Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
Cicázgatott egy kicsit vele, visszaküldte az alkotmánybíróságnak, majd a képviselőháznak is, arra hivatkozva, hogy „sérti a diszkrimináció tilalmát és a polgárok jogegyenlőségét garantáló előírást”, tartalmas közvita hiányában született, valamint amiatt, hogy „éretten kell kezelni a megosztó témákat”. Mindezt azonban nehéz elhinni annak az államfőnek, aki a romániai magyarsághoz való negatív viszonyulását megdöbbentő kirohanásában fejezte ki korábban, gúnyt űzve a magyar nyelvből is.
Az esetleges vádakat a megtett kirakatlépésekkel elhárítva, Klaus Iohannis megkönnyebbülten hirdethette ki november 18-án a törvényt, amely a szocialistákat képviselő Titus Corlăţean volt külügyminiszter kezdeményezésére a trianoni szerződés napjává nyilvánítja június 4-ét. Azt a napot, amelyen az első világháborút lezáró szerződés (diktátum) megkötése nyomán Magyarország elvesztette területének a kétharmadát, és amelyet a magyar Országgyűlés a nemzeti összetartozás napjává nyilvánított. Ennyire szegény lenne a román nép történelme, hogy a nemzetiségek számára be nem tartott ígéretekre emlékeztető december elseje után csak ezt a napot találták az egész országra kötelező újabb ünneplésre méltónak? Amikor a helyhatóságokat a nemzeti lobogó kötelező kitűzésére fogják utasítani, és a trianoni szerződés jelentőségét tudományos, oktatási és kulturális rendezvényekkel népszerűsíteni a tömegtájékoztatási eszközök segítségével.
A magyarság számára mélységesen sértő, és óriási tiszteletlenség, EU-konformnak pedig egyáltalán nem nevezhető egy nemzeti közösség tagjait arra kényszeríteni, hogy megünnepeljék a saját történelmük leggyászosabb napját egy olyan törvény alapján, amely felesleges ellentéteket szít az ország területén élő nemzetiségek körében – nyilatkozta Potápi Árpád, a magyar miniszterelnökség politikai államtitkára.
Kétséges számomra, hogy az a törvény feledtetni tudja-e román polgártársainkkal az összeomlás szélén álló román egészségügy kínos helyzetét, az ideiglenesség okozta tragédiákat, valamint azt, hogy az ország 4-5 millió fiatal lakosa a külföldön élést választotta. Még akkor is, ha a német államfővel való megegyezés alapján a spárgaszedéssel járó rabszolgamunka jut nekik, hogy csak egy példát említsünk a járvány közepette az országot elhagyók többségének úti céljáról.
Ami pedig Erdélyt illeti, a trianoni szerződéssel Romániához csatolt területtel, annak fejlődési lehetőségeit visszafogva és gátolva, kiderül, hogy nem mentek sokra vele. Az áruba bocsátott zsidó és szász lakosság, valamint az elvándorolt magyarság helyét nem a román falvakat is elhagyó többség, hanem egy negyedik kisebbség veszi át, egyre népesebb számban belakva az üresen maradt vidéki és a megürült városi házakat is. Egy olyan kisebbség, amely többséggé válva hamarosan a jogait fogja követelni.