtőke nézd, hogy ontja

Vágott sebén a könnyeket,

Megrakva dúsan ifjú lombja

Viruló fürtöt rejteget.

 A tavaszról című vers szerzője Anakreon (Kr. e. 572–487), fordítója Bedőházi János, a marosvásárhelyi Református Kollégium egykori matematika-vegytan tanára (1880–1901). Az iskola igazgatójának irodalmi vénájáról kevesen tudtak, még kevesebben emlékeznek rá. Egy emlékeztetőtől, dr. Ágoston Alberttől tudom, hogy közel 60 anakreoni dalt fordított Bedőházi, melyeket 1886-ban Imreh Sándor nyomtatott ki a kollégiumi nyomda betűivel.

 Az ő üzenetével várom a tavaszodást. Hasonló jókat kívánva a Somostető alatt lassan tavaszba ébredő városunknak, maradok kiváló tisztelettel.

 Kelt 2022. március 25-én, 141 évvel Bartók Béla születése után