Három generáció gazdálkodása

A vámosgálfalvi Varga Ferenc gazdálkodó az augusztusi tűző napsütésben intézkedik, várja a télen takarmányként, illetve alomként szolgáló széna-  és szalmabálákat szállító traktor érkezését. Szerinte az idei, aszályosnak tűnő év bőséges terméssel áldotta meg munkájukat. 

„Akárcsak rendelésre érkezett volna, mindig olyankor jött az eső, amikor az aszály kárt tehetett volna a termésben, ezt meg kell köszönni Istennek” – mondja elégedetten, és arcán örömrózsák jelennek meg annak lehetőségétől, hogy munkájuk eredményéről, állataikról, gazdaságukról számolhat be. A learatott búza hektáronkénti terméshozamát ötezer kg-ra becsüli, de szép kukoricatermés mutatkozik a kilenc hektáron, valamint a több mint egyhektáros szőlősében is, ahol szürkebarát és Sauvignon fajta terem. Mint ottjátunkkor tapasztalhattuk, a családban mindenik generációnak megvan a jól behatárolt feladatköre annak érdekében, hogy az állattartással foglalkozó gazdaságban évről évre nyereséget könyvelhessenek el. A családfő nyolcvanhárom éves édesanyja a háztájiban, nyolcvanéves anyósa a szőlősben is segédkezik. A szőlőhegyre látogatva a nyolcvanéves Hidi Rozáliát is lencsevégre kaphattuk, aki elmondása szerint kora tavasztól a szőlőhegyen dolgozik, hisz rengeteg a teendő, ottjártunkkor  épp a hónaljhajtások visszavágását végezte lányával, Varga Jutkával. 

Kilenc hektár kukorica, három hektár lucerna, egy hektár búza, egy hektárnyi fű  és 1,20 hektár szőlős megdolgozása mellett bikaborjakat, illetve malacokat nevelnek és értékesítenek. Amint érdeklődésünkre a 63 éves gazda elmondta, negyven évig a dicsőszentmártoni bútorgyárban dolgozott, állattartással pedig 25 éve foglalkozik a család. Mindkét fia családjával a faluban él, egyikük a szülőkkel közös udvaron, ahol immár négy generáció fér meg egyetértésben. Szopós bikaborjakat vásárolnak és 400 kg körülire nevelik őket. Egy tejelő szarvasmarhát a borjak táplálék-kiegészítését szolgáló tej végett tartanak. Arra a kérdésre, hogy megéri-e állattartással, mezőgazdasági munkával foglalkozni, határozott igennel válaszolt. Mint meséli, nemrég három állatot értékesítettek, átlagsúlyuk, amit kilenc hónap leforgása alatt értek el, 440 kg volt. Az élő állatok kilogrammját hetven lejért vásárolták fel, így 9.000 lejt kaptak a három darabért. 

 

Egyszerű és nyereséges tevékenység

„Szerintem vidéken sok fiatal tarthatna állatokat a külföldi munka vállalása helyett. Tény, hogy nem érdemes csupán egy-két borjat tartani értékesítésre, de tíz darabot már igen. Az idén tizenkét darabot nevelünk, azokat ha felvásárolják, negyvenezer lejt kapunk. A kiadásokat leszámítva kilenc hónap alatt hozzávetőleg harmincezer lej a tiszta nyereség, amit nem sok munkahelyen lehetne ennyi idő alatt megspórolni” – végez gyors számítást a gazda, akár egy tapasztalt könyvelő. Az évek során minden munkálatot gépesítettek, igyekeztek eszközállományba fektetni a nyereséget. Anyakocákat is tartanak – mutatja lelkesen az ólat, ahová belépve, nyugtalankodni kezdenek az állatok, valószínűleg felismerték, hogy felségterületükre idegen merészkedett, ám rövid idő alatt megnyugszanak gazdájuk szeretetteljes simogatásától. A malacokat értékesítik, az árukból megvásárolják a borjakat, következésképp a borjakra fordított összeget a malacok termelik ki. „Addig volt nehezebb, míg minden mezőgazdasági gépet beszereztünk. Kezdetben kézzel is kaszáltunk, de mára már minden munkálatot gépesítettünk. Kilenc hektár kukoricánk van, de kapát jó pár éve nem fogtunk kézbe, mivel gyomirtózunk, a szedőgép leszedi a tengerit és a traktorunkkal hazaszállítjuk” – mondja a gazda. Az állatokat törökbúzát, búzát, napraforgót tartalmazó őrleménnyel táplálják, amit a téesztől felvásárolt malommal őrölnek házilag. Három ha lucerna-, két ha széna-, egy hektárnyi zabtermés is az évente két adag növendékállat felnevelését szolgálja. Általában külföldieknek értékesítik az élő állatot, főleg Görögországból érkeznek felvásárlók. Mint elmondta, a borjakra nem kapnak támogatást, mert két évig kellene nevelniük őket ahhoz, hogy állami támogatást igényelhessenek. A termőföldekre azonban kapnak, sajnos, a szőlőre, ahol a legtöbb olyan kézzel végzendő munka adódik, amit nem lehet gépesíteni, a legkevesebb támogatás jár. Mint hangsúlyozta, rengeteg a teendő a szőlősben is, és egyre kevesebb az olyan megbízható napszámos, aki hozzáértéssel felvállalná ezt a kézi munkát.