2024. november 23., Saturday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Csurgó-jubileum a magyarói falunapokon

Hét áttáncolt évtizedre emlékeztek június 28-án, péntek délután a háromnapos magyarói falunapok nyitórendez-vényén, a helyi kultúrotthonban. A 70 éve alakult, a későbbiekben Csurgó néven ismert hagyományőrző nép-táncegyüttes ünnepére az együttes egykori tagjai is hivatalosak voltak, néhányan közülük színpadra is léptek, és a hajdani és jelenlegi együttesvezetőkkel együtt díszoklevelet vehettek át. 

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével Oláh Krisztián, Magyaró testvértelepülése, Cigánd polgármestere, aki egy ötventagú küldöttséggel érkezett, valamint Kolcsár Károly parlamenti képviselő – tudtuk meg a helyi futballpályán szombat délután kezdődő néptánctalálkozó előtt Kristóf Józseftől, a Felső-Maros menti község negyedszerre újraválasztott polgármesterétől. 

   Fotók:  Nagy Tibor

Kiállított, könyvbe zárt múlt 

A pénteki jubileumi együttléten fotó- és népviseleti kiállítás nyílt, egy értékőrző emlékkönyv bemutatására és természetesen megannyi táncos pillanatra is sor került. Az együttes múltját, jelenét megörökítő fényképek mellett a helyi dalárdáról, varrókörről és farsangi szokásokról készült fotók fogadták a vendégeket, továbbá mintegy 319 – a falra kifüggesztett – név, az együttes mindenkori tagjaié. Az írott és vizuális emlékeztetők mellett Lovász Jámbor Zsuzsanna által öltöztetett babák meséltek arról, hogyan változott a magyarói népviselet több évszázadon keresztül. 

A rendezvény fontos mozzanata volt a néptáncegyüttes oktatóinak tánca – Bugnár Zsolt, Szász Péter, Csatlós Csaba és Farkas Sándor Csaba lépett közülük színpadra –, ebbe kapcsolódott be három idős magyarói táncospár. Az oktatók verbunkot jártak, a hagyományőrző párok pedig a szaporánál csatlakoztak, amit a sajátos táncrend szerint a csárdás, a korcsos, majd a cigánycsárdás követett – mesélte Lovász Jámbor Zsuzsanna, a fotó- és népviseleti kiállítás létrehozója, a hetven esztendő magyarói tánccsoportjait, zenészeit és a helyi népviselet alakulását – ez utóbbit Szentimrei Judit néprajzi szakíró gyűjtése alapján – a kezdetektől napjainkig bemutató kötet szerzője. 

– Az emlékkönyvbe bekerült az első táncoktató, aki adatközlőként szerepel, a néhai Szász Gáspár, a magyarói Palkó Attila néptánckutató, helytörténész, a néptáncot oktató Ördög Pista bácsi, aki már szintén nincs közöttünk és édesapám, dr. Lovász Jámbor Zoltán (sz. m. a Csurgó néhai hegedűse, aki több zenésznemzedéket nevelt ki a községben) – emelt ki néhány nevet a szerző a kötetben szereplő értékápolók közül.



Közös dallamok megmutatkozása

A pénteki emlékünnep fénypontja Lovász Zsuzsanna szerint a Hatás-kölcsönhatás című produkció volt, amellyel az előadás koreográfusaként egy régi álma valósult meg.

– Magyaró lakossága a tatárjárás, illetve a pestis idején megcsappant, így az akkori földesurak más vidékekről telepítettek be embereket, például Kalotaszegről, az Aranyos vidékéről. Ebben a koreográfiában nemcsak a tánc hatása-kölcsönhatása vált megtekinthetővé, hanem a tánc és a zene kölcsönhatása is. A cigány zenészek vidékről vidékre jártak, nálunk is muzsikáltak, például Bolond Jóskáék, olyan péterlaki zenészek, akik a Nyárádmentén is ismertek voltak, és a mi zenészeink, Stefiék (sz. m. Moldován Istvánék) is jártak Kalotaszegre, Csíkba és más vidékekre muzsikálni. Ezért bizonyos dallamok nálunk is, ott is előfordulnak, közösek. Ezeket a dallamokat és azokat a figurákat próbáltuk a színpadon megeleveníteni, amelyekben a hatás-kölcsönhatás megtalálható. Magyaró, Kalotaszeg, a Nyárádmente és Vajdaszentivány került be ebbe a koreográfiába, verbunk és páros táncok, a végén pedig a cigánycsárdás, amelyre összekeverednek a párok úgy, ahogy a valóságban is összekeveredtek, és ahogy a táncrendünk kialakult – foglalta össze az előadás lényegét a koreográfus, aki úgy tapasztalta, hogy a szakmabeliek nem fordítanak kellő figyelmet a Felső-Maros menti település táncos örökségére. 

Lovász Zsuzsannától azt is megtudtuk, hogy a Csurgó négy korcsoportjában – a 3–5 év közöttiek alkotta Morzsában, a kisiskolásokból álló Kis-Csurgóban, az V–VIII. osztályosok középcsoportjában és az egyetemistákból, illetve fiatal házasokból álló nagycsoportban – összesen százan táncolnak. Mellettük egy hagyományőrző csoportja is van a Csurgónak, amelyet az idős házasok alkotnak.

A szombat délutáni néptánctalálkozón mind a négy korcsoport színpadra lépett – a programot a tavaly ősztől táncoló legfiatalabbak nyitották meg népi gyermekjátékokkal, Lovász Zsuzsanna irányításával –, a hagyományőrzők a hőségre való tekintettel ezúttal távolmaradtak. A találkozón marosvécsi, felfalusi, búzásbesenyői, marosvásárhelyi, bethlenszentmiklósi, szászrégeni, segesvári és cigándi néptáncosok is bemutatták színpompás műsorukat.



Kinek a verbunk, kinek a csárdás…

A 13 éves Varga Edmond öt-hat éve tagja a Csurgónak, a középcsoporthoz tartozik. A fellépés után, gulyásevés közben mesélt arról, hogy a magyarói tánc a kedvence, és a páros táncoknál jobban szereti a verbunkot, mert a lányokkal bajosabb járni.

– Igen, mert nekünk sok a gúnyánk – jegyezte meg a mellette kanalazó leányzó.

– Most lassabban húzták a zenészek (sz. m. Bartis Zoltán és zenekara), mint ahogy megszoktam. A gyorsabb az igazi – szögezte le a szép arcú táncos legény.

A 11 éves Szász Melinda, a 12 éves Sárosi Tünde és a nyolcéves Kristóf Szabrina szintén jó pár éve jár a Kis-Csurgóba, ezúttal nyárádmenti tánccal készültek. Melindának ez is a kedvence, bár a legnehezebbnek is tartja. A mosolygó szemű lány elárulta: azt szereti a legjobban a „csurgós” mindennapokban, hogy nemcsak egy fiúval lehet táncolni, és meg is nevezte a kedvenc párját, aki „belevaló”, és a legjobban tudja a lépéseket. Tündike arról mesélt, hogy csodaszép székely ruháját a testvérétől örökölte, akinek egy idős falubeli asszony varrta a viseletet. Szabrina szintén a magyarói táncokat, azokon belül a csujogatást kedveli a leginkább – derült ki a rövid beszélgetés alatt, amikor azt is megtudtuk, hogy mindhárom lány nagyon várja az idei tánctábort, aminek a helyi Tekla panzió ad otthont, mindhármuknak ez lesz az első ilyen típusú élménye. 



Akik ezt örökölték… 

Már javában folyt a néptánctalálkozós műsorfüzér, amikor Kristóf József polgármester segítségével a közönség soraiban rátaláltunk egy régi táncosra, a 81. esztendejében járó Lovász Julika nénire. Kérésünkre készségesen mesélt arról a lélekmelengető időszakról, amit férjével, a húsz éve, éppen egy táncos rendezvény után elhunyt Lovász Jánossal élt meg.

– 46 éves voltam, az uram pedig 52, amikor a korábbi polgármester, Kocsis Albert szólt, hogy alakul egy táncos felnőttcsoport, és jöjjünk mi is mint irányt mutató öregtáncosok. János fiatalkorában is sokat táncolt, én kevésbé, így kezdetben vonakodtam, de aztán hagytam magam meggyőzni. A fiatalabb táncosok nagy becsben tartottak minket, felnéztek ránk. Mindenhova magukkal vittek, hívtak minket Kibédre, Erdőcsinádra, Csíkszeredába, és egyszer egy fellépés alkalmával valaki meg is jegyezte: „látszik, hogy maguk ezt nem betanulták, hanem örökölték”.

Lovász Júlia arról is mesélt, hogy a helyi hagyomány szerint a táncos együttlétek elején a legények regrutakalapban, a falu nótáját énekelve mentek fel a színpadra. Így kezdődött az a nóta: „Magyarói faluvégén áll két madár az út szélén, / mind a kettő azt rebdesi, katonának el kell menni” – idézte fel Julika néni, majd a táncos mindennapoknak véget vető történést hívta elő az emlékei közül:

– Marosvásárhelyen, a színházban volt fellépésünk, és amikor leszálltunk a színpadról, a férjem megölelt, és azt mondta: „jobban elfáradtam, mint máskor”. Biztattam, hogy igyekezzünk az öltözőbe, ne várjanak ránk a fiatalok, és már vettem is le a kötényem, amikor egyszer csak azt hallottam: János, János! Akkor láttam, hogy összeesett. Szívinfarktussal vitte el a rohammentő, de nem tudták megmenteni – zárta szívszorító történetét az idős asszony, aki azóta többnyire csak a televízió képernyője előtt követi a néptáncműsorokat, a pénteki emlékünnepségen azonban alkalma volt élő néptáncot látni, a neki szóló oklevelet pedig megkönnyezte.

– Ilyen szép rendezvényen még sosem voltam – jegyezte meg beszélgetésünk végén a hajdani táncos, akinek mindkét unokája táncolt a Csurgóban – a fiú már középcsoportos óvodásként, a lány harmadik osztálytól –, de most már mindketten Kolozsváron élnek, a lányunoka rezidens orvos, a fiú informatikus.

A néptánctalálkozót a helyi ötven éve házasok megünneplése és az éltanulók jutalmazása követte, majd a Bekecs Táncszínház gálaműsora következett, végül Tomy-koncert és szabadtéri buli zárta a napot. Vasárnap gyermekfoglalkozásokra, vetélkedőkre és sportversenyekre várták az érdeklődőket, majd koncertek következtek az esti tűzijátékig.


Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató