Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2014-03-07 14:30:16
1990-ben jelent meg Bukarestben – a Kriterion Könyvkiadó gondozásában – a Hold elejti, Nap felkapja című, kibédi találós kérdéseket tartalmazó könyvünk. A bevezető tanulmányban hangsúlyoztuk, hogy „a találós kérdés népköltészetünk ma is élő, szüntelenül alakuló-változó műfaja. Ez azt jelenti, hogy a hagyományos népi kommunikációs alkalmak felbomlásának korában sem vesztette el egykori népszerűségét… Hírértéke, szemantikai tartalma ma is időálló.”
A gyűjteményben külön csoportba soroltuk – Találós mesék címen – azokat a kérdéseket, „amelyek középpontjában egy talány áll, s a szerencsés végkifejletben a talány megoldása sorsdöntő jelentőségű.”
Az Ortutay Gyula által főszerkesztett Magyar néprajzi lexikon negyedik kötetében (Bp. 1981) szintén külön címszó alatt szerepelnek a hasonló megmódolású szövegek. Lásd például: rabszabadító: találós mese (297. old. Kovács Ágnes megfogalmazása). A szerző(nő) a típus lényegi jegyeit így taglalja: „A rabot szabadon engedik, ha ő vagy hozzátartozója olyan találós kérdést tud feltenni, amelyet fogvatartói nem tudnak megfejteni.”
A b) csoportban ez a szövegvariáns olvasható: „Kinek voltam lánya, annak vagyok anyja. Sirat engem az én fiam, édesanyám ura.”
Emlegetett kibédi gyűjteményünkben két, egymáshoz viszonylag közel álló variáns található a 149. oldalon.
2010-ben az akkor hetvenöt éves kibédi Majlát Sárától terjedelmesebb történetet rögzítettünk Akinek voltam leánya, annak vagyok édesanyja címmel, s ez a típus minden számba jöhető motívumát tartalmazza. Közlését főleg azért látjuk indokoltnak, mert messzemenően igazolja: a találós kérdés és a népmese világa gyakran „összefut”, azaz egymásra hatnak. Ez a „testvéresülés” ma is tart.
Egyszer volt egy ember. Annak az embernek volt felesége, s volt egy szép leánya. Az ember olyant bűnözött, hogy bezárták négy fal közé, börtönbe vetették.
Időközben az ember lánya férjhez ment, s született kicsi babája. A leány erősen sajnálta az édesapját, mind ment a börtönhöz, kereste, hol s merre lehet? Egyszer meghallotta az apjának a síró hangját, s kezdett kukucskálni. Az apja is észrevette, hogy valaki tapos. Kinézett a lyukon, s megismerte a leányát. Kérdezte tőle:
– Te mért jöttél ide? Nem szabad neked ide jönni!
A leány elmondta, hogy milyen nagy bánatban van, s azért jött, hogy látogassa meg. Kérdezte:
– Hát evett valamit? Maga biztos nem is eszik. Mikor kapott ételt utoljára?
Azt felelte az apja:
– Ételt csak épp annyit adnak, hogy faljam bé, s ne haljak meg.
Akkor a leány elgondolta magában, hát neki van kicsi babája, s a mellében ott a tej. Mondta az apjának, hogy:
– Jöjjön közelebb a lyukhoz, hogy tanítsam meg valamire. Mert akkor nem fog meghalni. Né, szívjon az én mellemből, a kicsi babának a tejéből. Másként meghal étlen.
Szót fogadott az apja a lányának. Szopott a gyermektejből. Mindjárt vidámabb lett. A leány aztán odament többször, hogy az apja maradjon életben, s tudjon megszabadulni. Közben a leány gondolkozott, hogy valami mást is találjon ki. Elment a legnagyobb törvényszékre, s a törvénybírókat megkérte, szabadítsák ki az apját. Azt mondták a törvénybírók:
– Nem lehet, olyan bűnt követett el, soha nem lehet, hogy kiszabadítsák.
A leány hazament sírva, de gondolkozott tovább, hogy mit csináljon. Eszébe jutott, hogy mégis visszamegy a törvénybírókhoz. Vissza is ment, s azt mondta:
– Egy kérdést, egy találós kérdést akarnék feltenni. S ha maguk ezt a kérdést megfejtik, hogy mit jelent, akkor édesapámat hagyják életfogytig a falak között. Hogyha pedig nem tudják megfejteni, akkor már a holnapi nap édesapámat eresszék ki.
Nagy tudós embereket is összeszedtek a törvénybírók, mondták:
– Olyant nem kérdezhet az a leány, hogy azt mi ne tudjuk megfejteni.
Akkor a leány elmondta a találós kérdést:
Akinek voltam leánya,
Annak vagyok édesanyja.
Sirat engem kicsi fiam,
Édesanyámnak az ura.
Ahogy ezt meghallgatták, a legtudósabb ember is azt mondta:
– A találós kérdést semmiképpen sem lehet megfejteni.
Kérték a leányt, még egyszer mondja el. Akkor elmondta megint:
Akinek voltam leánya,
Annak vagyok édesanyja.
Sirat engem kicsi fiam,
Édesanyámnak az ura.
Ugye, itt a „kicsi fiú”a leány apját jelentette, mert őt is szoptatta a leány. Egyben a lány édesanyjának az ura volt.
Hát a törvénybírók, az okos emberek mind-mind meg voltak rémülve, hogy miként tudta kitalálni a leány ezt a történetet. Ha már ilyen ügyes volt, az apját szabadon kell engedni. Nem is vártak holnapig, már ugyanazon a napon az embert kieresztették a börtönből. Szabad ember lett belőle. (Adatközlő: Majlát Sára 75 éves. Kibéd, 2010. február 25.)
A most bemutatott szöveg címe tőlünk származik. Kibédi gyűjteményünkben utaltunk a következőre (is): „Maga a találós kérdés teljesen kikristályosodott formát nyert, míg a hozzá tartozó mese az elmondó előadókészségének függvényében változik: itt az egyszerű közléstől a költőileg megformált meséig ível a pálya.”
Epikus történetünk – végül is – mind a találós kérdés, mind a népmese műfaji „követelményeinek” eleget tesz. Teljes értékű népi megvalósítás.
Itt csak érdekességként említjük meg, hogy legrégebbi rejtvénygyűjteményünkben, az 1629-ben megjelent Mesés Könyvecskében „Az egyes szövegek nem mindegyike találós kérdés (vagy annak valamilyen alműfaja, ide értve az ún. „találós mesét” is). Olykor egyszerű kérdés, okosságpróba, máskor még ennél is távolibb műfajú történet” (Voigt Vilmos utószavából, aki 1989-ben sajtó alá rendezte a forrásértékű kiadványt.)
A kiskönyvet tehát „műfaji és tematikus sokféleség” jellemzi. Ez a napjainkban megjelenő kiadványok egyik sajátossága is.
Zárásképpen utalnunk kell arra, hogy a Kibéden végzett kutatómunka hány találós kérdést hozott felszínre? Erről a Hold elejti, Nap felkapja monográfiában meglévő A közlésről című kis fejezet tájékoztat: „A kötetben megjelent 1937 találós kérdést az összegyűjtött 2500 szövegből válogattuk ki: kimaradtak a hibás, értelmetlen szövegek, a szó és betű szerint egyező vagy az egymástól csak toldalékaikban (ragok, jelek) eltérő változatok. Mellőztük – eddigi gyakorlatunkhoz híven – a kimondottan obszcén jellegű variánsokat is” (256. old.).
A megjelent 1937 találós kérdésből 2001-ben kis válogatásunk látott napvilágot a székelyudvarhelyi Erdélyi Gondolat Könyvkiadó gondozásában. A kötet címe: Mikor volt egy lovon hét patkó? A bevezető sorokban azt (is) hangsúlyoztuk, „hogy a legszebb, a legköltőibb találósokat válogattuk össze”, és hogy „valódi olvasói igénynek teszünk tehát eleget, amikor válogatásunkat útjára bocsátjuk.”
2012-ben újabb könyvünk jelent meg 333 találós kérdés címmel a marosvásárhelyi Silver Tek Kiadó gondozásában. A kötetet záró Jegyzetben, a 47. oldalon ezt írtuk: „Kibédi találós-gyűjteményünkben 1937 kérdést közöltünk. Most lehetőségünk nyílt arra, hogy a kétezerig hiányzó 63 kérdéssel „meggyarapítsuk” a korpuszt.
Ezáltal a helységben gyűjtött és megjelent találósok száma kereken kétezer. A mostani dolgozatban közölt találós mese tehát – írva és mondva – a kétezer-egyedik.