Híres erdélyi magyarok
2013-08-30 14:42:30
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Augusztusi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
19. HARASZTI GYULA (Kolozsvár, 1858. aug. 25. – Bp., 1921. júl. 15.): irodalomtörténész, egyetemi tanár, az MTA l. tagja (1903). Haraszti Emil zenetörténész apja. 1880-ig a bp.-i, 1882-ig a kolozsvári egyetemen tanult, és tanári, Bp.-en 1891-ben bölcsészdoktori oklevelet szerzett. 1883-tól nagykállói, 1884-től nagyváradi, 1887-től kassai főreáliskolai tanár. 1889–90-ben Párizsban tartózkodott. 1891-től bp.-i főreáliskolai tanár, 1892-től egyúttal a modern francia irodalom magántanára a bp.-i egyetemen. 1895-től a kolozsvári, 1909-től a bp.-i egyetemen a francia irodalom tanára. 1906-tól a Kisfaludy Társ. tagja. Eleinte a magyar, később főként a francia irodalommal foglalkozott. Több külföldi, főleg francia munkát fordított magyarra. Fontosabb művei: Csokonai Vitéz Mihály (Bp., 1880); A naturalista regény (Bp., 1886); André Chenier költészete (Bp., 1890); Molière élete és művei (I–II. Bp., 1897); A francia lyrai költészet fejlődése (Bp., 1900); Corneille és kora (Bp., 1906); Edmond Rostand (Bp., 1912); Hogy írtak és beszéltek a régi franciák? (Bp., 1920.)
20. FENICHEL SÁMUEL (Nagyenyed, 1868. aug. 25. – Stephansort, Új-Guinea, 1893. márc. 12.): régész, néprajzi és természettudományi gyűjtő. Szülővárosának gimnáziumában Herepei Károly indította régésznek, 1888-tól a bukaresti állatorvosi főiskola preparátora, 1889-től ugyanitt a román régészeti múzeumban dolgozott. Dobrudzsai ásatásain ismerkedett meg A. Grubauer müncheni ornitológussal, 1891-ben új-guineai gyűjtőútra indultak együtt. ~ ott egyedül maradt, és haláláig az Astrolabe-öböl környékén néprajzi, kisebb részben természettudományi anyagot gyűjtött. A bp.-i Néprajzi Múzeum 7000 tárgyból álló gyűjteményét őrzi.
21. VENDÉG VINCE (Kéménd, 1903. aug. 27. – Marosvásárhely, 1974. júl. 7.): orvos, egyetemi tanár. Oklevelet a pécsi egyetemen szerzett (1928). Már hallgatóként az egyetem Pekár Mihály vezette Élettani Intézetében dolgozott. Kutatásai a szénhidrát- és a zsíranyagcsere kölcsönhatásaira, valamint azok inzulinnal történő befolyásolhatóságára irányultak. 1938-ban magántanárrá habilitálták „az anyagcsere-folyamatok és azok élettani és kóros viszonyok közötti befolyásolhatósága” tárgykörből. 1936–40-ben a pécsi egyetem fül-orr-gégészeti klinikáján dolgozott s szakképesítést szerzett. 1940–46-ban a kolozsvári egyetem Gyergyai Árpád vezette fül-orr-gégészeti klinikáján volt adjunktus. 1946-tól 1971-ig, nyugdíjazásáig Kolozsváron, ill. a Marosvásárhelyi Orvostudományi és Gyógyszerészeti Főiskola fül-orr-gége klinikáján volt egyetemi tanár. Fő kutatásai általában a fül-orr-gégészeti megbetegedések kórtanára terjedtek ki. A herpes zoster oticusra vonatkozó megállapításaiért a Román Tudományos Akadémia külön laboratóriumot bocsátott rendelkezésére.
22. SZŐCS ENDRE (Csíkcsekefalva, 1908. aug. 29. – Kolozsvár, 1977. aug. 4.): református lelkész, teológiai tanár. Teológiai tanulmányait Kolozsvárt, Aberdeenben, Edinburghban, Lipcsében folytatta. Bibarcfalván, Szederjesen, majd Vajdaszentiványon volt lelkész. 1952-1974 között a kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet ószövetségi tanszékének professzora volt.
23. KENDI FERENC (? – Gyulafehérvár, 1558. aug. 31.): erdélyi nagybirtokos, főnemes. 1534-ben Gritti elfogatásának egyik megszervezője. 1540-ben Majlád Istvánnal együtt Szapolyai János király ellen támadt, ezért Mo.-ra száműzték. Izabella idejében kegyelmet kapott, majd 1553. ápr. 3-án Dobó Istvánnal együtt Erdély I. Ferdinánd által kinevezett vajdája lett. 1556. júl. 6-án visszahívta Lengyelországból Izabellát, utóbb azonban egyre inkább szembekerült a központi hatalom erősítésén munkálkodó királynéval, aki végül is megölette.
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
