Lapozó

Egyszer egy Csípős Csihány/Elment egy Spenóthoz,/Hogy megnézze: mit csinál?/Hát egy lábast drótoz!//Megkérdezte a Csihány/A Serény Spenótot:/Mért fon az agyaglábas/Fenekére drótot? (Kovács András Ferenc). Jóformán észre sem vettem, hogy bár Hale formálisan kihívott, tulajdonképpen nem támadott meg. És valóban, miután azt az ütést kapta tőlem, többé sosem gyötört. Talán húsz évnek is el kellett telnie, hogy megértsem ennek a jelentését. Akkoriban nem láttam túl a gyengéknek az erősek által uralt világban felkínált erkölcsi dilemmánál: szegd meg a szabályokat, vagy pusztulj el. Nem láttam be, hogy ebben az esetben a gyengéknek joguk van felállítani maguknak egy másik szabályrendszert; és még ha esetleg eszembe is ötlött volna egy ilyen gondolat, a környezetemben senki sem volt, aki megerősítsen benne. A fiúk világában éltem, a semmire rá nem kérdező, az erősebb törvénye előtt meghajló, hangoskodó állatok világában, akik a saját megaláztatásukért úgy vettek elégtételt, hogy továbbadták egy kisebbnek. (George Orwell). Gyermekkorom, te üres és teli,/te nemvagymár, és mégis mindörökké,/kényszerítesz magadról zengeni,/miközben közelít már az örök tél,/te mindenhonnan és seholsemár,/és mégis mindig, folyton megtalállak,/ ne várj engem, te felnőttkor, ne várj,/mert merítése van még a kanálnak,/és merülése a fortyant létbe,/ahol a minden mintha semmi lenne,/a semmi minden – úgy szaladj elébe:/ott a kabát, nincsen semmi benne,/s ha vagyok is, még inkább voltam és leszek,/minden utam ugyanoda vezet. (Demény Péter). Valaki kopogtat. Nem hallja, mert most épp egy autóból próbál kimászni: sikerült már a felsőtestével kicsúszni, de a bal lába még mindig be van akadva, és ahogy megmozdítani próbálja, akármilyen finoman és lassan, egy erős fájdalom hatalmasodik el rajta, olyan erős, hogy már nem fér benne, és egy kiáltás formájában robban ki, gyorsan, megragadni az alkalmat, megkapaszkodni a kiáltásba, amely eszméletlen sebességgel felviszi az álom felszínére. (Simon Emőke). „Na”, mondta a magasabbik, lekapta a kalapját, s alaposan odakoppintotta Berci fejéhez, ő csak egy szusszanásnyira volt a jajgatástól, de nyikkanni sem mert, „na”, mondta ismét a magasabbik, s mímelte, hogy megint odasóz, de egy hirtelen mozdulattal visszapörgette a kalapot a fejére, „szökünk, szökünk, miközben másoknak a vére hullik?, ez halál, honvéd, ez halál!”, s csak nézett Bercire szúrós tekintettel, intette, hogy leszállni, akkor Berci csak annyit mondott, „tudom, ott voltam, láttam, csak a csoda, csak a csoda, akkor most meg minek? ”, „minek mi?”, kérdezte a magasabbik, „odalökni engem a puskacső elé”, „mert az jár annak, aki szökik”, „golyó annak, aki golyó elől szökik?!” kérdezte Berci, de ez nem kérdés volt, csak beletörődés, hogy akinek írva vagyon, nem úszhatja meg, de aztán mégis rákérdezett, hogy de tényleg, minek, amire a magasabbik kakastollas alacsonyabbra nézett, az bólintott, Berci kapott még hirtelen egy jó nagyot a fejére a kalappal, majd kiegyeztek, hogy elviszik őket a szekéren Gernyeszegig, onnan aztán arra mennek amerre akarnak. Amikor leszálltak a kastély előtt, a magasabbik csak annyit mondott, „havadtői Kardus Antal a te második szülőanyád, honvéd, ezt jól megjegyezd!”, és Berci jól meg is jegyezte. (Káli István). Akár egy lepke, majd elcsendesül,/s amikor végre megnyílsz, elrepül,/mert nincsen mód, hogy istenét szeresse,//ki tőle kapta múló életét,/csak akkor emlékszik rá, ha setét/markában foglyul ejti majd az este. (Markó Béla). A Szeretik a banánt, elvtársak? című monodráma az elveszett, cseppfolyóssá vált identitás drámája. Székely a kelet-középeurópai groteszk drámamodell dramaturgiájára épít, felidézi annak gazdag hagyományát, miközben újrakontextualizálja azt. A darab már a posztszocializmusban, azaz a még totalitárius múlt által meghatározott jelenben játszódik. Az elveszett identitás színreviteléhez így a történelmi örökség traumatikus emlékezete nyújt ürügyet. (Fritz Gergely). Álmában lélekzik már a kert, hiába/kérdezem, de kérdem újra mégis./Gyümölcsösökben a déli nap kering/s hűvösen az esti öntözés is. (Radnóti Miklós). 

Látó, 2016. július.