Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-07-09 14:19:21
Júlia kislányként sem rajongott a szünidőkért. Legszívesebben átugrotta volna a végtelennek tűnő nyarakat, mint a tömbházajtó elé rajzolt sántaiskola kockáit. „Juli ma sem jött le” – hirdették mindegyre a szomszéd lányok kusza krétabetűi a bejárat közelében. Hiába hívták tollasozni, asztaliteniszezni, sétálni, ritkán csatlakozott hozzájuk. Inkább tévézett, vagy elővette a háziolvasmányos listát. Középiskolásként aztán kicsit mintha megváltozott volna, el-eljárt üdítőzni, bulizni az osztálytársaival, de továbbra sem számolta a nagyvakációba torkolló napokat. Elhatározta, hogy munkát keres, úgy szabadul a kánikulába rekedt idő mozdulatlanságából. Már a legelső próbálkozása bejött, egy vendéglő teraszán felszolgálóként alkalmazták. A következő évben egy pizzázóban talált állást, aztán Németországba került egy családhoz bébicsősznek. Pár napja egy fagylaltgép előtt láttam üldögélni. Nem ismert meg, én meg nem emlékeztettem, hogy régebb, amikor még a környékükön laktunk, gyakran találkoztunk.
– Mindjárt jönnek a kliensek, el leszek foglalva – nézett rám zavartan, amikor arra kértem, meséljen a munkájáról. Aztán mégis szóba állt velem.
– Így nem telik olyan unalmasan a nyár. Három hónapra alkalmaztak. Kétnaponta reggel 8-tól estig dolgozom. Van még egy lány, ketten váltjuk egymást. Esőben nem kell jönnünk. Nem a legizgalmasabb munka, de most ez került. Közel is van az otthonomhoz.
Szalmakalapos öregúr állt meg a fagylaltgép előtt, mellette hajtányos apróság. Júlia gyakorlott mozdulattal nyúlt a csokoládés kar felé.
– Nehéz volt megszokni ezt a munkát? – faggattam a vásárlók távozása után.
– Egy kicsit. Beletelt egy-két napba, amíg megszoktam, hogy a három kar közül melyik ad vaníliás fagyit és melyik csokist, illetve melyikből jön vegyes krém. Egyes vásárlók mindennap jönnek, már előre tudom, mit fognak kérni. De ha sokan vannak, akkor nagyon kell figyelni. Az idősebb vevők sokszor inkább a társalgás kedvéért kérnek fagyit, viccelődnek, nevetgélnek.
– Mennyi fagylalt szokott elfogyni egy nap?
– Ez az időjárástól függ. Ma jó meleg volt, 400-500 lej jött be a 2 lej 50 banis áruból, ki lehet számolni, hogy ez mekkora mennyiséget jelent.
– A fizetés az eladás nagyságától függ?
– Nem. Nyolc órára 50 lejt kapunk, egyhavi fizetésünk 750 lej körül mozog. De nem az anyagiakért ülök itt, amire szükségem van, azt megkapom a szüleimtől, meg zsebpénzt is adnak.
Vaskos könyvön akadt meg a szemem, a fagylaltgép mellett várakozott.
– Másodévet végeztem a jogon. Még tart a szesszió, ha ráérek, tanulgatok – magyarázta Júlia.
– Nem sok ez egy kicsit? Munka, tanulás a nyár kellős közepén?
– Hát egy kicsit nehéz, az igaz – mosolyodott el beszélgetőtársam. – Az egyik vizsgán el is vágtak, azt majd ősszel teszem le.
– És egyetem után? Vannak már terveid?
– Nincsenek. Sok van még a ballagásig – emelte rám sötétbarna tekintetét, aztán újra a csokoládés karra támaszkodott. Rövidnadrágos kisfiú követte izgatottan mozdulatait.