Az egyház vagyona ebek harmincadján volt!
Úgy gondolom, nem vagyok köteles a nyilvánosságot vállalni, mert nem vagyok köteles az egyház vagyonát és egyéb dolgait mások orrára kötni. Nincs takargatnivalónk, de jogunk van eldönteni, hogy mit vállalunk és mit nem.
Tisztelt Vajda György! Tudomásom szerint nem lehet valakit a mai világban arra kényszeríteni, hogy interjút adjon, ha az illető személy nem óhajt. Márpedig ez történt, amikor a telefonhívásra válaszolva – még 2011 decemberében – a „nem” visszautasító szót használtam, gondolom, elég világos volt. De megvolt rá az okom is, hogy miért. Ez már régi történet. És mindezek után mégis kimenni falura és olyan emberektől érdeklődni az egyház dolgairól, akikről a falunak megvan a „jó véleménye” és akik azt sem tudják, hogy mi miért történik az egyháznál, az mégiscsak kikényszerített vélemény és egyáltalán nem reális.
Úgy gondolom, nem vagyok köteles a nyilvánosságot vállalni, mert nem vagyok köteles az egyház vagyonát és egyéb dolgait mások orrára kötni. Nincs takargatnivalónk, de jogunk van eldönteni, hogy mit vállalunk és mit nem. Az egyháznak nemcsak papja, de gondnoka és presbitériuma is van, ők döntenek, nem úgy, ahogy hozzá voltak szokva évek óta azok, akik Erdőcsinádra látogattak még 2008 előtt, amikor a lelkipásztor volt mindenekfelett.
A megvalósított tervek, az elvégzett munka és az eredmény az, ami igazolni tudja, hogy az egyház vagyona milyen kezekben van, és nem az újságíró fogja eldönteni valami jövő-menő emberek véleménye alapján, hogy mi van az egyháznál. A faluba bármikor szeretettel vártunk és várunk ma is mindenkit, de az egyház dolgaiba nincs joga senkinek se beledugni az orrát, még akkor sem, ha jót akarna, mert az az egyház vezetőségétől függ, hogy mit akar elmondani vagy mit nem. Mi együtt szoktunk dolgozni a presbiterekkel és gondnokkal. Mindenkinek számít a véleménye, talán nem úgy, mint ahogy eddig megszokhatták.
Az egyház vagyona jó kezekben van, mert az elmúlt 3 és fél év alatt nem véletlenül sikerült az egyház templomát 90%-ban feljavítani, amiről tanúskodnak pályázati elszámolások, adományok, a gyülekezet hozzájárulása és sok dokumentáció. Ha nem lett volna romhalmaz az a templom, amit 2008-ban átvettünk a volt lelkésztől, talán azok az épületek, melyek az ön véleménye szerint – tisztelt Vajda György – „ebek harmincadjára” kerültek, már rég fel lennének újítva. De talán ezt nem tudják, mint ahogy azt sem, hogy az öregotthonnak szánt épületet mi már eladtuk és nem a mienk. Nem értem, miért jelenik meg a fényképe az egyház neve mellett. Sajnos, sok más egyebet sem tudnak, csak azt nem értem, hogy ha valaki ennyire tájékozatlan, miért vállal egy olyan interjút, melyről elég világosan kimondták a „nem”-et.
Különben is úgy tudom, hogy írni egyházról, vagy lelkészről, vagy bárkiről csak akkor jogos, ha előtte az illető személynek vagy egyháznak kezébe kerül az a bizonyos irat, amit publikálni szeretnének. És milyen újságcikk lehet az, amelyik a kényszerhelyzetből adódóan talán valami emberi bosszú tárgya, mivel az erdőcsinádi lelkész nem akarta vállalni a nyilvánosságot? Úgy érzem, hogy elsősorban a gyülekezetemet és Erdőcsinád lakosait érinti leginkább az, ami megjelent az újságban, és ezért köteles vagyok a cikket megválaszolni, mert én is ragaszkodom az enyéimhez, mint bárki normális ember. Nagyon sajnálom, hogy oda jutottunk, hogy magyar a magyart zaklatja, és az összefogás, a megértés helyett a félreértés és az értetlenség uralkodik köztünk. Erdőcsinád egyháza és népe tisztességgel és szeretettel fogad bárkit, aki szeretettel és tisztességgel viszonyul embertársához.
Az erdőcsinádi egyház nevében
Bálint Csaba református lelkész
