Happening a Vizeshalmoknál

Harminc évvel ezelőtt gyűlt ott össze utoljára és búcsúzott akcióművészeti megnyilvánulással az országból szinte testületileg távozó fiatal képzőművészek csoportja.

Igen, ott se maradt el a művészek performansza. Pedig vasárnap reggel még úgy nézett ki, hogy az eső közbeszól. Délre kedvezőre fordult az időjárás, a bátrabbak, a vállalkozó kedvűek kimehettek a jeddi Vizeshalmokhoz, az egykori avantgárd tömörülés, a MAMŰ gyakran látogatott gyülekezőhelyéhez, ahol annak idején kiváló lehetőségek kínálkoztak a hatalom kárhoztatta land-art és más újító próbálkozások megélésére. Harminc évvel ezelőtt gyűlt ott össze utoljára és búcsúzott akcióművészeti megnyilvánulással az országból szinte testületileg távozó fiatal képzőművészek csoportja. Ennek a búcsútalálkozónak az emlékét is felidézték néhányan az itthon maradottak közül. Heten voltak, és egyáltalán nem gonoszok. Erről előző nap a marosvásárhelyi műteremház udvarán úgy is tanúságot tettek, hogy a csuszából épített Bábel-toronnyal és a papírboszorkánnyal együtt azokat a lapokat is elégették, amelyekre nemkívánatos érzéseiket, tulajdonságaikat írták föl. A szombati akcióról, a hagyományossá tett rakuégetésről írtunk már a Népújságban. Maradjunk csak a Vizeshalomnál. Az ottani performansz értelmi szerzője, főszereplője Szabó Zoltán Judóka volt. De a többiek – Mana Bucur, Nagy Dalma, Puskai Sarolta, Kolumbán Kántor Zita, Oltean Mariana Cara és Kolumbán Árpád – aktív részvétele is nélkülözhetetlen volt.

A Facebookra feltett fotók jól tükrözik a történteket. Civilben volt a társaság, csak Szabó Zoltán Judóka öltözött stílszerűen judokaöltözékbe. Kék dresszén közismert székely jelképek, a nap és a hold díszelegtek. Ebből is következtetni lehet a művészeti akció jellegére. A csoport fehér és színes zászlócskákkal, vászon- és papírlapokkal jelölte ki, kerítette el a performansz területét. Ágakból egyenlő szárú kereszteket formáltak, azokat a „ceremóniamester”, különböző stációkat beiktatva, a füves, gazos, meredek domboldalon felvitte a tetőre, ott napszerű, nyolcágú csillaggá egyesítve helyezte függőlegesen a földre. Maga is tárt karokkal csatlakozott a napszimbólumhoz. Hátulról érkezett a fény, már-már a nap is kisütött. A látvány mitikus töltettel gazdagodott. A lentiek döbbenten figyelték, hogyan születik meg pillanatok alatt a „csoda”. Az élményt aztán tűz mellett lehetett megbeszélni. Az elmaradhatatlan tűznél természetesen szalonnasütésre is sor került. Teljesebb lett volna az öröm, ha jóval többen lettek volna jelen. Talán egy következő hasonló alkalommal népesebb lesz a közösen akciózó művészek és művészetkedvelők csapata. Így is érdemes belekóstolni a művészet édes-keserű gyümölcsébe.