2024. july 8., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Bár egyetértésre jutottak a katolikus iskola ügyében, a tanfelügyelőség vezetősége a konszenzus ellen szavazott

  • 2017-06-23 13:12:03

Hogyan próbál segíteni a Bolyai? 
„A sajtóban” és a közösségi oldalakon megjelent állítólagos híreszteléseket cáfolta Hajdú Zoltán, a Bolyai Farkas Elméleti Líceum aligazgatója a június 21-i tájékoztató jellegű megbeszélésen, amelyet a Római Katolikus Teológiai Líceum megbízott igazgatójával, Székely Szilárddal közösen tartottak. 
Mivel Hajdú Zoltán szavaiból kiderült, hogy nem bízik meg a sajtóban, amely állítólag téves információkat közölt az ügyről, a sajtótájékoztatón készült jegyzőkönyv szövegét idézzük az alábbiakban. 
Az intézményvezetők fontosnak tartották hangsúlyozni, hogy a Római Katolikus Teológiai Líceum jelen pillanatban törvényesen működik, „ezért alaptalanok a közbeszédnek azon vélekedései, amelyek a kezdő osztályok átvételéről, illetve az átvétel megtagadásáról szólnak. Igaz, hogy a tanfelügyelőség már jóval korábban szóban konzultált erről az eshetőségről a Bolyai és az Unirea igazgatóival, de mivel hivatalos megkeresés nem érkezett ebben az ügyben, mindkét iskola vezetőtanácsa tárgytalannak minősítette a felvetést. 
A Bolyai a maga részéről – Székely Szilárd katolikus igazgató frappáns megfogalmazásában – éppen azzal segít, hogy nem segít, vagyis a Teológiai Líceum önálló létét támogatja. Segítő szándéka nem új keletű, 2004-ben útjára indította az első katolikus kilencedik osztályt (amit a város több neves líceuma megtagadott) abban a reményben, hogy belőle fog kinőni a katolikus felekezeti oktatás. Ma pedig, amikor a három magyar tannyelvű líceum konzorciumából a tanfelügyelőség önkényesen kizárta a katolikus iskolát, a Bolyai továbbra is mellette áll, szakmai és szervezési kérdésekben nyújt támogatást.
A szárnyra kapott mendemondákat néhány egybeesés is magyarázza: a Bolyainak – egyelőre csak szóbeli közlés formájában – kilátásba helyezték eggyel több természettudományi szakirányú osztály indítását (az előző vezetőség decemberben felterjesztett kérésének megfelelően), ami egybevág a katolikus líceum egyik tervezett kilencedik osztályának profiljával. Ugyanakkor a katolikus iskola a tanfelügyelőségi, egyébként teljesen törvénytelen tiltás következtében elesett a nulladik osztály indításának lehetőségétől, miközben a Bolyaiba az iskola körzetéből 40 gyereket írattak előkészítő osztályba, és a tanfelügyelőség nagy sokára (a negyedik felfolyamodásra) jóváhagyta két osztály indítását, de mindkét osztály a Bolyaié, ott indulnak, és ott is maradnak. 
Egy adott iskola beiskolázási terve, indítandó osztályai nem csoportosíthatók át egy másik tanintézményhez, erre nincs törvényes lehetőség.
Szó esett a továbbiakban az Unirea Főgimnázium képmutató iskolapolitikájáról, amely a közvélemény előtt fájlalja a magyar tagozat elvesztését, de nem indított magyar osztályokat sem 2015-ben, sem 2016-ban.
Újságírói kérdésre válaszolva Székely Szilárd megbízott igazgató elmondta, hogy a pár nappal korábban kimondott közigazgatási bírósági elsőfokú ítélet nyomán kétes jogi állapot született, tudniillik felfüggesztésre került az 1385-ös tanfelügyelőségi határozat, amely az iskolát a hálózatba illesztő 33-as tanácsi határozat kiegészítésére szolgált, ezért az iskola fellebbezést fog benyújtani, mihelyt írásban is kézhez kapja a szóban forgó ítéletet.
Az igazgatók reményüket fejezték ki a tarthatatlan helyzet megoldását illetően: soha nem fordult még elő, hogy június végén a nyolcadikos végzősök még ne ismerhessék a megye iskolahálózatát, ne választhassanak a továbbtanulási lehetőségek közül. Ugyanakkor csak a Római Katolikus Teológiai Líceum folyamatos további működését tartja egyetlen elfogadható lehetőségnek a két intézmény vezetősége, tanári kara, szülői közössége és diáksága.”
 
Érthetetlen a Maros Megyei Tanfelügyelőség döntése
Amint a Maros megyei RMDSZ június 22-i sajtóközleményéből kiderül, a két igazgató sajtótájékoztatóját követő napon mégiscsak konszenzus született arról, hogy „a katolikus iskola mint jogi személy a 2017/18-as tanévben a Bolyai Farkas Líceum alá sorolt struktúraként működhetne. 
Ezt a jogi megoldást az iskola megmentésére elfogadta a katolikus líceum vezetősége, a katolikus egyház, a szülők, a marosvásárhelyi önkormányzat és a prefektus is. A tanfelügyelőség, bár hivatalos átiratot is kapott a szülőktől erre vonatkozóan, az érintettek igényeit figyelmen kívül hagyva, más döntést hozott. A korábban jóváhagyott, összesen 53 induló magyar tagozatos 9. osztályból, a 70/2017-es, a beiratkozást megtiltó tanfelügyelőségi rendelettel a tanfelügyelőség három osztályt kivett a rendszerből. A június 22-i döntéssel megtartva az összesen 53 magyar osztályt, úgy határoztak, hogy a felfüggesztett három osztály a Bolyai Farkas, a Constantin Brâncuşi és a faipari szaklíceumban indulhat. 
„Úgy tűnik, a tanfelügyelőség nem megoldást keresett, hanem szabadulni akart az ügytől, és a gyerekek érdekeit, valamint a szülők és pedagógusok kéréseit figyelmen kívül hagyva megkérdőjelezhető, törvénytelen döntést hozott. Ez nemcsak elvi és erkölcsi szempontból elfogadhatatlan, hanem oktatásügyi szempontból is kérdéseket vet fel, hiszen elméleti líceumi osztályt szakközépiskolai osztállyal akarnak helyettesíteni olyan iskolában, ahol ráadásul nincsen elegendő magyar szaktanár, ami már eleve hátrányos megkülönböztetést jelent a magyar közösség számára. 
 
A szenátor a főtanfelügyelő lemondását kéri
Tekintettel arra, hogy hónapok óta halogatták az induló 9. osztályok brosúráinak a kinyomtatását, arra hivatkozva, hogy Marosvásárhelyen nincs iskolahálózat, felfoghatatlan, hogy milyen jogi alapon tudtak mégis dönteni. A magyar közösségből gúnyt űző, diszkriminatív lépés miatt Novák Csaba Zoltán szenátor lemondásra szólította fel a főtanfelügyelőt – olvasható a nyilatkozatban. 
„Az RMDSZ számára továbbra is elsődleges a gyerekek tanuláshoz és a szabad iskolaválasztáshoz való joga, és együtt érzünk a szülőkkel, valamint támogatjuk őket abban, hogy a törvényes keretek között továbbra is harcoljanak a katolikus felekezeti oktatás megtartása mellett. A több hónapi tárgyalás után, most, amikor végre konszenzusos megoldás körvonalazódott, úgy érezzük, hogy a tanfelügyelőség a június 22-i döntésével csúfot űz a magyar közösségből” – olvasható az RMDSZ közleményében. 
(Összeállította: Bodolai Gyöngyi)

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató