George Ciorceri: 53 éve a futball szolgálatában

* A tizenhárom éve, 2013-ban készült felvételen Onuțan Károly (b), Bölöni László (k), Sikó Árpád (j) és Hajnal Gyula (j2) társaságában.   Fotók: Czimbalmos Ferenc Attila

A marosvásárhelyi labdarúgás egyik legismertebb képviselője a Beszterce-Naszód megyei Nagydemeter községből származó George Ciorceri, akit az élete jelentős része a hajdani AS Armata csapatához köt. Gică – futballberkekben így szólítják – előbb játékosként, később a klub ifjúsági központjának edzőjeként, majd a felnőtt csapat másodedzőjeként (1992–1995), idővel vezetőedzőjeként (1995–2001) vált ismertté Marosvásárhelyen. 

Az AS Armata megszűnése után a Kolozsvári CFR labdarúgó-akadémiájánál helyezkedett el mint gyerekedző, tehetségkutató, sőt a nagycsapat edzője is volt több időszakban. 

A minap Marosvásárhelyen egy ASA öregfiúk – Kolozsvári Universitatea öregfiúk barátságos mérkőzés után beszélgettünk Ciorcerivel – aki játékosként is komoly hozzáállásáról volt ismert, és edzőként is mindenütt kivívta a tiszteletet, ahol megfordult.

– Isten éltesse, hiszen szeptember 3-án 71-et tölt! Hogy érzi magát mostanában? 

– Köszönöm, jól vagyok, de főleg egészséges. Életemnek abban az időszakában vagyok, amikor ritmusszerűen élek, olyan dolgokkal foglalkozom, amelyek jó érzéssel töltenek el. Ezért is optimista vagyok és még terveim vannak az életben. 

– Jó ideje a hétköznapok zömét Kolozsváron tölti. Mivel foglalkozik jelenleg?

– A Kolozsvári CFR labdarúgó-akadémiájánál alkalmaztak szakmai felügyelőként, emellett edzősködéssel és tehetségkutatással is foglalkozom. Amikor szükség van rá, akár a nagycsapat kötelékében is besegítek, amire már volt példa, hiszen edzői pro-licencem is van. Megjegyzem, hogy fiatal, ügyes, tehetséges gyerekekkel és kiváló szakemberekkel dolgozom a klub keretében. 

– Hol és mikor kezdett el futballozni?

– 1973-ban Balánbányára kerültem a bányásziskolába, ezzel párhuzamosan a helyi Bányász ifjúsági csapatának voltam a tagja. Egy regionális sportrendezvény részeként futballtornát tartottak a Prahova megyei Filipeștii de Pădurén és a labdarúgó-szövetség akkori szabálya szerint egy 18 év alatti ifinek minden csapatban lennie kellett. Erre a szerepre engem választottak a balánbányaiak, ott figyeltek fel rám. Egyébként a később ismertté vált Marin Radu II. (FC Argeș, Steaua) is jelen volt azon a tornán.

– Hogyan alakult a labdarúgó-karrierje?

– Az iskola elvégzése után Ploiești-re vonultam be katonának – ahol fociztam is –, majd a katonaság után visszakerültem Balánbányára, ahol tovább futballoztam. 1979 és 1981 között a Gyergyószentmiklósi Jövő leigazolt labdarúgója lettem, de időközben a mesteri iskolát, a sofőriskolát és a játékvezetői iskolát is elvégeztem, hiszen már a jövőmre is gondoltam. 

– Mikor került az ASA-hoz?

– 1982-ben nyári barátságos tornán rendeztek Gyergyószentmiklóson, ahol a helyi Jövő mellett részt vett az ASA és a lengyel Slask Wroclaw csapata. Egyik találkozó előtt elfogadtam a marosvásárhelyiek akkori elnöke, Cornel Cacovean ajánlatát – addigra végeztem az iskolával is –, így lettem a klub leigazolt játékosa. 

– A vásárhelyi katonacsapatnál 170 mérkőzésen 30 gólt szerzett és az együttes egyik megbecsült játékosa volt. Mikor hagyta abba a futballt?

– 1988 decemberében. De én már két évvel korábban lejegyeztem a napi edzésterveket, a csapat ifistáival – akik tiszteltek engem – egyéni edzéseket tartottam, ugyanis idősebb voltam a nagycsapatot alkotó fiatalok zöménél – éppen generációváltás zajlott az ASA-nál. Egy lágyéktáji sérüléssel is küszködtem és éppen akkor került a kezembe egy cikk a híres Michel Platiniről, aki szintén 33 évesen hagyta abba focit egy hasonló sérülés miatt. Mivel ebben a helyzetben ajánlatos egy időt kihagyni, követtem a francia futballsztár példáját és fölhagytam a futballal. 

– Akkor kezdett edzősködni?

– Igen. Időközben elvégeztem a Román Labdarúgó-szövetség edzőiskoláját és közöltem Cornel Cacoveanuval, hogy szeretnék dolgozni a klubnál. Meg is kaptam a lehetőséget: először az ifjúságiaknál voltam, majd a nagycsapathoz kerültem, kezdetben másodedzőként, majd vezetőedzőként tevékenykedtem.

– Még melyik hazai csapatoknál edzősködött?

– 2001-ben a Temesvári Politehnicához kerültem, az olasz Claudio Zambon anyagi támogató és Marian Iancu klubelnök idején – itt egy évet töltöttem –, aztán 2002 áprilisában a Kolozsvári CFR kezdett foglalkoztatni. Az évek során még edzősködtem a Poli AEK Temesvárnál (2004), az Aranyosgyéresi Huzalgyárnál (2004–2005), a Dési Unireánál (2006), a Gyulafehérvári Unireánál (2007), de az időközben újra alakult ASA-t is edztem 2016-ban, sőt az FC Brassó szakmai igazgatója is voltam 2013-ban. Emellett tőbb ízben edzősködtem a Kolozsvári CFR-nél, gyerek, ifjúsági és felnőtt szinten is. Az említett alakulatoknál A-, B- és C-osztályos szinten láttam el a szakvezetői teendőket, így – ha jobban belegondolok – 1973 óta lassan 53 éve állok a futball szolgálatában. 

– A több évtizedes futball-tevékenysége alapján, hogy látja: labdarúgóként vagy edzőként könnyebb?

– Amikor focista vagy, csak a te problémáidra, a sporttal kapcsolatos dolgaidra összpontosítasz, de edzőként egy egész közösség problémája kell érdekeljen, mivel az edzői teendők mellett menedzser, pszichológus, orvos, akár lelki gondozó is kell legyél. Tehát nehezebb edzőnek lenni, mint játékosnak. 

– Melyek azok a labdarúgó-mérkőzések, amelyekre szívesen gondol vissza mint volt labdarúgó?

– Az 1984. október 28-án Marosvásárhelyen rendezett ASA – Universitatea Craiova találkozóra mindig szívesen emlékszem vissza, hiszen a híres Craiova Maxima ellen 2-0 arányban diadalmaskodtunk. Én azon a meccsen a hajdani eredményjelző előtti térfélen levő craiovai kapuba, mintegy 16 méterről lőttem egy nagy gólt a válogatott hálóőrének, Silviu Lungnak. De egy ugyancsak a Ligetben, 1983. április 6-án lejátszott ASA – Steaua meccs is előttem van, amikor 4-0 arányban leiskoláztuk a fővárosi katonacsapatot. Akkor a néhai Gáll Dezső két gólt szerzett.

– 71 évesen még mit vár az élettől Gică Ciorceri?

– Dr. Halmágyi Imre, az ASA egykori orvosa többször hangoztatta, hogy ő várja, hogy feltalálják azt a csodagyógyszert, amelynek köszönhetően 120 évig is lehet élni. Én is azt várom! – fejezte be a beszélgetést viccesen a vásárhelyi futballélet egyik legtiszteltebb és legkedveltebb képviselője, George Ciorceri.