Békebeli 1913

Nem mindennapi, ugyanakkor egyre megszokottabb esemény volt pénteken este a Marosvásárhelyi Rádiónál.

Fotó: Vajda György

Nem mindennapi, ugyanakkor egyre megszokottabb esemény volt pénteken este a Marosvásárhelyi Rádiónál. S mielőtt valaki ezért az ellentmondásért megróná a szerkesztőt, kifejtem: különleges kötetet mutattak be a 3-as stúdióban – ez volt az eltérő –, s jó az, hogy a Litera-túra műsor szerkesztői felvállalják azt, hogy ebben az olvasástól elszokott világban hangoskönyveket készítenek, s így Hajdú Farkas-Zoltánnak a közönség előtt is ismertetett Békebeli 1913 című könyve mellett más hasonló kötetet is ezen a helyszínen ajánlanak az olvasók figyelmébe.

Maradjunk a különlegességeknél. A kötet. Először hangoskönyvként hallhatták a Marosvásárhelyi Rádióban, Barabási Tivadar színművész előadásában. S nem csak a kötet felvételének hangulatát, hanem a békebeli időkét is igen jól illusztrálta a színművész, aki felolvasott a regényből Ila Gábor zongorakíséretében.

A kötet illusztrációi bélyegek, Vidák Zsolt, magyarországi grafikus alkotásai, aki azoknak a portréját készítette el sajátos, kissé ironikus ábrázolással, akiknek élettörténetei szerepelnek a kötetben. A könyv műfaja dokumentummal ötvözött fikció, a korabeli újságok hírei fonódnak legendákkal, az írói fantáziával.

Miért 1913? Mert ez az év előzte meg azt a világkatasztrófát – az első világháborút –, amelynek kimenetele a mai napig megváltoztatta Európa és a világ helyzetét, sorsát. Valóban, az utolsó igazi békeév, amelyben – bár jelei megvoltak – olyan művészeti életnek, gazdasági fejlődésnek voltak tanúi a kortársak, hogy senki nem gondolta azt, hogy csupán egy esztendő múlva minden a feje tetejére áll. Pezsgőt, jót ígérő korszak volt ez, különösen az Osztrák–Magyar Monarchiában, amely stabilnak látszott a térségben. Vagy mégsem? A kötet nem a történelmi választ keresi erre, hanem mindazt, amit és ahogyan átélt a kisember. De nem csak. A korabeli történelmi dimenziót azzal is szemlélteti a szerző, hogy párhuzamokat, élettörténeteket vázol úgy, hogy olvashatunk Adyról, Kosztolányiról, több kortárs magyar költőről, íróról, de megjelennek azok a meghatározó világirodalmi és művészeti személyiségek is, mint Kafka, Kokoschka, Rilke, Picasso vagy akár „a történelemcsinálók”, Vilmos császár, Ferenc József, Hitler, Sztálin. Aztán párhuzam az is, hogy korabeli csíkszeredai újságokból idéz a szerző, amiből az is kiderül, hogy a Kárpátok ölében húzódó isten háta mögötti vidék is tulajdonképpen Európa – a nagy birodalom része – volt, hiszen a Gyilkos-tót egy hazában emlegetik a Balatonnal vagy a Tátrával.

A könyvbemutatón Hajdú Farkas-Zoltán Németországban élő íróval, műfordítóval Markó Béla beszélgetett. Megtudtuk, édesapja emlékének is ajánlja a könyvet, s az epizódszerű történetekben arra a kérdésre kereste a választ, hogy abban az időszakban, amikor minden rendjén volt, mi volt az, ami az embereket arra kényszeríthette, hogy felszínre kerüljenek azok a primitív állati ösztönök, amelyek miatt egymást ölték, pusztították. Emiatt is, bár úgy tűnik, hogy valamiféle rendezői elv szerint építette fel a kötetet, a szerző gondolatait a „szíve”, a tudatalatti vezérelte a történetek összefűzésében.

Sebestyén Spielmann Mihály történész – a másik beszélgetőtárs – a könyvbemutatón még közelebb hozta a hallgatósághoz a kort azzal, hogy idézett az 1913. év marosvásárhelyi krónikáiból. S igen találóan olyan eseményeket választott ki, amelyek azt bizonyítják, hogy ekkor Marosvásárhely is úgy volt része a monarchiának, hogy akkor épül meg a mai napig is egyik legjelentősebb szecessziós épület, a Kultúrpalota, de egy marosvásárhelyi képviselő minisztert buktat, s hogy valami már 1913-ban nem volt rendjén, a Maros-partiak úgy érezték, hogy a bolgár kertészek részt vesznek az akkor már dúló balkáni háborúban, mi több, a 62. marosvásárhelyi gyalogezred is Tuzlában hadgyakorlatozik. Minő véletlenek… – tehetnénk hozzá.

Aztán szó szót hozva, a szerző és faggatója kifejtették: akkor is és most is valahogy abban a komplexusban voltunk, vagyunk, hogy tőlünk, Erdélyből az út Európa felé Budapesten keresztül vitt, visz, s valahogy jó lenne, ha már ettől egy kicsit megszabadulnánk. Tegyük hozzá – a sorsunk össze van ugyan kötve, de a világpolitika nagy döntéseit még mindig máshol hozzák meg. Ajánló: olvassuk el a kötetet, tegyük le magunk mellé, és nézzünk körül, mi történik ma a nagyvilágban. Párhuzamok?