A gyermek azt tanulja az iskolában, hogy a távoli és nagyon ókori Kínában nagy és erős, hosszú-hosszú mérföldeken, tízen és százon át szakadatlanul tartó falakat építettek a hunok és más vándor népek ellen a kínaiak.
A gyermek azt tanulja az iskolában, hogy a távoli és nagyon ókori Kínában nagy és erős, hosszú-hosszú mérföldeken, tízen és százon át szakadatlanul tartó falakat építettek a hunok és más vándor népek ellen a kínaiak. Ez a fal az egyetlen olyan földi objektum, olyan ember építette mű, mely a Holdról is látszik. A falat oly vastagra képezték ki, hogy két könnyű jármű elfért egymás mellett az építmény tetején, koronáján kialakított járőrúton. Célját elérte ideig-óráig – évekre –, de végül is azok ellen, akiknek a feltartóztatására épült, hatástalan volt, mert a hunok egész egyszerűen (??!) megkerülték, és így folytatták útjukat a történelemben egész Rómáig, majd az elenyészésig.
A Holt-tenger partján fekvő masszadai sziklaerődben a zsidó felkelők utolsó csoportjai inkább mind egy szálig elestek, elvesztek, de nem adták meg magukat a Nyugatról jövő ellenségnek, nem hódoltak meg Rómának. Majd a túlélők szerteszórattak, és mindmáig folyik összegyülekezésük.
A történelemleckék arról szóltak, hogy közép- és kelet-európai eleink várakat építettek, több fallal és bástyákkal vették körül magukat, városaikat, meredek sziklák ormára húzódtak fel, amelyekbe visszavonultak, behúzódtak, ha jött az ellenség, a török és tatár, és hősiesen ellenálltak az ostromnak, akár hetekre, hónapokra. Egerben például sikeresen védekeztek, annyira, hogy kötelező házi olvasmánnyá váltak minden magyar és magyarul tanuló gyerek számára immár száz éve. Zrínyi Ilona Munkács várában. Még akkor is, ha az utóbb ukrajnai megyei központ lett.
1961-ben Berlinben falat építettek. Olyat, ami Európát kettéválasztotta. A boldogtalanabbik felén voltál boldog és szerelmes. Proli és kiskirály. Átsóhajtoztál(-tunk) a túlsó oldalra. Na és volt egyszer(re) egy vasfüggöny – Churchill klasszikus hasonlata sajnos több volt, mint egy szerencsés és telibe találó metafora.
Amikor háborogtál, emlékszel, alig két évtizeddel ezelőtt, mert a román–magyar határon órákig vesztegeltél, megvámvizsgáltak, átvilágítottak, kis pénzecskédet elszedte a buszsofőr, hogy megvesztegesse a határőrizeti szerveket, kik az Unió határait és a közép-kelet-európai korrupciót védték, akkor azt mondták neked, minden ország védi a határait, védekezik, nem enged be akárkit, akinek nincs útlevele, pénze, jól meghatározott célja. Ez akkor természetellenesen természetes volt. Voltak határzárak, egyezmények. Ki- és visszatoloncolás. Olykor befogadás. Ford-ösztöndíj.
Aztán Sopronnál a keletnémetek határt bontottak, és átfutottak a szabad világba. Ausztriába. A legenda szerint röviddel ezután eltűntek a hattyúk Bécs tavaiból.
Egész életedben falakról tanulták, falakba ütköztél. Ezek védtek meg, ezzel védekeztek ellened, ellenünk. Nem csak tégla-, beton- vagy börtönfalak. De kerítések, rendőrkordonok, tilalmi zónák, tilalomfák is. A szellemiekről nem is beszélve. Felvételik, vizsgák, vegzálások, nyelvvizsgák, etnikai tisztogatások, nacionalizmusok. Elit klubok. Magas belépti díjak.
Ma ismét védekezni kényszerülnek azok, akik számára nem kívánatos a kialakult törékeny egyensúlyi helyzetet felborító, a terrorizmus beáramlásának veszélyével is fenyegető népvándorlási hullám. Ugyanakkor demokrácia van, a falak nélküliség hívei is hallathatják hangjukat. Segélycsapatok szerveződnek. Továbbsegítenék Európa belsejébe a futókat. (Arról alig hallani, mikor és hogyan távoznak, akik Eger várának országába bejutottak.)
A történelem arról szól nagyon lecsupaszítva, hogy mi és az idegenek. A többi, az osztályharc és szellemharcok ennek járulékos elemei. Ugyanakkor az is biztos – mindkét fél számára világos –, hogy a Mórahalomnál felépült szögesdrót kerítés nem pillantható meg távcsövön át a Holdról. De közelebbről, mondjuk Damaszkuszból sem. Időben annál inkább.
