Azok a régi, szép idők…

Tisztelt szerkesztőség!

Virág György visszaemlékezései gyermekszínészi múltjára bennem is elindították a Székely Színházhoz fűződő emlékeim sorát.

1946. március 10-én volt az első bemutató, színházavató előadás. Lehár Ferenc A mosoly országa című regényes, három-felvonásos operettje került színre, vezényelte Tóth Sándor, az én édesapám. Akkor én 5 éves voltam, és nem óvodába vittek, hanem a Székely Színház próbáira és előadásaira. A Kultúrpalota volt számomra Alice „Csodaországa”, és benne maga a színházi élet. Mindenkit ismertem, báró Kemény Jánostól kezdve a színészeket, a műszakot, az irodában tevékenykedő Bérczi Böskéig. Engem is ismert mindenki, a Virág család apraja-nagyja is. Édesapám 1946-48 között kb. 14 operettet és zenés darabot vezényelt; a vásárhelyi közönség nagyon szerette ezeket az előadásokat, szinte mindig telt háznak játszottak a színészek.

Aztán Antalffy elvtársnő lesöpörte az operettet a színpadról, mivel a kommunista eszmék nem tűrhették meg az ún. 

„arisztokrata” műfajt… A munkásosztálynak a szocialista realizmust kellett behozni a színpadra, és Tompa mester ennek megfelelően zseniálisan átalakította a műsorpolitikát. Családunk több vonalon is kötődött a Székely Színházhoz. Édesapám karmesterként tevékenykedett, édesanyám 1946-ban művészvendégként Saffit énekelte J. Strauss A cigánybáró c. nagyoperettjében. A nővérem, Tóth Erzsébet szerződtetett tagja volt a színháznak 1958-ig. A Székely Népi Együttes szólistája lett, és bejárta a világot a mi csodálatos népdalainkkal. Jómagam gyermekszínészként Metz István Jánoska című egyfelvonásosában „főszereplő” voltam kislány létemre. Apámat Jenei Ottó, anyámat Hamvay Lucy alakította, a rendező Szabó Ernő volt. Kellán Sanyi bácsi volt az ügyelő, és az öléből tett be a színpadra minden előadás alkalmával!

1950 augusztusában Szabó Ernő A vezér című zenés ifjúsági egyfelvonásos vígjátékában én voltam a 7. pionír, Virág István volt a 4. rongyos, a 4 éves Pistikét Virág Gyurika alakította. A darab kíséretét a Marosvásárhelyi Szimfonikus Zenekar 

15 tagja látta el, köztük volt a 19 éves bátyám, ifj. Tóth Sándor mint trombitás. (Később főiskolai tanár lett, a fizikatudományok doktora.)

1959-ig a színház minden előadására elmentem. 1964-ben kerültem vissza Kolozsvárról Marosvásárhelyre cantotanárként, és a zeneiskolák kiköltöztetéséig a Kultúrpalotában dolgozhattam, gyermekéveim 

„Csodaországában”. Visszatekintve a múltra, úgy érzem, hogy a sors kegyeltje voltam. Csodálatos emberek között nőttem fel, csodálatos előadásokat láthattam és csodálatos fiatalokat taníthattam az éneklés titkaira. Néhai színis növendékeim zenés produkciói mindig visszahozzák számomra a gyermeki múlt színházi bűvöletét és azoknak az emlékezetét, akik ma már nincsenek.

Papp Mária

(Marosvásárhely, 2016. március 7.)