Húsz esztendő bizonyossága

Huszadszorra is megtartották a Közművelődési Palotában szombaton és vasárnap az erdélyi amatőr kórusok marosvásárhelyi seregszemléjét.

„Lehet élni zene nélkül is – vélekedett Kodály Zoltán. – A sivatagon át is vezet út. De mi (...) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.”

A szervezők – a Nagy István Ifjúsági Kórusegyesület és a Vártemplom Psalmus kórusa, a Filharmónia és elsősorban Kovács András tanár úr – konok kitartását dicséri, hogy huszadszorra is megtarthatták a Közművelődési Palotában szombaton és vasárnap az erdélyi amatőr kórusok marosvásárhelyi seregszemléjét. A szervezői gyakorlatnak köszönhetően minden a kiszámított rendben, időveszteség nélkül zajlott, a tizenhat kórus közel félezer dalosa és a kórusmuzsika kedvelői a „külvilág” giccsdübörgését feledve néhány kedves órát tölthettek el együtt, az éneklő emberek meghitt közösségében. A nemzetközi és a magyar kórusirodalom jeles egyházi és világi művei hangzottak el, Mozart, Beethoven, Liszt, Erkel, Bartók, Kodály, Bárdos, Farkas Ferenc, Halmos László, Gárdonyi Zoltán és más jeles szerzők alkotásai, köztük sok népdalfeldolgozás. Képviseltette magát számos helyi és közelebbi-távolabbi dalkar, Magyarfenestől Sepsiszentgyörgyig, Nyárádszeredától Székely-udvarhelyig, Csittszentivántól Szovátáig, Szászcsávástól Maros-szentgyörgyig.

A Bárdos Lajos – Nagy István Kórusfesztivál két munkás évtizede bizony nem a virágos réteken való andalgás jegyében telt el; hanem inkább a zenei anyanyelv fejlesztésének, a dalos- és karvezető- képzésnek a gyümölcsöző korszaka volt: a lassan elöregedő tagság helyébe fiatalok lépnek, az ezüstös hajú karnagyok mellett feltűnnek a frissen diplomázott dirigensek, a műkedvelői szintet kezdi felváltani az igényes repertoárt magas színvonalon bemutató kis vagy nagyobb együttesek teljesítménye, az egyházi zene olykor komor magasztosságát friss színekkel oldják a világi zeneirodalom új, népszerű harmóniái.

Kodállyal kezdtem, Kodállyal végzem. „Mélyebb zenei műveltség mindig csak ott fejlődött, ahol ének volt az alapja. A hangszer a kevesek, kiváltságosak dolga. Az emberi hang, a mindenkinek hozzáférhető, ingyenes és mégis legszebb hangszer lehet csak általános, sokakra kiterjedő zenekultúra termőtalaja.”

Sajnos, ezt ma is még – tollal és dallal, újra és újra – folytonosan bizonygatni kell.