Egy magyartanár tarisznyájából

Éltető irodalom

Két kis könyv, jól kézbe foghatók, könnyen forgathatók, Az Éltető irodalom című kötetben egy magyar szakos tanár vallomása olvasható gyermekkoráról, az irodalomról, a könyv szeretetéről, a Mesélnek a csillagok pedig az élet vargabetűiről és kifürkészhetetlen fordulatáról szól. 

Szórakoztató és ugyanakkor elgondolkoztató olvasmányok, amelyeket a valóság ihletett, és írójuk két arca jelenik meg bennük: a tanár, aki nyugdíjasként sem mond le mesterségéről, és az ember, aki empátiával rögzíti két gyermekkori pajtásának elrontott életét és időskori egymásra találását. Szerzőjük Moldovan Irén marosszentgyörgyi magyartanárnő, aki nem töltötte tétlenül a bezártság hónapjait, és számítógépbe írta a valóságból ihletődött szerelmi történetet. Ugyanakkor azt is, hogy a tekerőpataki kislány hogyan szeretett bele annyira az olvasásba és az irodalomba, hogy hivatásául választotta, és hogyan őrzi emlékeiben a jelenkor népszerű vagy feledésbe merülő íróinak, költőinek emlékét.

Június 10-én a szerző alkotásaira kíváncsi népes közönség gyűlt össze a marosszentgyörgyi plébánia tanácstermébe, ahol ezúttal is megtapasztalhattuk azt az összefogást, ami a helység művelődési életét jellemzi. Jelen volt, és köszöntötte a szerzőt Sófalvi Szabolcs, Marosszentgyörgy polgármestere, és nem véletlenül, hiszen a helyhatóság támogatta a könyvek kiadását (Europrint Kiadó), annak jeléül, hogy a község megbecsüli alkotómunkát végző lakóit. Szeretjük a művelődést, szeretünk egymással találkozni, tartsuk meg ezt a jó szokásunkat! – hangsúlyozta rövid köszöntőjében a polgármester. 

A műsort Baricz Lajos katolikus plébános, az est házigazdája vezette, akire – amint elmondta – olyan benyomást tettek a könyvek, hogy időnként sírni, máskor nevetni volt kedve, és két szonett megírására ihlették: „nem unod meg soha a csillagmesét,/ benne a magad s a mások életét” – hallottuk a megszólaló versekben. 

A könyveket Molnár Éva nyugalmazott magyartanár mutatta be. Tartalmas, alapos, érzékeny méltatásában kiemelte, hogy mindhárom életsors a rendtartó székely falu közösségéből indul, és mindhárom szereplőnek akadályokat gördít útjába az élet. Gyermekkoruk színhelye a védett és biztonságos környezet, ahol mindennek és mindenkinek jól meghatározott helye van. Ahol az önfeledt játékban, a bátorságpróbákban, a korlátok döntögetésében alakul a gyermek jelleme, aki megtapasztalja, hogy tetteinek következménye van: a mértékkel szóló elismerés, vagy, aki rossz fát tett tűzre, a reggeli mellé kijáró pofon, amire csak a szülőnek van joga. Ebben a környezetben az ad önbizalmat a gyermeknek, hogy folytonosan érzi a gondoskodást, de ugyanakkor a felelősséget is.

Moldovan Irén szereplői közül, felnőtté válva, a nők erősebbek. A szerelmi történet nőalakja megalázó, sikertelen házasságai ellenére is példamutató akaraterővel, kitartással teremt otthont családja számára az új világban, és idős korában „a gyöngéd emberi érzések is megtalálják… az óhazából”. A férfi, akit az erős apa tart otthon, és tántorít el attól, hogy új „hazát” keressen, a gyermekkori emlékek szálán jut el régi kedves pajtásához, és kelti fel a szerző alkotókedvét, hogy kettőjük emlékeit és kései, de annál többet ígérő találkozásukat megörökítse. 

Moldovan Irén, aki a székely faluból kerül a vegyes lakosságú Marosszentgyörgyre, nem fogadja el, nem nyugszik bele, hogy gyermekként kirekesztik. Rájön, hogy társainál is többet kell tanulnia, szavakat, nyelvet, műveltséget, hogy majd ő oktathassa – és nem is akárhogyan – leendő tanítványait. Nemcsak az iskolában, tanóráin kívül is olyan irodalmi kört szervezve, amelyre szívesen látogattak el a kortárs irodalom képviselői, mint azt a tanárnőnek dedikált könyvek tanúsítják. Az Éltető irodalom második részének (Találkozásaim) rövid írásai a copfos iskolás lány, a későbbi főiskolai hallgató, majd az irodalomtanár visszaemlékezései példaképeire, szellemének formálóira, akik közül egyesek igen hamar feledésbe merültek – fogalmazott Molnár Éva.

A méltatásból idézem az Éltető irodalomról: „Nekünk, kortársaknak kedves olvasmány, feltámad tőle az ifjúság édes szellője. A következő nemzedéknek már egy darab művelődéstörténet a Baby (Moldovan Irén) tarisznyájából. Vajon mi van még ebben a tarisznyában?” 

Örül, hogy múzsája volt egy pap költőnek – mondta végszóként a szerző, aki Osvát Ernőt idézte a nőíró és írónő szó közti különbségről. „Jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, hogy mellettem vagytok, időt szakítottatok erre a csütörtök esti találkozásra, amelyet ünneppé varázsoltatok” – mondott köszönetet a jelenlevőknek. 

A könyvbemutatót szentmise előzte meg, Szántó Árpád dallal köszöntötte a szerzőt, Simon Kinga a Kalotaszegi hajnali zsoltárt énekelte, fellépett a Szent György egyházközségi kórus és a Kolping Család énekkara, Pataki Ágnes Tamási Áron Szép Domokos Anna című balladáját adta elő őszinte átéléssel. Végül a szerző hosszan dedikálta mindkét kötetét.