Híres erdélyi magyarok
2013-10-18 14:30:26
- Kuti Márta
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
Októberi évfordulók, 2013
Sorozatunkkal 990 év erdélyi nagyjaira emlékezünk, akikről talán nem tudunk semmit, de ők tették naggyá Erdély kultúráját, tudományát vagy vitték el hírét a nagyvilágba, s tetemes részt vállaltak az egyetemes magyar kultúra és tudomány gazdagításában.
ASZÓDY JÁNOS (Arad, 1908. okt. 16 – Bukarest, 1976. nov. 24.): újságíró, szerkesztő. 1926-tól hivatalnokként dolgozott Temesváron, majd a Korunk, a Független Újság és a Brassói Lapok munkatársa volt. 1945-től az Igazság, 1947-től a Viaţa Sindicală c. lap főszerkesztője. 1948–1950-ben az Állami Irodalmi és Művészeti Kiadó nemzetiségi osztályán a magyar alosztályt vezette. 1957-től 1969-ig a Korunk bukaresti szerkesztőjeként dolgozott. Politikatörténeti tárcái jelentek meg A Hét c. lapban és különböző magyar és román napilapokban. Fontosabb művei: Így kezdődött (Temesvár, 1934); Petőfi, poetul domniei poporului (Bukarest, 1949); Szaúd-Arábia és az arab petróleum (Bukarest, 1957); Égő víz. A kőolaj története (Bukarest, 1959); Láthatatlan ellenség (ifj. r., Bukarest, 1962); Akcióban az Interpol (Bukarest, 1969); A pokol zsoldosai. Az idegenlégió (Bukarest, 1979).
KOÓS FERENC (Magyarrégen, 1828. okt. 18., a keresztelés napja – Brassó, 1905. nov. 21.): református lelkész, emlékiratíró. Szolgadiák a marosvásárhelyi Református Kollégiumban (1840–48). A szabadságharc után diák és köztanító Marosvásárhelyen. Részt vett a Makk-féle összeesküvésben (1851); letartóztatták, de szabadon engedték. Lelkész s a magyar református iskola tanítója Bukarestben (1855–69), lakása a szabadságharc bujdosóinak egyik menedékhelye volt. Kiadta és részben írta a Bukaresti Magyar Közlönyt (1860–61). Végigjárta a csángó falvak egy részét (1858), az egyházkerület, a falvak, a lélekszám s a használt egyházi nyelv szerint kimutatást készített róluk. Tanítóképzői tanár, az Erdélyi Magyarok Közművelődési Egyesülete (EMKE) brassói fiókjának elnöke (1885–94). Több társaság, egylet, élete alkonyán a brassói magyar szabadkőműves páholy tagja volt. Több ezer cikket, tudósítást, napi jegyzetet írt, cigány és román népmeséket, olasz elbeszéléseket fordított; V. Goldişsal tankönyvet írt az erdélyi román iskolák számára (1903). Emlékiratai forrásértékűek. – Munkái: Cigány népdalok és mesék gyűjteménye (Brassó, 1903); Életem és emlékeim 1828-1890 (I-II., Brassó, 1890).
BARTH JÓZSEF (Táblás, 1833. okt. 19 – Nagyszeben, 1915. júl. 29.): evangélikus lelkész, flórakutató. A medgyesi tanítóképzőben tanult. Muzsnán, utóbb Medgyesen tanító, majd 1861-től Kisekemezőn, 1864-től nyugdíjazásáig, 1907-ig Hosszúaszón lelkész. Erdély flóráját kutatta, több, addig nálunk ismeretlen növényfajt fedezett fel, számottevő herbáriumot gyűjtött. – Művei: Herbarium Transsylvanicum. Die Laubmoose Siebenbürgens (I–II., Brassó, 1871–73); Herbarium Transylvaniciam. Die Flechten Siebenbürgens (Brassó, 1873).
LUGOSI BÉLA (Lugos, 1883.* okt. 20 – Hollywood, 1956. aug. 16.): színész. 1910-ben a Szegedi Nemzeti Színházhoz, 1911-ben a Magyar Színházhoz, 1912-ben a Nemzeti Színházhoz szerződtették. A Star-filmeknél – Olt Arisztid néven – több filmben játszott. 1919-ben a Tanácsköztársaság idején vállalt aktív szereplése miatt emigrált. Előbb Bécsben és Berlinben, 1921-től az USA-ban élt, ahol főként grandguignol filmekben játszott. Magyar filmek: Az ezredes (1917), Az élet királya (1917–19), Casanova (1918–19), „99” (1918). Külföldi: Az utolsó mohikán (1923), A Morgue utcai gyilkosság (1931), A halálcsók (1932), A vámpír visszatér (1943), Fekete álom (1956).
CSEREI MIHÁLY (Csíkrákos, 1668. okt. 21 – Nagyajta, 1756. ápr. 22.): erdélyi történetíró. Székely birtokos nemes, átmenetileg Thököly híve (1690), de 1691-től végig a Rákóczi-korban is a Habsburgok oldalán viselt állami tisztségeket (csíki főkirálybíró, tartományi biztos stb.), 1721-től Nagyajtára visszavonulva az 1661-1712 közti időszak erdélyi történetét írta meg protestáns transzszilvanista, de Habsburg-barát szemszögből. Családi és egyéb feljegyzései is maradtak. Műve: Historia (Kiadta Kazinczy Gábor, Pest, 1852; szemelvények: Magy. Kvtár 120).
ÁVÉD JÁKÓ (Gyergyószentmiklós, 1843. okt. 24 – Gyulafehérvár, 1922. jan. 19.): tanár. A pesti egyetemen matematikát és fizikát hallgatott; tanári oklevelet 1877-ben szerzett a kolozsvári egyetemen. A gyulafehérvári, csíksomlyói, majd ismét a gyulafehérvári főgimnázium tanára, 1894–1901-ben igazgatója; 1883-tól egyben a gyulafehérvári ipariskola és kisdedóvó igazgatója. 1875-től a gyulafehérvári meteorológiai, 1889-től az árvízjelző állomást is vezette. A Gyulafehérvári Közlöny munkatársa, a Gyulafehérvár c. hetilap felelős szerkesztője (1888-tól). Karcolatok Gyulafehérvár város jelenéből (Gyulafehérvár, 1880). c. könyve jelentős.
(Folytatjuk)
*A Magyar életrajzi lexikon 1000–1990 nyomán. Főszerkesztő Kenyeres Ágnes. Bp.
