Az átmeneti korszak drámai regénye

Szerencsétlen sorsú asszonyról szól Méhes György regényei közül az Orsolya, első ízben még 1986-ban jelent meg, az újabb az Ulpius-ház Könyvkiadó különlegesen szép fedőlaptervvel megjelentett sorozatában 2006-ban, még az író életében.

Szerencsétlen sorsú asszonyról szól Méhes György regényei közül az Orsolya, első ízben még 1986-ban jelent meg, az újabb az Ulpius-ház Könyvkiadó különlegesen szép fedőlaptervvel megjelentett sorozatában 2006-ban, még az író életében. Műfaját tekintve keretes regényként indul, első lapjain egy tűnődéseivel magára hagyott fiatal lány faggatja nénikéjét – úgy is mint szemtanút, foszladozó emlékeiből alig ismert anyja keserves sorsáról. Botladozik kérdéseivel, hiszen nem tudja, lehetne-e igazságot szolgáltatni az asszonynak, aki gyermekeit elhagyta szenvedélyes szerelméért.

Orsolya a család régi barátja, nem szeretne ítélkezni, megpróbálja felidézni a történteket úgy, ahogy bekövetkeztek, és meghagyja az ítélkezést, esetleg a tanulságot a kérdezőnek.

Nagyon tehetséges, de egzaltált, valahogy nem e világba való asszony gyermeke ül most Orsolya előtt, anya nélkül, szeretetre vágyó légkörben nevelkedett tudós apja mellett, most pedig egy festmény hozta Orsolyához, az anyja festette valaha gyermekeiről, róla és öccséről, még abban az időben, amikor együtt volt a család, és az anyja ösztönös tehetsége a festészetbe merült.

A kép pedig, amelyet valahonnan az Ókirályságból küldtek el neki, szomorúságot, bánatot hordozott. Ez az elindítója a fiatal lány kérdéseinek. – Ki is volt, milyen is volt valójában az anyja, mi történt két házassága után, mi kergette az öngyilkosságba?

Szövevényes történet bontakozik ki az elbeszélésből. Egy jó családban nevelkedett, művészi hajlammal, tehetséggel megáldott fiatal lány beleszeret a mesterébe, az idős költőbe. Rajongója lesz, mellészegődik, betegségében önfeláldozóan ápolja, gyászában pedig egy év múlva a költőt utánzó verseket ír. És mert rajongó természetű, nemsokára történelemtanára bűvöli el, egy félszeg, rosszul öltözött, magányos fiatalember, akiben felismeri a rászoruló férfit.

Innen kezdődnek a bonyodalmak, házasságuk után a két közeli rokon család beavatkozása a tudós fiatalember és a már családanya, de házát rendben tartó, gyermekeit nevelő asszony szerepét nem vállaló, az új társadalmi rendet is csak kívülről szemlélő fiatalasszony életébe. A helyszín először egy erdélyi nagyváros, egyetemi város, később egy vidéki kisváros a második világháború után, egy új társadalmi rend, a megváltozott anyagi viszonyok közepette.

A történetben nem várt módon felbukkanó szereplő, aki később családjától elválasztja a gyerekek anyját, ugyancsak tehetséges, szenvedélyes úrlovas volt, lószakértő, nem éppen érdemleges szakma ismerője ebben a társadalomban. Bár felhagy eddigi életvitelével, ennek a szerelemnek szenteli minden erejét, nem sikerül beteljesítenie az asszony mindent feláldozó szerelmének boldogságát.

A megváltozott, régi értékeit elveszített, és az újakat még nehezen megteremtő társadalomban Jankovich Tamás, a valamikori „díjugrató lovas” bukdácsolva próbál megkapaszkodni, a nagy szerelem nem segíti még a beilleszkedésben sem.

A történet sokszor kényszeríti megállásra a mesélőt, nem tud szabadulni a gondolattól, vajon jót cselekszik-e, amikor bontogatja a megrázó történet szálait.

Közben a családhoz tartozó, különböző társadalmi rétegeket képviselő intrikus vagy szenvedő embereket ismerünk meg. Látható, hogy az új világban, az átalakuló társadalomban nem mindenki ismeri ki magát, nem mindenkiben tudatosul, hogy másképpen élhetne teljes életet ebben a légkörben. Bár tehetséggel megáldva, éltét nem tudja rendezni ez a szenvedélyes asszony, érzelmei sodrában, kiszolgáltatva nem bírja a megaláztatást.

Viharos szerelme bolyongásra kényszeríti és kergeti a tragikus események útján.

Így lehetne összegezni Méhes György jól felépített, a korszak buktatóival is regényes történetét, és az olvasóra bízva az asszony sorsának mérlegelését. Azt, hogy hol rejtőzött ebben a történetben a fennmaradás lehetősége, hogyan lehetett volna jó a végkifejlet, amikor nem hagyhatjuk figyelmen kívül a szereplők akkori társadalmi helyzetét.

Az író családregényének első kötete

MICSODA TÁRSASÁG! Cerkabella Kiadó, 2014

Méhes György erdélyi történeteinek napos oldala a gyermek- és ifjúsági regények, elbeszélések. Családregény-sorozatának első kötetét szívem szerint az V–VIII. osztályosok olvasmányául ajánlanám, hiszen a történet minden fejezete jókedvre hangol, olyan felismerésre, hogy mindez velünk is megtörtént, vagy majdnem így volt kirándulásaink során.

Köztudott, hogy a kolozsváriak nagy kirándulók, réges-régen már egyletekbe tömörülve, menedékházakat építve jelölték meg a legszebb kilátókat, és nemcsak a közeli erdőket, hegyeket járják, hanem a Gyilkos-tó, a Szent Anna-tó, a Hargita fenyveseinek is ismerői. A könyv vidám epizódjaiban szereplő két családról is kiderül a végén, hogy kolozsváriak, onnan indulnak szünidei kirándulásra négy gézengúz gyermekükkel felfedezni az erdők, mezők csodáit, gombászni, málnászni, sziklát mászni. A kirándulás első fejezete természetesen a készülődés, a véget nem érő csomagolás, „a vonat nem vár” izgalma. A vonatjegyek sincsenek mindig a helyükön, és az utazók alighogy elhelyezkedtek, mindent felfaltak, amit a kirándulásra becsomagoltak.

A megérkezés sem oldja fel az utazás izgalmait, Apu (nagyfőnök) és Anyu, sőt Vilmos bácsi és Pindur néni sem tud úrrá lenni a szálláskeresés viszontagságain. A kacagtató kalandok sorában talán a legjobb a szamarak bérlése, az alkudozás. A valós veszélyhelyzetek is jól végződnek, mert a barátság, a segíteni akarás, a jó szándék minden rosszból kisegíti őket, mármint a sziklán fennakadt Vilikét és a mozdonyvezető mellé felkérezkedő Öcsit. A felnőttek szüntelen flekkenre éhesek, de jóllakni semmiképpen sem sikerül nekik.

Méhes György üzenete: vigyázat, jókedvűek vagyunk, nem lehet visszatéríteni választott utunkról. Megtaláljuk a gombát, a málnát, a forrást, a szénapadlás is kitűnő szállás számunkra, és minden viszontagságból épen, épségben kikerülünk. Ilyenek vagyunk mi, kolozsváriak. Ilyen igazi, felfedező, tűrő, kitartó nemzedék, a havasok, a fenyőerdők ösvényein gyaloglók, a pöfögő személyvonatokon zötykölődők. A mi társaságunk nem fél az esőtől, széltől, miénk a hazaérkezés öröme.

Olvasás közben, akár egy felfedezőben, felébred bennem a pedagógus, a tanár ördöge, aki minden betűben olvasnivalót lát, abban pedig elemzi a tanításban kiaknázható helyzeteket, keresi a jól hangzó kulcsmondatokat, az erdélyi szóhasználatot, sőt a dramatizálásig is elmegy, szerepenként olvastatná a jól karikírozott család párbeszédes jeleneteit. Meg is állapítom eszerint, hogy kiválóan hasznosítható Méhes György könyve a magyarórákon.

Az illusztrációkról és a kiadóról

A könyv borítója, különleges illusztrációi Bányai István nemzetközi elismerést és nagydíjakat nyert tervező grafikus és illusztrátor munkái. A Magyar Iparművészeti Főiskolán végzett 1972-ben. Sikeres pályakezdés után 1980 óta Párizsban, Los Angelesben, New Yorkban dolgozik, a Times, a Newsweek és az Atlantic Monthly illusztrátora. Humor és elegancia, egyéni rajzmodor jellemzi. A Móra Kiadónak csodaszép illusztrációkat, a Mokép számára filmplakátokat készített. Amint a Méhes György könyvében is látjuk, a gyermekvilág és a kalandos történetek humorba ágyazott fekete-fehér kontúros illusztrációi külön élményt jelentenek az olvasónak.

A kiadó, a Cerkabella, gyermek- és ifjúsági irodalmat közöl, a Móra kiadói csoport tagja. A korszerű forma a célja, képzőművészgárdájában erdélyiek, kolozsváriak is vannak. Arra emlékezve, hogy a valahai Napsugár írógárdájának mestertársai voltak az illusztrátorok, Deák Ferenc, Unipán Helga, Kopacz Mária, hogy csak őket említsem, a gyermekeknek szánt irodalom megköveteli a művészi színvonalú kiadói munkát és illusztrációt.