Ez a weboldal sütiket használ
A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató
2013-10-11 11:40:48
Októberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
SÁGHELYI LAJOS (Temesvár, 1893. okt. 11 – Bp., 1975. dec. 29.): tanár, tankönyv- és pedagógiai szakíró. Tanítói oklevelet szerzett (1912), s a temesvári elemi iskolában tanított (1912–14). Az I. világháborúban katona, leszerelése után a bp.-i Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán magyar–német–történelem-földrajz szakos tanári oklevelet nyert (1919). Polgári fiúiskolai tanár, majd egyik polgári leányiskola helyettes igazgatója volt. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktorrá avatták (1923). Tanulmányi felügyelő a tankerületi főigazgatóságon (1934–47). Szerkeszti az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny (1927–33), az Üvegesek Lapja c. szaklapokat (1927–46). 1945 után a dolgozók általános iskolájában és technikumában igazgató, illetve tanár nyugdíjazásáig (1958). Polgári iskolai tankönyvek, didaktikai, módszertani tanulmányok és cikkek szerzője. 1955–56-ban az Oktatásügyi Min. megbízásából általános iskolai kísérleti nyelvtankönyvet írt. Művei: A magyar polgári iskola hatvan éves múltja (Bp., 1929); A németországi középfokú gyakorlati iskolázás szervezete (tanulmány, Bp., 1929); Ausztria és Svájc polgári iskolái (tanulmány, Bp., 1930); A magyar üvegesipar története (Bp., 1938); A nyelvhelyesség tanítása a székesfővárosi polgári iskolákban (Bp., 1939); Gyakorlati útmutató a földrajz tanításához (Bp., 1943); Az üvegmívesség könyve (Bp., 1948); Üvegezés (Szilasi Ferenccel, Bp., 1959).
JANCSÓ MIKLÓS (Kolozsvár, 1868. okt. 14 – Kolozsvár, 1930. júl. 19.): belgyógyász, egyetemi tanár. 1893-ban tanársegéd a kolozsvári belklinikán. 1901-ben magántanár, 1902-től adjunktus. 1911-től a belgyógyászat ny. r. tanára. Jelentősek a malária-plasmodiumra, a saválló baktériumokra, az arzenobenzol biológiai hatására vonatkozó kutatásai (Tanulmány a váltóláz parasitáiról. Bp., 1906).
BARITZ ÁRPÁD (Dés, 1913. okt. 14 – Bp., 1982. aug. 19.): gépészmérnök. 1939-ben szerzett diplomát a temesvári műegyetemen. 1941-ig Romániában élt. 1941–1945-ben Csepelen a Weiss Manfréd Gépgyárban dolgozott tervezőmérnökként. 1945-ben megbízták a Csepeli Üveggyár megszervezésével, melynek üzemvezető főmérnöke lett. 1949-től a zagyvapálfalvi üveggyárban dolgozott főmérnökként. 1952-ben az Építésügyi Minisztériumban a Finomkerámia- és Üvegipari Igazgatóság iparági főmérnöke lett, majd a Beruházási Igazgatóságon, később a Műszaki Fejlesztési Főosztály szilikátipari osztályán dolgozott. 1967-ben a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézetbe került. 1966-tól 1975-ig a Szilikátipari Tudományos Egyesület főtitkárhelyettese volt. Főként üvegipari technológiák gépesítésével és az építőanyagipar távlati fejlesztésének kérdéseivel foglalkozott elméleti munkáiban.
LŐRINCZ FERENC (Bálványosváralja, 1898. okt. 15 – Bp., 1986. máj. 15.): orvos, mikrobiológus, parazitológus, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1956). Orvosi tanulmányait a kolozsvári egyetemen kezdte 1919-ben, majd a szegedi tudományegyetemen 1924-ben szerzett oklevelet. Egyetemi pályafutását a Ferenc József Tudományegyetem Szövet- és Fejlődéstani Intézetében kezdte, majd a Kórbonctani Intézetben volt tanársegéd. 1926-ban megszerezte a törvényszéki orvosi oklevelet, 1934-ben a laboratóriumi szakorvosi képesítést. 1928-ban az Országos Közegészségügyi Intézet adjunktusává nevezték ki. Megszervezte az OKI kórszövettani és parazitológiai osztályát. Őt tekintik a magyar humán parazitológia megteremtőjének. 1934-től a bp.-i egyetemen parazitológiából magántanár. 1936-ban a Szegedi Tudományegyetem közegészségtani és kórtani tanszékén egyetemi tanár. 1940–1942 között a Kolozsvárra visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetem Közegészségtani Intézetét vezette és az egyetem Orvosi Karának prodékánja. 1943-46-ban Bp.-en az OKI igazgatója. 1946-tól az Országos Kémiai Intézet tudományos tanácsadója, majd kísérletügyi főigazgatója, 1948-tól mikrobiológiai és húsipari osztályának vezetője, 1950-től 1959-ig az Országos Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet (OMIKI), majd az ebből alakult Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutatóintézet húsipari osztályának vezetője volt. 1959-től az akkor alapított Országos Húsipari Kutatóintézet igazgatója 1970. évi nyugalomba vonulásáig. A Húsipar c. folyóiratnak alapítója és a folyóirat szerkesztőbizottságának haláláig tagja volt. A Magyar Parazitológusok Társasága 1964. évi megalakulásakor az elnökség tagjává választotta, 1967-től elnöke, 1972-től t. elnöke a társ.-nak. Közreműködött a társaság folyóiratának, a Parasitologia Hungaricának a megalapításában (1968), a szerk. bizottságnak haláláig tagja volt. Tudományos és szakirodalmi munkásságának eredményeit – kötetben megjelent művein kívül – 171 dolgozatban publikálta. Balassa János-díjjal (1935), Mészáros Károly-díjjal (1939), Sigmond Elek-emlékéremmel (1965) tüntették ki. A szegedi egyetem díszdoktora (1980).
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.