Játszóház a Kultúrpalotában (?!)

Múlt pénteken a Kultúrpalota nagyterme közel másfél száz,  népviseletbe öltözött magyar diák csengő hangjától visszhangzott. A Szentegyházi Gyermekfilharmónia Hargita megyéből  érkezett városunkba, a Bethlen Gábor által szabad királyi rangú várossá nyilvánított Marosvásárhely négyszázadik évfordulóját méltó ünnepléssel megpecsételni.

A szentegyházasfalvi általános iskola tehetséges diákjaiból 34 éve Haáz Sándor zenetanár/karmester irányításával alakult gyermekkórushoz az évek során a szomszédos települések diákjai is csatlakoztak. A Magyar Örökség Díjas gyermekzenekar  úgy nőtte ki magát, hogy a művészeti iskolákhoz sok köze nem volt, a hangszerkezelés tudományát a Tanulók Háza szakkörein sajátították el a gyermekkórust megálmodó és alapító Haáz Sándor és tanítványai révén.  Az együttes marosvásárhelyi hangversenyének  repertoárja rövid, klasszikus művecskékből, egyedi hangszerelésű népdalfeldolgozásokból, történelmi dalokból, katonadalokból és más népek dalaiból állt. A közönség vastapssal jutalmazta a szívvel-lélekkel énekelt zeneműveket, a Bach Parasztkantátájából előadott részletet éppúgy, mint a Szegény legények énekét, a Kuruc siratót, Eminescu megzenésített versét, a Sara pe deal címűt,  a magyar, román, héber, osztrák, török, illetve  orosz nyelven előadott, a nézőtért magával ragadó megannyi népdalfeldolgozást. A karvezető szakértelmének híre rendszerint megelőzi vendégszerepléseiket, hiszen  egymaga úgy irányítja az igencsak nagy létszámú gyermeksereget, hogy a száznegyven tagot számláló gyermekegyüttes tagjai, köztük nyolc-kilenc évesek is,  minden rezdülését értőn figyelik. Előadásmódjuk, tehetségük  ezúttal is elsöprő sikert aratott, ami a székelyföldi gyermekfilharmónia tagjainak és a karmester profizmusának egyaránt az érdeme. 

A szervezők azonban mintha megfeledkeztek volna egy igen fontos részletről: nem gondoskodtak kellő fegyelemről a nézőtéren.  Mindazok, akik az előadás fennkölt hangulatában  szerettek volna elmélyülni, a pörgő műsorszámokban gyönyörködni, gyermekvisongástól hangos játszóházban érezhették magukat. A közönség soraiból egyesek az unos-untalan felhangzó gyermekcsevejt, a karzaton hancúrozók padlódübörgését nehezményezték, mások  az emeleti részről kihajolva bekiabáló apróságok szülői rendreutasításának hiányát sérelmezték. Szép az, ha megmutatjuk, hogy nem fogy magyarságunk, hisz van sok szép, egészséges, eleven kicsi magyar gyermek, de az előadók iránti tiszteletből a hasonló  hangzavar  –  mely az előadást az első pillanattól az utolsó vastapsig végigkísérte –  megengedhetetlen. Sem a konferálások, sem a köszöntőbeszédek alatt nem fegyelmezték csemetéiket azok, akik úgy döntöttek, hogy a kultúra szentélyébe vigyék életerővel megáldott apróságaikat. 

Popper Péter pszichológus szerint: „rengeteg gyereknek nincs semmi más baja, mint hogy nincs olyan erő az életében, aki azt mondaná, hogy  NEM. Eddig és nincs tovább...”.  Valakiknek az alatt a két óra alatt mindenképp meg kellett volna ezt tenni. Manapság  elavultnak tűnik, ám annál fontosabb szülői feladat a gyermekeink érzelmi és viselkedési szabályozása. A szülőtől jövő fegyelmezés elengedhetetlen, mert a gyermek még éretlen, ezáltal az irányító funkciókat a szülőnek kell ellátnia, ellenkező esetben a gyerek örökre kiszolgáltatott maradhat saját szabályozatlan, belső impulzusainak. Ezt a  gyakorló szülők megtapasztalhatták. Nem kellene félni a határok kijelölésétől, a szabályok felállításától, mert végső soron ezek adják a biztonságérzetet, a kapaszkodót a gyerekeink számára. A helyi előadás-szervezők a kínos helyzetek elkerülése érdekében a közeljövőben esetleg bátran megszabhatnák a határokat, hogy a gyermekek hány éves korától engedélyezzék a belépést hasonló színvonalú, felnőtteknek szánt produkciókra. Múlt pénteken egyértelművé vált, hogy a kórushangverseny nem kötötte le az óvodások korosztályának figyelmét, ezért egymást és önmagukat szórakoztatták. A gyermekfilharmónia és a csintalanság külön utakon jár, ez újra bebizonyosodott, hisz olyan jellegű szervezőmunka, háttérirányítás van egy-egy előadás előtt és alatt, hogy a nézőközönség pillanatnyi zavart sem érzékelhet. Pedig ekkora gyereklétszámnál bizonyára előfordulnak olyan események, amelyeket kellő hozzáértéssel kell megoldaniuk a kísérő pedagógusoknak, karvezetőnek úgy, hogy abból a közönség mit sem sejt.