Ariadné – 20

Büszkén loboghatnak a zászlók Ariadné jelképes várfalán. Szellő nem lengeti őket a Kultúrpalota galériáiban, képzeletünkben mégis szárnyra kelnek, hirdetve a textilművészet diadalát. Húsz esztendeje, mióta a mítoszbeli krétai királylány és a hozzá kapcsolt életmentő aranyfonal legendája gyökeret vert Marosvásárhelyen, a lobogók szépséget, derűt, életkedvet, békés gondolatokat sugallva, nemegyszer valóságosan is megjelentek a várbástyákon s a régi vármegyeház négyszögű udvarán. Arra is felhívták a figyelmet, hogy kitartó munkával, fáradhatatlanul, olyan megszállottsággal, amilyennel igazán csak a textilművésznők képesek dolgozni, magasra lehet emelni egy korábban háttérbe szorult művészeti ágat, általa pedig számottevően öregbíteni lehet a város hírnevét is. A két évtizede indított kiállítássorozat a honi textilművészet egyik legfontosabb központjává tette városunkat, és annak is eljött az ideje, hogy az Ariadné seregszemle eddigi bátortalan külföldi nyitásán túllépve, valóban nemzetközivé nője ki magát. Persze, ehhez állandó, komoly támogatókra, a kezdeményezést felkaroló szponzorokra s még sok egyébre lenne szükség. Előbb-utóbb valakik, akik illetékesek lennének, talán mégiscsak felfedezik, mennyi haszna származhatna Marosvásárhelynek ebből. A tárlat, tágabb értelemben a művészeti mozgalommá terebélyesedett Ariadné-jelenség kezdeményezői, éltetői enélkül is méltóak az egyértelmű elismerésre, hiszen kevés ilyen valóban rangos, igényes rendezvényünk van, amely húsz éve megszakítás nélkül működik, és töretlenül kiérdemli a nagyközönség figyelmét is. Nagy Dalma és társai a szervezésben azt is elérték, hogy a tárlatlátogatók évről évre szavazatukkal rangsorolják a legjobb munkákat. És az sem akármilyen fegyvertény, hogy a házigazdák részvételi felhívására olyan sokan válaszolnak pozitívan az országból. Mert végül is akármilyen tehetségesek, nagy tudásúak a helyi textilművészek, a rendezvény jelentőségét az is emeli, hogy máshonnan is érkeznek kiváló alkotások, mestereké és tanítványoké, több évtizedes tapasztalattal rendelkező és pályakezdő textileseké. Ezen a jubileumi tárlaton például a népes vásárhelyi részt vevő csapatot temesvári, kolozsvári, nagyváradi, bukaresti, sepsiszentgyörgyi, székely-udvarhelyi, suceavai, craiovai, dévai, lugosi textilesek egészítették ki hatvanat meghaladó létszámúra. Textilmű ennél is jóval több van a kiállításon, hiszen többen nem csak egy textíliát állítottak ki, az idei egyetlen határon túli benevezett, a szegedi Pacsika Emilia is három szép fali kompozícióval szerepel.

A tényszerű megközelítésen túl lírai méltatásra is késztethet a kiállítás. Alulírott ezzel is próbálkozott a megnyitón, szövegét részletesen közzétették a tudósítások. Nem szeretnék az önismétlés csapdájába esni, de Csokonai részleges idézése, a „földiekkel játszó égi tünemény” önként kínálkozik újra, hiszen az egyik falikárpit címe ezzel majdnem azonos (Molnár Krisztina: Égi tünemények), s ami ennél is döntőbb szempont: a bemutatott anyag egészére illik a 

„tüneményes” jelző. A jubileum talán tudat alatt is kölcsönzött némi ünnepi emelkedettséget az alkotóknak, alkotásoknak, amikhez „bájoló, lágy trillák, kedv, remények, tarka képzetek” sokasága társult. Ebből is fakad az az üdítő, pompás színkavalkád, ami körülöleli a nézőt a tárlaton. A közönség évek óta megbizonyosodott, a szakmai igényesség az Ariadné egyik fő jellemzője, a textilművészet tradíciói is erre kötelezik a kiállítókat, de az újító, kísérletező kedv is mindig nyomon követhető a kiállításon. Most kevesebb az installáció, mint máskor, a kiállítóteremben performance sem vetett hullámokat, viszont ötletsziporkákból, rendhagyó, meglepő megoldásokból nincs hiány. A miniatűrtextil, a textildesign, a ruhakreációk, a szalagok és tértextilek, amelyek nemzetközi rendezvényeken jelentős arányban képviseltetik magukat, itt inkább csak felvillannak, ez mégsem okoz hiányérzetet. Számos látványos, gondolatébresztő és dekoratív munka, textilművészeti telitalálat köti le a figyelmünket, a termek közt ide-oda ingázva eszünkbe sem jut, hogy ezt vagy azt nem találunk. De ha ilyen alkotással találkozunk, annál hosszasabban marasztal. Mint például a Gránátalma, az évről évre újabb meglepetésekkel előrukkoló Hunyadi Mária méretes tértextil munkája, amely a művésznő jellegzetes csomózásos technikájával lépteti elő a kettészelt gyümölcsöt plasztikai hatású, tetszetős műtárggyá. Nem csodálkoznánk, ha jövőre a közönségszavazás ezt is a díjazottak közé sorolná. A textilművésznő egyébként idén az I. díjat vehette át. Itt illő elmondani, hogy a II. helyezett Csíky Szabó Ágnes új munkája, a népi és kultúrtörténeti hagyományokból egyaránt merítő elegáns, vörös és fekete, csengettyűs falikárpit, az Örökség ugyancsak magára vonzza a tekintetet. A III. kitüntetett, Kolumbán Kántor Zita ezúttal az Ígéretek tárházával csillogtatja meg találékonyságát. A vegyes technikával kollázsszerűen eggyé varázsolt mű képet, szöveget, jelképet ötvözve kínál föl sajátos bibliai példázatot. Egyébként ritka a tárlaton a technika és az anyaghasználat tekintetében csak egyvalamire korlátozódó alkotás. A művészek mondandójuk, díszítő szándékuk felerősítése érdekében vegyítik az eljárásokat, merészen fordulnak olyan anyagokhoz is, amelyekről korábban senki sem gondolta volna, hogy beillenének a textilművészet kereteibe. Ilyen vonatkozásban kimeríthetetlennek tűnik a műfaj és művelőinek inventivitása. Gyapjú, selyem, pamut, vászon, bársony, csipke, posztó, nemez, bőr, gyöngy, kerámia, fémszál, kő, műanyag, szövés, gobelinezés, csomózás, varrás, hímzés, foltvarrás... Hosszasan lehetne sorolni csak úgy kapásból, mennyi mindenből áll össze az Ariadné képzeletingerlő látványvilága. Ahány mű, annyiféle, de egyenlő intenzitással képes hatni a nézőkre. Nagy Zsuzsa elegáns Ünnepe éppúgy, mint Sajgó Ilona megkapó patchwork Ikarosza, Simó Enikő finom mívű Kicsi kék bolygója, Tudoran Klára Lívia vidám New Imagója, Orbán Anna Mária érzékeny, festett Törékenysége.

Visszatérve a különlegességekre, Bandi Katinál kell időznünk. Ismét ruhatervező énje került előtérbe. A múltból kreatívan inspirálódva, két magyaros díszítésű, ünnepi úriasszonyruhát állított ki. Szépek, ízlésesek, sosem mennek ki a divatból. Ahányszor a galériában jártam, hogy újranézzem a kiállítást, mindig láthattam egy-két hölgyet az Ünneplőben címmel szereplő munkák körül. Bizony, szívesen viselnének ilyet ma is egy bálban, más ünnepi alkalmakon.

Minden textíliáról nincs módom szólni, de végül az is beszédes lehet, ha felidézem néhány alkotás címét, ez is jelzi a kiállítás értékeit, hangulati töltetét. Tehát: Tűztánc, Mágikus repülés (Hedy M-Kiss), Belső kastély (Györgypál Réka), Titokzatos öltözék (Erna Berger Moise), Trópusi ritmusok (Ana-Maria Rugescu), Virágvasárnapi virágok (Anca Pia Rusan), Az idő menyasszonya (Pacsika Lia), A dacos Natalia portréja (Anca Franz Socol), Transzparencia (Andor Corina), Belső szemlélet (Cigher Fernea Bianca), Álomnyomok (Péter Eszter), Ima (Szakács Ágnes), Az ősz bálványa (Török Zsófia), A zöldről álmodozva (Ana Raveca Brânzaş), Pénelopé emlékei (Veér Renata),  Virágfakadás (Eugenia Goraş), Felhők kapuja (Lucia Puşcaşu), Vallomás (Fábián Gabriella), Fehér végtelen (Rodica Banciu Regep), Zászló a tavaszi friss hajtásoknak, Zászló a kósza hópelyheknek (Nagy Dalma), Anyám kertecskéje (Maria Gliga). A többit fedezze fel Ön, kedves olvasó. A hónap végéig még megteheti.