2024. november 25., Monday

Hiteles tájékoztatás, közösségformáló vélemények

Marosvásárhely

Híres erdélyi magyarok

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

Októberi évfordulók, 2013

Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.

SÁGHELYI LAJOS (Temesvár, 1893. okt. 11 – Bp., 1975. dec. 29.): tanár, tankönyv- és pedagógiai szakíró. Tanítói oklevelet szerzett (1912), s a temesvári elemi iskolában tanított (1912–14). Az I. világháborúban katona, leszerelése után a bp.-i Állami Polgári Iskolai Tanárképző Főiskolán magyar–német–történelem-földrajz szakos tanári oklevelet nyert (1919). Polgári fiúiskolai tanár, majd egyik polgári leányiskola helyettes igazgatója volt. A bp.-i Pázmány Péter Tudományegyetemen bölcsészdoktorrá avatták (1923). Tanulmányi felügyelő a tankerületi főigazgatóságon (1934–47). Szerkeszti az Országos Polgári Iskolai Tanáregyesületi Közlöny (1927–33), az Üvegesek Lapja c. szaklapokat (1927–46). 1945 után a dolgozók általános iskolájában és technikumában igazgató, illetve tanár nyugdíjazásáig (1958). Polgári iskolai tankönyvek, didaktikai, módszertani tanulmányok és cikkek szerzője. 1955–56-ban az Oktatásügyi Min. megbízásából általános iskolai kísérleti nyelvtankönyvet írt. Művei: A magyar polgári iskola hatvan éves múltja (Bp., 1929); A németországi középfokú gyakorlati iskolázás szervezete (tanulmány, Bp., 1929); Ausztria és Svájc polgári iskolái (tanulmány, Bp., 1930); A magyar üvegesipar története (Bp., 1938); A nyelvhelyesség tanítása a székesfővárosi polgári iskolákban (Bp., 1939); Gyakorlati útmutató a földrajz tanításához (Bp., 1943); Az üvegmívesség könyve (Bp., 1948); Üvegezés (Szilasi Ferenccel, Bp., 1959).

JANCSÓ MIKLÓS (Kolozsvár, 1868. okt. 14 – Kolozsvár, 1930. júl. 19.): belgyógyász, egyetemi tanár. 1893-ban tanársegéd a kolozsvári belklinikán. 1901-ben magántanár, 1902-től adjunktus. 1911-től a belgyógyászat ny. r. tanára. Jelentősek a malária-plasmodiumra, a saválló baktériumokra, az arzenobenzol biológiai hatására vonatkozó kutatásai (Tanulmány a váltóláz parasitáiról. Bp., 1906).

BARITZ ÁRPÁD (Dés, 1913. okt. 14 – Bp., 1982. aug. 19.): gépészmérnök. 1939-ben szerzett diplomát a temesvári műegyetemen. 1941-ig Romániában élt. 1941–1945-ben Csepelen a Weiss Manfréd Gépgyárban dolgozott tervezőmérnökként. 1945-ben megbízták a Csepeli Üveggyár megszervezésével, melynek üzemvezető főmérnöke lett. 1949-től a zagyvapálfalvi üveggyárban dolgozott főmérnökként. 1952-ben az Építésügyi Minisztériumban a Finomkerámia- és Üvegipari Igazgatóság iparági főmérnöke lett, majd a Beruházási Igazgatóságon, később a Műszaki Fejlesztési Főosztály szilikátipari osztályán dolgozott. 1967-ben a Szilikátipari Központi Kutató és Tervező Intézetbe került. 1966-tól 1975-ig a Szilikátipari Tudományos Egyesület főtitkárhelyettese volt. Főként üvegipari technológiák gépesítésével és az építőanyagipar távlati fejlesztésének kérdéseivel foglalkozott elméleti munkáiban.

LŐRINCZ FERENC (Bálványosváralja, 1898. okt. 15 – Bp., 1986. máj. 15.): orvos, mikrobiológus, parazitológus, egyetemi tanár, az orvostudományok doktora (1956). Orvosi tanulmányait a kolozsvári egyetemen kezdte 1919-ben, majd a szegedi tudományegyetemen 1924-ben szerzett oklevelet. Egyetemi pályafutását a Ferenc József Tudományegyetem Szövet- és Fejlődéstani Intézetében kezdte, majd a Kórbonctani Intézetben volt tanársegéd. 1926-ban megszerezte a törvényszéki orvosi oklevelet, 1934-ben a laboratóriumi szakorvosi képesítést. 1928-ban az Országos Közegészségügyi Intézet adjunktusává nevezték ki. Megszervezte az OKI kórszövettani és parazitológiai osztályát. Őt tekintik a magyar humán parazitológia megteremtőjének. 1934-től a bp.-i egyetemen parazitológiából magántanár. 1936-ban a Szegedi Tudományegyetem közegészségtani és kórtani tanszékén egyetemi tanár. 1940–1942 között a Kolozsvárra visszaköltözött Ferenc József Tudományegyetem Közegészségtani Intézetét vezette és az egyetem Orvosi Karának prodékánja. 1943-46-ban Bp.-en az OKI igazgatója. 1946-tól az Országos Kémiai Intézet tudományos tanácsadója, majd kísérletügyi főigazgatója, 1948-tól mikrobiológiai és húsipari osztályának vezetője, 1950-től 1959-ig az Országos Mezőgazdasági Ipari Kísérleti Intézet (OMIKI), majd az ebből alakult Konzerv-, Hús- és Hűtőipari Kutatóintézet húsipari osztályának vezetője volt. 1959-től az akkor alapított Országos Húsipari Kutatóintézet igazgatója 1970. évi nyugalomba vonulásáig. A Húsipar c. folyóiratnak alapítója és a folyóirat szerkesztőbizottságának haláláig tagja volt. A Magyar Parazitológusok Társasága 1964. évi megalakulásakor az elnökség tagjává választotta, 1967-től elnöke, 1972-től t. elnöke a társ.-nak. Közreműködött a társaság folyóiratának, a Parasitologia Hungaricának a megalapításában (1968), a szerk. bizottságnak haláláig tagja volt. Tudományos és szakirodalmi munkásságának eredményeit – kötetben megjelent művein kívül – 171 dolgozatban publikálta. Balassa János-díjjal (1935), Mészáros Károly-díjjal (1939), Sigmond Elek-emlékéremmel (1965) tüntették ki. A szegedi egyetem díszdoktora (1980).

(Folytatjuk)

*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.

 

 

 

 

 

Ez a weboldal sütiket használ

A jobb szolgáltatás nyújtásának érdekében sütiket használunk. Az oldal jobb felhasználása érdekében kérjük, fogadja el a sütiket. További információ itt: Adatvédelmi tájékoztató