Európa-nap – esővel, hideggel, de a bőség zavarával is

• 2011-05-09 15:37:06

• Bölöni Domokos

Vasárnap a Duna Televízióban hét szomszédos ország hét városából és a budapesti stúdióból jelentkeztek a riporterek.

Vasárnap a Duna Televízióban hét szomszédos ország hét városából és a budapesti stúdióból jelentkeztek a riporterek, kulturális, gasztronómiai és sporteseményekről tudósítottak. Többször kapcsolták élőben a hét helyszínt: Sepsiszentgyörgyöt, Magyarkanizsát, Eszéket, Lendvát, Alsó- és Felsőőrt, Párkányt, Nagyszőlőst. Ez volt a jelszó: „Természetesen együtt!” Ez a szlogen jól szimbolizálja az esemény filozófiáját; hogy természetesen együtt ünnepeljük az Európai Unió napját a szomszédos országokkal, az ott élőkkel, hiszen mindannyian Európa része vagyunk – hangzott el már a beharangozóban. A nyolcórás műsorfolyam mint szimbolikus híd kapcsolta össze a hét ország hét váro-sát. Ezzel „megelőlegezték” – nyilván a nézők nevében is – a tagságot Horvátországnak, Szerbiának és Ukrajnának. „Fontosnak tartjuk minden országban rámutatni a békés együttélés fontosságára, hogy igenis, természetesen együtt tudnak élni a magyarok a horvátokkal, osztrákokkal, románokkal, szerbekkel éppúgy, mint a szlovákokkal, szlovénekkel, vagy az ukránokkal.” Mármost ha kritikailag állnék ehhez a dologhoz, következne az „ehhez képest” bevezetésű fanyalgó körmondat; de mert közben egyéb jó dolgok is voltak a világnak abban az időszeletében, és mert a hosszú műsorokat képtelen vagyok együltömben végignézni, csak a beleérzés és a szeretet hangján beszélek a kétségkívül kitűnő vállalkozásról, amely a rideg természeti viszonyok ellenére is elérte célját. Elég, ha csak a születés- és névnapját ünneplő Sepsiszentgyörgyre gondolok, ahol, mint mondják, az eső és hideg ellenére egy-egy koncerten többezres tömeg bulizott. Újdonság volt a Kultúrkert: kézművesek, néptáncosok, dzsessz és borudvar –, onnan közvetített a Duna Televízió.

Hozadékára még bizonyára vissza-visszatér a média, bár a budapesti sajtóban a belviszály foglalja el még sokáig a főhelyet; ha nincs botrány, nem mázolnak le semmit, nem masírozik senki, nem ütlegelnek ártatlanokat –, nos akkor lehet akármilyen nap, elrabolhatják ismét és ismét Európát: nem érdekes.

Számomra megrendítő volt annak a nagyszőlősi özvegyasszonynak, Szegle Jenőné Fánta Erzsébetnek a története, akinek az urát úgy vitték el három napra, hogy három esztendő vetette haza, és többé sosem lett ép ember belőle. Nem egyedüliek ebben, és abban sem, hogy a hatalmi változások szerint hol egyik, hol a másik állam polgárai voltak, holott maguk sosem változtattak hazát. És az sem vigasztalta őket, hogy közben mindvégig Európában éltek.

Milyen lesz vajon – ha lesz – a határok nélküli Európa?