Adalékok a laudációhoz

• 2014-09-05 13:08:48

A „Márton Áron az erdélyi római katholikusok új püspöke” című laudációt Józsa tanár úr írta és közölte 1939-ben a Székelység, Székelyudvarhely, IX. évfolyam 1-2. számában.

(Józsa János tanár úr emlékét a Múzsa egy korábbi számában idézte meg Szilágyi Józsa Mária ny. egyetemi adjunktus. Az alábbiakban a lapunkhoz eljuttatott írását közöljük – a szerk.)

A „Márton Áron az erdélyi római katholikusok új püspöke” című laudációt Józsa tanár úr írta és közölte 1939-ben a Székelység, Székelyudvarhely, IX. évfolyam 1-2. számában.

Hogyan is született meg a méltatás?

Tudnunk kell, hogy Józsa tanár urat gyakorlatilag a katolikus egyház taníttatta, lévén nagyon szegény sorsú, nincstelen gyerek, de ugyanakkor rendkívül értelmes, tehetséges és ambiciózus tanuló. A Piarista Gimnáziumban végezte középiskolai tanulmányait (1914–1922) kitűnő eredményekkel. Az érettségi után belépett a piarista rendbe, s mint ilyen, az 1922/23-as iskolai évben Máramarosszigeten noviciusként, szerzetesnövendékként tanult tovább. Az 1923–24-es esztendőben kezdte meg egyetemi és teológiai tanulmányait a kolozsvári Ferdinánd Egyetemen
és a Piarista Teológián, a Kalazantinumban. Aztán a tanári pálya világi ágát választotta, anélkül, hogy egy pillanatra is elfelejtette volna azt, amivel a rend feltarisznyálta. Így 1926-ban megvált a rendtől, és 1927-ben dicsérő tanári oklevelet – cum laude – szerzett román nyelv és irodalomból, valamint világtörténelemből.

Tanári pályájának fontos állomása a székelyudvarhelyi Római Katolikus Főgimnázium, ahol tíz esztendeig tanította a román nyelvet kiváló eredménnyel (1928-1938).

1937-ben a korán elhunyt nagy talentumú dr. Bitay Árpád professzor megüresedett állását pályázza meg a gyulafehérvári Római Katolikus Teológián, sikerrel.

1937. december 16-án Vorbuchner Adolf erdélyi püspök, a román kultuszminiszter hozzájárulásával tanárrá (docens) nevezte ki Gyulafehérvárra, a nemzeti tárgyak tanszékére, román nyelv és irodalom, történelem és alkotmánytan tanítására.

Így 1938. február 1 – 1941 júniusáig tanít Gyulafehérvárott a Hittudományi Főiskolán. Kapcsolata a katolikus egyházzal mind jobban elmélyült. Publicisztikájában, tanulmányaiban, közleményeiben is megtaláljuk a román-magyar egyháztörténeti témaválasztást. Doktori disszertációjának tematikája is egyházi jellegű: ,,Piariştii şi Românii – până la 1918”, illetve Erdélyi román piaristák 1918-ig, melyet 1939-ben védett meg a kolozsvári egyetemen és 1940-ben jelent meg Nagyenyeden. A könyv formájában kiadott tézisében a piarista rend iskoláinak a románokra gyakorolt hatását dolgozta fel. E sommás tanulmány ma is megtalálható a Batthyaneumban Gyulafehérvárott, a Római Katolikus Teológia és a Római Katolikus Majláth Főgimnázium könyvtáraiban, a Megyei Múzeumban ugyanott, a piarista gimnáziumok könyvtáraiban Kolozsváron, Temesváron és a budapesti Kalazantinumban.

Tiszteletpéldányt elsőként Márton Áron püspöknek adott, majd jóval később professzorainak az egyetemről, kollégáinak, mint például György Lajosnak, Kelemen Bélának, Bíró Vencel rendfőnöknek és a kolozsvári Egyetemi Könyvtárnak.

Márton Áron és Józsa János kapcsolata régebbi keletű. Ezt bizonyítják Levelei című kéziratai is, melyek között nyolc hivatalos levélre bukkantam. Ezekből hatot a Püspök Úr szignált és küldött Józsa Jánosnak és kettőt Józsa János – Márton Áronnak. A levelekből tudomást szerzünk Márton Áron püspök úr emberi nagyságáról, aki atyai gondoskodással, felebaráti szeretettel és figyelemmel kísérte a fiatal, tehetséges tanár tevékenységét és – néha jó tanácsokkal ellátva – egyengette szakmai pályáját.

Még egy fontos történést említek meg. Tíz évvel később, 1949-ben, Józsa tanár urat, az egykori piarista szerzetest, majd a római katolikus gimnáziumi és teológiai tanárt megpróbálják rávenni, hogy nyilvánosan határolja el magát Márton Áron püspöktől – akit akkor már letartóztattak és koncepciós pert indítottak ellene – egy elmarasztaló, elítélő cikk formájában. Édesapám válasza határozott nem volt, s emellett akkor is kitartott, amikor nemsokára mennie kellett az egyetemi katedráról egy időre. Ez utóbbi adat hátterébe bepillantva, tárult fel újból emberi tartása és gerincessége. Megmaradt mindvégig egyenes, becsületes embernek, aki felemelt fejjel járhatott-kelhetett az utcán és a pedagógustársadalom berkeiben.

Így tehát természetes volt, belső indíttatásból adódott a Márton Áronról írott meleg, dicséretes szavakkal szerkesztett méltatása.

Olvasva a laudációt, gondoljunk tisztelettel és szeretettel Márton Áronra, az erdélyi római katolikusok nagy püspökére, felszentelése 75. évfordulója alkalmából.

Szilágyi Józsa Mária